2024. március 19., kedd

A sasok korán kirepülnek

A Pionír újságot 1958 szeptembere óta nevezik Jó Pajtásnak. Majtényi Mihály a lapszám címoldalán indokolta a döntést, miszerint a lap minden iskolás gyermek jó barátja kíván lenni, idősebb testvére, aki kézen fogva vezeti, tanítgatja. „Az új lapcím egyben program is. Van-e meghittebb és közvetlenebb kapcsolat fiatal életetekben, mint a jópajtással való együttérzés, együtthaladás? Legyen hát minden sóhajotok, örömötök vagy akár szivárványszínű, apró könnycseppetek a JÓPAJTÁS-é! Minden álmotok és törekvésetek, minden, ami emberformáló bennetek. A JÓPAJTÁS mindig veletek lesz, veletek marad s ti valamikor sóhajtva lapozzátok majd, ha felnőttök, kis lapotoknak akkor már foszladozó példányait, nagy tanúját annak az igazságnak, hogy ez a kis lap, ez a kis újság mennyire bennetek élt, mennyire JÓPAJTÁS-otok volt valóban!" Majtényi Mihály sorai meghatóak és elgondolkodtatóak, mert szinte hihetetlen, hogy alig hatvanöt évvel ezelőtt még így lehetett gondolkodni és írni, komolyan vették az iskolások, és hittek a mondatoknak, hitele volt a kifejezéseknek, a szavaknak, a kötelességnek és elvárásnak, a teljesítésnek és teljesítménynek, legyen szó autóút-építésről, a nyári szünidőről való beszámolóról, szomorkásan megírt levélről, amiben a csókai kisgyermek arról tudósít, hogy nem mehetett a barátaival a tengerre, mert beteg nagyanyját kellett ápolnia – amiért a szerkesztőség tagjai, akik nemcsak leközölték a levélrészletet, de válaszoltak is rá, megdicsérték a gyermeket, amiért önzetlen volt és jót cselekedett.

A lapszámban arra is felhívják a gyermekek figyelmét, hogy gyűjtsék egybe a következő számtól folytatásokban megjelenő Csopics Branko-regényt, melynek címe A sasok korán kirepülnek, hogy aztán összefűzve megőrizhessék a könyvet iskolájukban. Azért erre a könyvre esett a választás, mert a szerb-horvát gyerekeknek ez tetszett a legjobban, ugyanis körkérdést intéztek hozzájuk: „Melyik nemrégiben megjelent könyv tetszett a legjobban?" Így aztán Fehér Ferenc fordításában a magyar gyerekek is elolvashatták a népfelszabadító háború kis hőseiről szóló regényt, amit a Jó Pajtás folytatásokban jelentetett meg.

Ahogyan az ideológiai iránymutatás része volt a nevelésnek, úgy a jó és rossz közti különbségtétel is egyértelműen megjelent nemcsak a gyermekújságban, hanem az iskolákban is, az órákon is. Döbbenetes élmény arra gondolni, hogy Kozma Ilona tanárnőnek volt igaza, aki elvárta, hogy a francia kockás füzetben a piros színű margó legyen pontos, egyforma erősséggel meghúzott, azonos távolságban és a füzet minden oldalán. Mivel nemcsak történelmet, hanem földrajzot is tanított, mindkét tantárgyból francia kockás füzetünk volt – hibátlan margózással. Arról, hogy ennek volt-e köze a tananyaghoz, senki nem nyitott vitát, ilyesmi eszünkbe sem jutott. Része volt a nevelésnek, a rettegésnek, a nevetésnek, a gyermeki létnek. Az igenek és nemek által szabályozott világnak. Az időben történő lefekvés és az iskolaköpeny ugyanolyan volt, mint a ki- és becsöngetés. Sóhajok, megkönnyebbülések, reszketések és fellélegzések. Az életünk még nekünk is, akik egy évtizeddel a gyermekújság névváltoztatását követően születtek, olyan volt, mint maga az újság, a Jó Pajtás, amit vártunk, izgatottan és örömmel. Nem kérdőjeleztük meg a leírt mondatok igazságtartalmát, ahogyan azt sem, hogy mi mindig a jó oldalon akarunk állni. Sasok akarunk lenni, korán kirepülni – ha muszáj. De bíztunk abban, hogy nem muszáj, mert a hősök már elvégezték ezt a munkát, hogy nekünk boldogabb életünk legyen. És éreztük, hogy boldogabb az életünk. Ahogyan az előttünk járók is ezt érezték. Ehhez képest apró és jelentéktelen dolog volt, hogy a magyar gyerekek nem dönthették el, mit szeretnének olvasni, mert őket nem kérdezték meg. Akkoriban ilyen volt a felzárkóztatás, ami elég jól is sikerülhetett, mert 1967-ben Tito elvtárs a Jugoszlávia nemzetei és nemzetiségei ifjú nemzedékei között a testvériség fejlesztésében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Testvériség-Egység Ezüst Koszorús Érdemrendjével tüntette ki a Jó Pajtást, ami az elkövetkező tíz évben emellett elnyerte a Vuk-díjat, a Szenteleky-díjat, valamit a hazaszeretetre és a haladó szellemű gondolkodásra való nevelésért járó Kurirček-díjat is, ahogyan az anyanyelvápolásért járó Szarvas Gábor-díjat és a gyermekirodalom népszerűsítéséért járó Zmaj-díjat is. Amikor mi olvastuk, már nemcsak a hős partizánoknak jutott hely, hanem a vajdasági magyar költőknek és a Háry János képregénynek is. Messzike-lázban égtünk, szavalóversenyeken vettünk részt, ma is tudunk idézni azokból a versekből, amelyek abban a kötetben megjelentek. A Messzike verseskötet címoldala az 1979. áprilisi Jó Pajtás címlapján is megjelent. Emlékszem arra a tavaszra. Zsibongott a levegő a költészettől. Azt hittük, a költészet maga a tavasz. Így visszagondolva hosszú utat tett meg a Jó Pajtás és vele együtt azok a jó pajtások, akik vele együtt és általa is váltak felnőtté. Az erőt eleinte csöpögtették belénk, aztán mi kezdtük magunkban felfedezni a színeket, illatokat, formákat. Ezeket az egykori lapszámokat olvasva nemcsak azt értjük meg, milyen régóta nem szorulunk bábáskodásra, hanem azt is, milyen nagyszerű, hogy ma is van Jó Pajtás és vannak jó pajtások, akik várják és olvassák.