2024. március 29., péntek

Három-három nagy esélyes Párizsban

Párizsban vasárnap kezdődik a Roland Garros, az idény második nagy tornája. Címvédő nincs, hiszen a 14-szeres bajnok, Rafael Nadal sérülés miatt már hosszú ideje kényszerpihenőn van, és kérdés, hogy egyáltalán mikor léphet újra pályára. Az első kiemelt a fiatal spanyol Carlos Alcaraz, követik az orosz Danil Medvegyev, a szerb Novak Đoković, akik mindegyike, az eredmények számukra kedvező alakulása révén, világelső lehet két hét múlva, és velük együtt van némi esélye a görög Sztefanosz Cicipasznak is. Ez a jóslat matematikai része, a szakértők számára viszont az első három számít a legkomolyabb esélyesnek. Alcaraz és Medvegyev a második, Đoković pedig a 23. nagy serleget célozza meg, vagyis utóbbi, ha nyerne, az örök lista élére állna.

Hármuk közül tavaly egy sem volt az elődöntőben, ami pedig a salakon egyre jobban teljesítő Casper Ruud és Holger Rune esélyeit illeti, nehezen hihető, hogy három nyert játszmára csatázva veszélyeztethetik a fő triót.

Az idei Roland Garroson ők számítanak a „nagy hármasnak”

Az idei Roland Garroson ők számítanak a „nagy hármasnak”

A nőknél is három komoly esélyest látni, nagy a valószínűsége – habár esetükben a meglepetés lehetőségével bátrabban lehet számolni –, hogy a serlegnyertes Iga Swiatek, Arina Szabalenka vagy Jelena Ribakina lesz.

Nagy siker a Novi Pazar-i Hamar Međedović számára, hogy a selejtezőből feljutott a táblára, és máris nyert annyi pontot, hogy a ranglista 150. helye tájára haladjon. Tegnap késő délután derült ki, hogy Szerbia a női mezőnyben is kapott-e képviselőt, mert Olga Danilović nem volt esélytelen az orosz Erika Andrejeva ellen.

PÁRIZS. – Roland Garros, selejtező, férfiak, a tábláért: Međedović–De Jong 0:6, 6:2, 6:2.
LYON. – ATP-torna, negyeddöntő: Fils–Auger-Aliassime k. n., Norrie–Baez 6:2, 2:6, 6:1, Nakashima–Paul 6:3, 7:6, F. Cerundolo–Draper 4:6, 6:4, 6:3.
GENF. – ATP-torna, negyeddöntő: Jarry–Ruud 3:6, 7:6, 7:5, Fritz–Ivaska 6:1, 6:2, A. Zverev–Vu 4:1 – feladás, Dimitrov–O'Connell 6:7, 7:5, 6:4.
STRASBOURG. – WTA-torna, negyeddöntő: Davis–Pavlyucsenkova 1:6, 7:6, 6:2, Szvitolina–Gracseva 6:3, 6:4, Blinkova–Navarro 6:4, 6:4, Burel–Pera 6:2, 3:6, 6:4.
RABAT. – WTA-torna, negyeddöntő: Stephens–Stearns 6:7, 6:3, 7:6, Riera–Putinceva 5:7, 6:4, 6:2, Bronzetti–Parks 6:2, 6:0, Grabher–Trevisan 6:3 – feladás.
SZKOPJE. – Challenger, negyeddöntő: Valkusz–Dougaz 6:1, 6:1.

Nyitókép: Az idei Roland Garroson ők számítanak a „nagy hármasnak”