2024. március 28., csütörtök

Mindkét oldal nagygyűlést szervez

A különböző megmozdulások rányomják bélyegüket a biztonsági helyzettel foglalkozó köztársasági képviselőház ülésére

A tüntetéseknek és „ellentüntetésnek", a nők elleni erőszak és gyilkosságok csökkentésének, a bűnbakkeresésnek a témaköre határozta meg a szerbiai parlament tegnapi ülését, amelyen folytatták az ellenzéki kezdeményezésre napirendre tűzött, az ország biztonsági helyzetével foglalkozó napirendi pontnak a megvitatását. A vita Ana Brnabić kormányfő és a kormány egyes tagjainak jelenlétében folyik. A képviselőház a Belgrádban és a Mladenovac környékén történt tömegmészárlások miatt foglalkozik a biztonsági helyzettel, megvitatja a kormány ezzel kapcsolatos jelentését. A képviselői felszólalások többségét az időszerű társadalmi-politikai helyzetről alkotott vélemények határozták meg, a hatalom és az ellenzék azonban egészen eltérő módon látja a kialakult helyzetet. A Szerb Haladó Párt képviselői azt mondták, az ország továbbra is biztonságosnak számít, az ellenzékiek azonban kategorikusak annak kapcsán, hogy a rendszer szerintük teljes csődöt mondott, s a kormány és a jelenlegi hatalmi felállás tehet arról a közhangulatról, társadalmi helyzetről, amely az erőszak burjánzásához vezetett. A hatalmiak arra szólították fel a polgárokat, hogy pénteken vegyenek részt az általuk Belgrádban szervezett, az ellenzéki pártok által csak ellentüntetésként kezelt, A remény Szerbiája elnevezésű nagygyűlésen. Az ellenzéki pártok többsége is az utcára szólította a polgárokat, de nem pénteken, hanem szombaton este a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű megmozdulás következő eseményére, ugyancsak Belgrádba.
A parlamentben a kormánykritikus megmozdulások kapcsán a miniszterelnök azt mondta, egyáltalán nem zavarják ezeknek a tüntetéseknek a szervezése, de az igen, hogy sokan a nagygyűlést arra használják, hogy az erőszakra szólítsanak fel. Úgy fogalmazott, egyesek képmutatóak az ellenzéki oldalon, s egész héten az erőszak hirdetői, majd hetente egyszer odaállnak a tüntetők közé.
Élesen fogalmazott felszólalásában Nebojša Novaković, a Demokrata Párt képviselője, azt mondta, a haladó párt egy gyűlöleten és erőszakon alapuló rendszert teremtett meg a pártot segítő médiumok irányításával, s ez a rendszer valóban hibátlanul működik a társadalom tönkretevésében.

A napirendi pontok megvitatása még napokig eltarthat (Fotó: Beta)

A napirendi pontok megvitatása még napokig eltarthat (Fotó: Beta)

ISKOLAI SZAKÉRTŐI CSOPORTOK

Sanda Rašković Ivić, a Néppárt képviselője közölte, vitathatatlan, hogy a rendszer felmondta a szolgálatot, s feltette a kérdést, hol volt a rendszer akkor, amikor az apa a 13 éves gyerekét a céllövöldébe vitte, hogy tanítsa lőni. Minden oktatási intézménynek alkalmaznia kellene két vagy három pszichológust, gyógypedagógust és defektológust. Utóbbira azért lenne fokozott szükség, mert a beszédzavarokkal, diszlexiával és egyéb rendellenességgel küzdő gyerekek gyakran válnak előbb csúfolódás, később pedig korosztályon belüli erőszak áldozatává. Egy-egy ilyen szakértői csoport létrehozása az intézményekben annyiba kerülne, mint egy különleges egységek valamelyikében alkalmazott személy, márpedig az állam ötezer munkahelyet harangozott be a különleges egységek kötelékeiben – érvelt Rašković Ivić. Véleménye szerint a nők elleni erőszaknak és gyilkosságnak külön büntetőjogi kategóriának kellene lennie, s ezeket az eseteket fokozott figyelemmel kellene kísérni. Brnabić köszönetet mondott a javaslatokért, és sajnálatának adott hangot, hogy a többi felszólalás nem ilyen jellegű.

TRIBÜNÖK, PSZICHOLÓGUSOK KELLENEK

Olyan államban élünk, amelyikben a bűnözés és a hatalom szoros szálon fonódik össze, a bűnözők pedig szabadon sétálgatnak – jelentette ki Janko Veselinović, az Együtt Szerbia Győzelméért frakció képviselője. Szerinte nem működik az országban semmilyen intézményes rendszer, így nem volt minek csődöt mondani, amikor a tragédiák megtörténtek. Felszólította a kormányfőt, hogy nyújtsa be lemondását az említettek miatt. Marinika Tepić, a képviselőcsoport frakcióvezetője azt kérdezte Brnabićtól, miért nem ítélte el az ellenzéki tüntetésen történteket, amikor az egyik résztvevő nőt, aki nőgyilkosságok elleni transzparenst tartott a kezében, megtámadták. Erre a kormányfő azt válaszolta, már követelte a tettesek előállítását.

Andrijana Avramov, a Szerb Haladó Párt képviselője szerint megfelelő intézkedések születtek eddig, a fegyverek beszolgáltatása sikeres, s meggyőződése, hogy a jövőben is megfelelőek lesznek a lépések. Mint mondta, saját gyermeke esetében is tapasztalta a kortárs erőszakot, s akkor nem találtak éppen megértésre az iskolai pszichológusnál. Mint mondta, tribünöket kell szervezni az erőszak témakörében, több iskolai pszichológusra is szükség lesz. Milorad Bojović, az SZHP képviselője azzal vádolta meg az ellenzéki pártokat, hogy előre tudni, hogy a hatalom el fogja utasítani a tüntetéseken megfogalmazott követeléseket, és így voltaképpen az állam destabilizációján dolgoznak.

MARATONI ÜLÉS

A tegnap folytatott ülés napirendjén egyébként egy bizottság felállítása is szerepel, melynek a Belgrádban és Mladenovac környékén történt szörnyű tragédiákat követően a körülmények pontos kivizsgálása lenne a feladata. A parlament elé terjesztette az ellenzék a Bratislav Gašić belügyminiszter elleni bizalmatlansági indítványt is, emellett az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testületnek (REM) az országos frekvenciákkal rendelkező kereskedelmi tévécsatornákra vonatkozó, 2022 októberétől 2023 márciusáig terjedő jelentése is terítéken van, melyben a REM megállapította, hogy a Pink és a Prva tévécsatornák eleget tettek kötelezettségeiknek, a B92 elmulasztott teljesíteni minden ezzel kapcsolatos feltételt, a Happy pedig részben hagyta figyelmen kívül a feltételeket. A napirendi pontok megvitatása még napokig eltarthat.

Nyitókép: A napirendi pontok megvitatása még napokig eltarthat (Fotó: Beta)