2024. április 26., péntek

Súlya és tétje van

Marcus Aurelius császár Elmélkedések című művében egyebek között a következőket írja: „Az emberi élet tartama pillanat; az anyag változó, az érzékelés homályos; egész testünk összetétele könnyen romlandó; a lélek ide-oda kapkodás; a szerencse kifürkészhetetlen; a hírnév bizonytalan. Egyszóval: minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés.” Első pillantásra talán meglepőnek tűnhet a citátum, de ha közelebb hajolunk, kihallhatjuk belőle a megküzdés, a harc keménységét és az élet, a létezés kíméletlenségével való szembenézés bátorságát. Bár komor hangulatúak az idézett gondolatok, annyiban azonban kapcsolódnak a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjéhez, hogy ebben is küzdelemről, nemes vetélkedésről beszélhetünk, és ezáltal is érzékeltetni szerettem volna, hogy eme rendezvényünknek súlya és tétje van a vajdasági magyarság művelődési életében.

Elmondhatjuk, hogy immár hagyományosan Óbecse ad otthont annak, a Magyar Nemzeti Tanács által is kiemelt jelentőségűnek nyilvánított és ebben a helyzetében megerősített rendezvénynek, amelyen a Vajdaság magyar középiskolásai találkoznak, hogy önképzőköri versenyen mutassák be tudásukat. A Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének versenyszabályzata szerint a KMV célja, hogy fellendítse középiskoláink magyar tanulóinak művészi és alkotótevékenységét. Fontos, hogy emlékeztessük magunkat erre a célra, vagyis arra, hogy a KMV helyet és teret biztosít az iskolai és az iskolán kívüli önképzőköri diáktevékenységnek, amely során bemutathatják verseiket, elbeszéléseiket, riportjaikat, tanulmányaikat, humoreszkjeiket; szavalhatnak, népmesét mondhatnak, képzőművészeti tárlaton tehetik közszemlére elkészült műalkotásaikat, színművészeti vetélkedőn csillogtathatják meg színészi kvalitásaikat, és népzenei és néptáncvetélkedőn fejezhetik ki jártasságukat a magyar néphagyományban. A KMV ezért is roppant jelentős közösségünk egésze szempontjából, az ifjúság vonatkozásában pedig kulcsfontosságú ünnepély.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Megszervezésének ötlete Kartag Nándortól, az óbecsei Gimnázium akkor induló magyar tannyelvű osztályának tanulójától származik. Az akkor alakult gimnáziumi önképzőkör igen jó kapcsolatba került a zentai gimnázium már működő önképzőkörével. Ahogy Lajber György írja, az ötletet az akkori tanárok is (elsősorban Bagi Ferenc magyarnyelv- és irodalomtanár) felkarolták, és 1967-től elkezdődött a vetélkedés. Ezekből a sorokból is szépen kiviláglik, hogy a KMV egy alulról, a diákok által kezdeményezett önképzőköri tevékenységből nőtte ki magát, és már a kezdetekben rendkívül fontos volt a közösségépítés, a barátkozás, egy felszabadító atmoszféra kialakítása, amely során minden résztvevő meg tudta mutatni magát. Ugyanakkor látnunk kell, hogy mennyire súlyponti kérdés volt, hogy a tanárok is és az intézményrendszer is támogatta a verseny létrejöttét, ezáltal biztosítva azt, hogy ne hamvadjon el már a kezdet kezdetén, és ezáltal hosszú távon fennmaradjon és fejlődjön. A vajdasági magyar középiskolai osztályok megszólításával és bevonásával pedig egy rendkívül sikeres kezdeményezést hoztak létre. Megfigyelhető, hogy a két erőközpontnak, a tanárnak és a diáknak is meghatározó szerepe van a gyümölcsöző KMV létrejöttében és fennmaradásában, ebből kifolyólag a KMV mindig egy sajátos keresztmetszetét is adta a mindenkori vajdasági magyar oktatási rendszernek. És itt hadd idézzünk Bori Imre 1969-es cikkéből: „A becsei kezdeményezés pezsgést vitt középiskolásaink ellankadt szellemi életébe, s nem pusztán tanárokat angazsált, hanem a diákságot is, amely valójában letéteményese egész szellemi konstitúciónknak, s végeredményben rajta áll vagy bukik kultúránk és létünk is a nap alatt.”

A verseny tehát dinamizálja a közösséget, kihívást jelent, azonfelül lehetőséget nyújt arra, hogy megmutassuk képességeinket, és ezáltal meghaladjuk önmagunkat. Az öntevékenységre épülő diákköröktől indulnak ki a kezdeményezések, de karizmatikus, elkötelezett tanárszemélyiségek állnak a háttérben, és vezetik ezeket az önképzőköröket. Kitartást és erőt kívánunk további munkájukhoz innen is! Nyilvánvaló, hogy közügyként kellene kezelnünk a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét, s ennek megfelelően viszonyulva hozzá, az egyik legjelentősebb szellemi megnyilvánulásként kellene számon tartanunk.

Szeretném ezúton kifejezni köszönetemet a szervezőknek, Szilágyi Miklósnak, Oláh Tamásnak és Virág Kiss Anitának, és a többi lelkes segítőnek és önkéntesnek, hogy hihetetlenül kemény munkával minden évben megszervezik az óbecsei Középiskolások Művészeti Vetélkedőjét.

Amennyiben Marcus Aureliussal kezdtem, most hadd fejezzem beszédemet a nagy filozófus császár egy másik gondolatával: „Légy, mint a szirtfok, amelyet szüntelen csapkodnak a hullámok, de ő rezdületlenül áll, s körülötte elcsöndesül a habzó forgatag. Ne búslakodj a kedvezőtlen széljárás miatt; inkább örülj, és élj derűs arccal – ha a jelen nem tör meg, a jövőtől sem kell tartanod.” Ehhez kapcsolódóan én is, s azt kívánom a szervezőknek és a versenyzőknek egyaránt, hogy szilárd hittel vívják meg mindennapi harcaikat, derűs arccal tekintsenek a jövőbe, és ennek eredményeképpen még sok-sok KMV-t legyen alkalmunk közösen ünnepelni az elkövetkezendőkben is.

* Az MNT VB tagjának beszéde elhangzott Óbecsén, az 56. KMV gálaműsorán és díjátadóján.