2024. április 20., szombat

Ötödszörre is tüntetnek Belgrádban

Színészek, televíziós személyiségek is felszólaltak az ötödik alkalommal megrendezett Szerbia az erőszak ellen demonstráción

Június 3-án Belgrádban – pontosan egy hónappal a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában történt tömeggyilkosság után – tartják az ötödik Szerbia az erőszak ellen tiltakozását.

Most a szokásos pénteki demonstráció helyett szombaton vonultak utcára az emberek a fővárosban.

Az Euronews Serbia tudósítása szerint az ellenzéki pártok, pontosabban a Néppárt, a Demokrata Párt, a Zajedno-Moramo és a Zöld-Baloldal Klub szorgalmazta a tüntetést, de hangsúlyozzák, hogy a megmozdulás nem politikai jellegű. Az eseményt eredetileg június 2-ára, péntekre tervezték, de egyebek mellett azért helyezték át szombatra, mert bizonyos jobboldali szervezetek a koszovói helyzet miatt egyidejűleg összejövetelt jelentettek be Belgrád központjába. Időközben az utóbbiak is szombatra tették át a megmozdulást.

Valamivel 18 óra előtt a tüntetők lezárták a szerb parlament előtti szakaszt. A tiltakozás 18 órakor kezdődött, majd a Sándor király, a Belgrádi út, a Slavija, a Milan király út és Terazijén át a Nikola Pašić térig, valamint a Pionír parkig sétálnak, majd az elnökség épülete előtt fejezik be a demonstrációt.

Több színész és televíziós személyiség is felszólalt. A parlament előtti színpadon beszédet mondott többek között Dragan Bjelogrlić, Svetlana Ceca Bojković színész, valamint Ivan Ivanović és Zoran Kesić műsorvezetők. Többek között elhangzott, hogy remélik, olyan társadalmat sikerül építeni, amely megbünteti az igazságtalanságot és az erőszakot, de megjutalmazza a jókat. Arra is kitértek, fontos, hogy a közéleti szereplők kiálljanak a polgárok mellett. Zoran Kesić szerint minél többen vannak a tüntetéseken, annál inkább "tiszteletben tartják ezt az erőt, mert a kormány csak ezt érti meg" – írja az Euronews Serbia.

A Tanjug értesülése szerint a tüntetők közé vegyültek a Népjárőr mozgalom alá tartozó jobboldaliak is, akik összetűzésbe keveredtek egy ittas férfival.

Nyitókép: Beta/AP Photo/Darko Vojinović