2024. április 18., csütörtök

Parasztpolgárok és a bölcs kereskedők

Ezerszer áldott a Délvidék pora, amelyből a történelmi pusztulások után az élet újra és újra kihajtott, s ezerszer áldott a délvidéki ember, aki a romokon is képes volt újra és újra fölépíteni az elpusztított otthonát! Mert nemcsak a mohácsi tragédiát követő másfél évszázad során kiteljesedő megszállás félholdas martalócai pusztították a bőven termő Délvidéket, de pusztult a Maros–Tisza–Duna közti területek lakossága már az előző évszázadok török hadjáratai során is. A krónikák szerint Hunyadi János évszázadában, a XV. században is sorra érték a csapások – a települések felégetése, a lakosság kifosztása, legyilkolása és rabszolgaságba hurcolása – Magyarország déli területeit, amit azután a XVI. század közepétől tetézett a szpáhi-rendszer teljes kiépülése.

A Szászsebesi Névtelenként számon tartott Georgius de Hungaria – Magyarországi György (1422–1502) Értekezés a török szokásairól, viszonyairól és gonoszságáról 1438–1458 című emlékiratában Krisztus keresztjének legkegyetlenebb ellenségét, a vérengző fenevadat látta a törökben, hódításai eredményeként pedig a sárkány birodalmának kiteljesedését jósolta. „Ez a gonosz szekta – írta a krónikás – nem erőszakkal, hanem a hosszú időn át tartó szokással veszi el a szabad akaratot, miközben megtöri a szív szilárdságát, legyőzi az állhatatosságot, és akkora válságba borítja az ember értelmét, hogy megfertőzötten és legyőzötten végül is arra kényszerül, hogy gyalázatosan megtagadja azt a hitet, amelyért korábban kész volt meghalni. Ki az, aki képes kikerülni e hatalom gonoszságát? […] Ha hisztek nekem, tapasztalt embernek, akkor legyetek biztosak afelől, hogy én annyiszor haltam meg, ahány napot megéltem a törökök között.” A Szászsebesi Névtelen kiemelte: az Isten külső megnyilvánulási formákban jelentkező tisztelete a rendezett erkölcsökben, az alázatosságban, a gyümölcsöző munkában, a józanságban, a kegyességben, az imádságban, az istentiszteleteken való részvételben, a zarándoklásban, a templomok építésében és azok megóvásában áll, melyeket a híveknek a mindennapokban kell gyakorolnunk. „A Nagy Török a leghatalmasabb úr – írta a krónikás –, s rengeteg földet és szigetet lenne képes a fegyverek erejével elfoglalni, mégis annyira óvakodik az emberek leölésétől; mert inkább azt akarja, hogy életben maradjanak s adófizetői legyenek, semhogy vérontás árán akarna foglalni és birtokolni. Ebből következően semmiképpen sem akarják megölni az embereket, csak akkor, ha védik magukat, vagy menekülnek előlük.” Minden igyekezetükkel azon vannak, hogy a meghódított területek lakói adófizető szolgái legyenek Konstantinápolynak. Elvégezték ezt a munkát a meghódított országokban, melyeket, népeik legyőzése után, jóllehet már hosszú ideje birtokol a török, területük terjedelme és szélessége miatt eddig mégsem tudott törökökkel benépesíteni. Ezek az országok: „Bosna, Laz [Szerbia], Slavonia, Albonia”.

Georgius de Hungaria – Magyarországi György (Fotó: Wikipédia)

Georgius de Hungaria – Magyarországi György (Fotó: Wikipédia)

Miskei Antal Délszláv kereskedők és hírszerzők a Duna mentén – Adalékok a kevei rácok történetéhez a 16. század második felében (1999) című tanulmányában a Csepel-sziget déli részén fekvő 1440-ben királyi engedéllyel megtelepedett szerbek faluját, Ráckevét hozta föl a kereskedelem jelentőségének kitüntetett példájaként. A XVI. század második felére vonatkozó vámnaplók ugyanis egyértelműen azt mutatják, hogy a „kevei rácok” kereskedői kapcsolatai a hódoltság egész területére kiterjedtek, ismerték őket Nagyszombatban, Pozsonyban, a Felvidéken, a dunántúli útvonalakon, Erdélyben, Bécsben és Isztambulban is. Valamennyien szabadon mozoghattak a török által megszállt területeken és a Királyi Magyarországon: „az előbbi helyen mint a szultán alattvalói, az utóbbin mint magyarok és keresztények. Pontosan ezért jutottak olyan fontos szerephez a két országrész árucseréjének összehangolásában.” Hozzájuk hasonlóan a katolikus délszlávok (horvátok, raguzai dalmátok) Magyarországra történő beáramlását is gazdasági-pénzügyi szempontok vezették. Ők, ellentétben a többi népcsoporttal, teljesen felszívódtak a magyar népességben, illetve a török uralom elmúltával visszatértek eredeti lakhelyükre.

Hogy a hódoltság területén a mérhetetlen pusztítások ellenére is maradtak élő-teremtő magyar közösségek, az a történetírás szerint elsősorban az erőt adó református tanok térhódításának, a nép közé vegyült ferences szerzetesek hitéleti tevékenységének, és a tanításaik nyomán lélekben megerősödő paraszti világ vezető értelmiségének köszönhető. Szakály Ferenc Gazdasági és társadalmi változások a török hódoltság árnyékában (1994) című tanulmányában kiemelte: „az ország középső részein öntudatos – gazdasági sikereire hivalkodóan büszke, a környező világ dolgaiban jól tájékozott és eligazodó, önálló elképzelésekkel rendelkező, saját közösségét megszervezni képes – parasztság” társadalmi rendje őrizte meg a nemzeti hagyományokat. Az új arculatú, ellenséges hadjáratok megpróbáltatásaiban megszületett és megerősödött magyar paraszt-polgárság életerejének, teremtő munkájának köszönhető, hogy az évszázadokig „jogszolgáltatási és közigazgatási űrbe” került hódoltsági magyar települések élete megszakítások nélkül folyt tovább. Ennek az új arcú paraszt-polgárságnak köszönhető, hogy a Magyar Királyság szétszakítottságában is mindvégig megmaradt gazdasági egységnek – emelte ki tanulmányában Szakály Ferenc. Ennek oka abban keresendő, hogy az általuk megtermelt mezőgazdasági javakra nagy szüksége volt a királyi Magyarország szabad területein élő közösségeknek. Ezért alakulhatott ki oly gazdag és szerteágazó kereskedelmi kapcsolatrendszer a szabad királyi városokkal, azok piacával. A magyar mezőváros-fejlődésben ugyanis már a XVI. században óriási lehetőségek rejlettek. A történész úgy látta: „ha nincs a török hódítás, és a vele járó háborúskodás, az európai árforradalom hátszelével alighanem számos mezőváros behajózott volna az igazi városok sorába, megvetvén az autochton magyar városfejlődés alapjait”. A XV. század második és a XVI. század első felében szabad királyi városok sorába emelkedett Pest, Szeged, Újlak és végül Lippa piaca lehetőséget biztosított a hódoltsági területekről származó áruk eladásának, s az ezzel járó kereskedői kapcsolatok épülésének. Ennek köszönhető, hogy a török uralom fölszámolását követően a Maros–Tisza–Duna közti területek lakosságának volt elegendő ereje újjáépíteni a saját társadalmát.

Nyitókép: Georgius de Hungaria – Magyarországi György (Fotó: Wikipédia)