2024. április 18., csütörtök

Szenvedélyből sikert aratni

Eredményes vadászidény Magyarkanizsa községben

A Kapitány-réti Vadászegyesületben egyre sikeresebb munka folyik, amit a helyi önkormányzat is felismert és támogat. A hozzájuk tartozó Magyarkanizsai Vadászegyesület tagjaival együttműködve nem sajnálják sem az időt, sem az erőt, ami a vadászattal jár. Mint mondják, ez egy életforma, egy szenvedély, ami a zsákmány elejtésén, pontosabban a terítékre hozásán kívül sokkal többet jelent. Laikus szemmel egyszerű hobbinak, a vadak lelövésének tekinthető tevékenység, azonban sokkal többet rejt. Környezetünk megóvása, a túlszaporodás megfékezése mellett még idegenforgalmi szempontból is nagyon jelentős. Ezúttal a tavaszi őzbakvadászat vonzotta ide a turistákat, így azzal is dicsekedni lehet, hogy a vadászturizmus is virágzik. Bizonyítja ezt a rengeteg őzbaktrófea, mely az egyesületi székhely egyik helyiségét szinte teljesen megtöltötte. Most zajlik a trófeabírálat, amely több szempont figyelembevételével történik.

Boris Bajić, a Kapitány-réti Vadászegyesület elnöke elmondta, a község legnagyobb múlttal rendelkező, több mint százéves ilyen jellegű társasága 135 tagot számlál, a Vajdasági Vadászszövetség alapításában is oszlopos tagként volt jelen. Mintegy harmincötezer hektárnyi terület áll rendelkezésre, ahol a szenvedélynek hódolni lehet a községben, célozva többek között őzre, vaddisznóra, nyúlra, vadkacsára.

– A tavaszi vadászatban negyvenkilenc őzbakot sikerült terítékre hozni, ami az idény első felének legkiválóbb eredménye – mondta az elnök, akitől megtudtuk, hogy szigorú szabályok helyezik keretek közé a lelőhető vadak számát, hogy az a környezeti egyensúly lehető legjobb formáját biztosítsa ezáltal. Magyarkanizsa községben virágzik a vadászturizmus, ami még vonzóbbá teheti ezt a környéket. Ebből a szempontból is jelentős munkát végeznek a vadászaink. Németország, Spanyolország, Horvátország vadászturistái is megjárták már a községbeli vadászmezőket, idén pedig a legtömegesebb részvételt a szerbiaiak mellett a horvátországiak és az osztrákok tudhatják magukénak. – A vendégeket előre lebírált őzbakokhoz visszük, s csak az idősebb, 6-7 éves bakokat lövik ki, amelyeknek az agancsai már teljesen kiformálódtak, s ebben a tekintetben a maximumot tudják nyújtani – tudtuk meg az elnöktől. A kilőtt vadak pedig a verseny részét is képezik, ugyanis a trófeáik alapos szemrevételezése és meghatározott szabályok szerinti értékelése, amely időigényes és szakértelmet kívánó munka, meghozza az eredményt. – Pontos mérést végzünk, illetve figyelembe vesszük az előírásokhoz igazodva a trófeák szépségét is. A rangsorolás is megtörténik, ami jelenleg folyamatban van. Elöljáróban elmondható, hogy négy arany, hét ezüst és nyolc bronz várományosa is kikerül Magyarkanizsa községből. Bronzérmet kapnak a 105–114,99 pontosok, ezüstöt a 115–129,99 pont közöttiek, aranyérmet a 130 pont felett kapott agancsok – mondta Boris Bajić, aki elmesélte, hogy az agancs hosszát, terpeszét, súlyát és tömegét mérik, míg az úgynevezett szépségelemek tekintetében a szín, a gyöngyözése és a rózsája, csúcsa kerül megfigyelés és értékelés alá. A községben 150 pontos trófea eddig a legkiválóbb ebben az idényben. Ám nemcsak a sikerélmény hajtja őket, hanem a természet védelme is, ezért például ebben az évben először pályáztak és sikerrel is jártak a magyarkanizsai önkormányzat kiírásán, a megnyert összegből a túlszaporodást meggátló sakál- és rókakilövést helyezik előtérbe.

Dušan Ničiforović és Boris Bajić a trófeák között (Jenei Klementina felvétele)

Dušan Ničiforović és Boris Bajić a trófeák között (Jenei Klementina felvétele)

A Magyarkanizsai Vadászegyesület elnöke, Dušan Ničiforović, aki szintén oroszlánrészt vállalt a trófeabírálatban, elmondta, hogy szigorú szabályoknak és követelményeknek kell megfelelniük azoknak, akik vadászok szeretnének lenni, de több szempontból is megéri erőfeszítéseket tenni. Nemcsak az egyén, hanem a köz érdekében is, illetve az sem mellékes, hogy ez a szenvedély felelősségteljes életre is nevel úgy, hogy közben a természet szépségeit is közvetlen közelről szemlélhetjük, együtt lélegezve azzal, maradandó élmények is szerezhetőek.

Nyitókép: Dušan Ničiforović és Boris Bajić a trófeák között (Jenei Klementina felvétele)