2024. április 20., szombat

Álom született

Átadták a Zentai baba-mama klub felújított közösségi terét

Ünnepelt a Zentai baba-mama klub szombat este, ugyanis hosszú idő után, és megannyi munkával a hátuk mögött, végre megnyitották az új klubhelyiségüket. Régóta vágytak erre a teremre, hiszen a rendezvényeik már kinőtték az eddig használt teret.
Az ünnepségen Tomić Edina, a klub elnöke mondott köszöntőbeszédet, amelyben visszaemlékezett a kezdetekre. Elmesélte, hogy egy hiánypótló kezdeményezésként indult el a szervezet munkája, amely összefogja a kismamákat, édesanyákat, édesapákat, gyermekeket, és gyermekvállalást fontolgató, vagy annak kapujában álló leendő családokat.

– Akkor még álmodni sem mertem volna arról, hogy hat évvel később itt állhatok egy ilyen eseményen, a megnyitón, és elmondhatom, hogy ez a szervezet eddig csaknem 600 megvalósított programot tud maga mögött, amelyeknek összesen mintegy 20.000 résztvevője volt, a közösségi oldalon pedig csaknem 22 ezren követnek bennünket. Büszkén mondhatom, hogy egész Vajdaság területéről érkeznek családok a rendszeresen megszervezett programokra – emelte ki beszédében az elnök.

Végre teljesült a régen dédelgetett álom – Tomić Edina ünnepélyesen átvágta a szalagot (Gergely Árpád felvétele)

Végre teljesült a régen dédelgetett álom – Tomić Edina ünnepélyesen átvágta a szalagot (Gergely Árpád felvétele)

Az új terem végül önerőből és hatalmas összefogással készülhetett el. A helyiséget Zenta község önkormányzata biztosította ugyan úgy a Népi Technika épületén belül, a modellezőklub egykori termét adták át a klubnak. Ezt igyekeztek minél inkább saját kezűleg felújítani. Vállalkozók, cégek, egyesületek, hírességek, magánszemélyek és családok is az ügy mellé álltak. Egy licitcsoportot is elindítottak, az ott befolyt összeget pedig a terem tatarozására fordították. A felújításhoz a Vajdasági Baráti Egyesület is nagyban hozzájárult, hiszen a tavaly decemberben megrendezett budapesti jótékonysági Mikulás-estjük bevételét a klub javára ajánlották fel.

– A siker az, amikor álmom születik, amiért megdobban a szívem. A siker az, amikor ez az álom valóra válik – zárta gondolatait Tomić Edina.
A megnyitóünnepségen jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, aki elmondta, hogy bár a városnak nagyon gazdag a civil szférája, nagyon sok szervezet működik benne, azonban a baba-mama klub egy hiánypótló tevékenységet végez, hiszen egy egyesület sem foglalkozik a családalapítás, a babavárás, a gyermeknevelés problémájával. Ezért úgy véli, hogy nagy szükség van egy ilyen szervezetre, aki ezeket a gondokat felöli és segítséget tud nyújtani.

A családokat és a leendő szülőket továbbra is érdekes és hasznos előadással várják majd az új teremben (Gergely Árpád felvétele)

A családokat és a leendő szülőket továbbra is érdekes és hasznos előadással várják majd az új teremben (Gergely Árpád felvétele)

Az eseményen jelen volt Burány Hajnalka tartományi képviselő, aki a Vajdasági Magyar Szövetség Női Fórumával együtt sokat segédkezett a klub eseményei körül, például részt vettek az igen népszerű Család Expo megszervezésében és lebonyolításában is. A megnyitón még ott voltak a klub tagjai, segítői, a támogató édesanyák és családok is. A rendezvény zárásaként Tomić Edina ünnepélyesen átvágta a szalagot, majd közösen megtekintették a rózsaszín színben pompázó új termet, amely igazi otthont nyújt az ide látogató családoknak.

Nyitókép: A terem kialakítása teljes mértékben családbarát, hiszen a gyermekeket különféle játékok, a legkisebbeket pedig babahinta is várja (Gergely Árpád felvétele)