2024. március 29., péntek
NBA

Sorsfordító pöccintés?

Egy lépésre került attól a Boston, hogy történelmet írjon az NBA rájátszásában. A nemrég az első denveri nagydöntős szereplés kapcsán használt hangzatos kifejezés ezúttal sem túlzás, hiszen a Celtics harmadszor – Floridában másodszor – is megverte a Miamit, vagyis a 0:3-as gödörből 3:3-ra hozta vissza az elitliga keleti főcsoportdöntős sorozatát, és máról holnapra virradóra olyat tehet, ami soha korábban nem sikerült egyetlen gárdának sem. A 0:3-as hátrányba került gárdák ugyanis mindeddig 0:150-es mérleggel állnak, a Celtics lehet az első, amely megfordítja az ekkora lemaradást, és megnyeri a sorozatot.

A Heat egyébként foggal-körömmel harcolt saját közönségének buzdítása közepette, hogy pontot tegyen a széria végére, és a harmadik negyed derekán meglévő 13 pontos hátrányból is visszakapaszkodott, 83:82-nél még a vezetést is visszavette egy pillanatra. Innen azonban újabb bostoni percek jöttek, 98:88-nál pedig úgy tűnt, nem lesz miért izgulniuk a vendégeknek. Jimmy Butler azonban nem így gondolta, és vezérletével egy nagy rohammal újra feléledt a Miami: 3 másodperccel az órán a házigazdák sztárja acélidegekkel három büntetőt küldött a helyére, már a 103:102-es vezetésért. A Bostonnak egyetlen gyors támadása maradt bajnoki reményeinek életben tartásáért, a hatalmas terhet pedig Marcus Smart vállalta magára, de a remek védő triplája lejött a gyűrűről – egyenesen a lepattanóért rohanó Derrick White kezébe, aki az utolsó pillanatban, egytized másodperccel az órán bepöccintette a labdát a kosárba, megnyerve a mérkőzést!

Derrick White a Boston szezonjának eddigi legfontosabb kosarát szerezte meg (Fotó: NBA Entertainment)

Derrick White a Boston szezonjának eddigi legfontosabb kosarát szerezte meg (Fotó: NBA Entertainment)

A meccs hőse így természetesen ő lett, de rajta (11) kívül Jayson Tatum (31), Jaylen Brown (26) és Smart (21) játszotta a legfontosabb szerepet, a Miaminál Butler (24) és Caleb Martin (21) volt a legeredményesebb.

NBA, főcsoportdöntő, kelet: Miami–Boston 103:104 (a sorozatban 3:3).

Nyitókép: Derrick White a Boston szezonjának eddigi legfontosabb kosarát szerezte meg (Fotó: NBA Entertainment)