2024. április 20., szombat

Minisztériumi utasítások a tanév lezárására vonatkozóan

Az iskolaigazgatók levélben kaptak értesítést az oktatási minisztériumtól a tanórák és az értékelések megszervezésére vonatkozó utasításokkal, miután tegnap a szerb kormány arra a következtetésre jutott, hogy június 6-án kell véget érnie a tanévnek, tudta meg Danas.

A minisztérium emlékeztet arra, hogy az általános és középiskolák munkanaptárai szerint lehetőségük van akár öt százalékkal eltérni a megállapított tanítási napok számától. Az általános és középiskolák nevelő-oktató munkanaptárában előírt minden egyéb tevékenység továbbra is a meghatározottak szerint folyik június 20-ig – áll a levélben. A minisztérium leveléről az N1 által megszólaltatott igazgatók megerősítették, hogy az értékelések az előírtnál kevesebb osztályzattal történnek majd.

Az iskolától elvárják, hogy minden olyan tanuló számára, aki nem elégedett a végső osztályzat javaslatával, biztosítsa a feltételeket, hogy az érdemjegyet javítsa. Az iskoláknak június 6-áig javaslatot kell tenniük a záróosztályzatokra.

Az éves munkaterv szerint történik majd a nyolcadik osztályos tanulók érettségije, a szakközépiskolák záróvizsgája, valamint a középiskolások érettségi vizsgája, közölte a Szerbiai RTV. Hozzáteszik, a pótvizsgákat, illetve a szakiskolákban a gyakorlati oktatást is a tervezett időpontban tartják majd meg.

Nyitókép: Pixabay