2024. március 28., csütörtök

Két keréken Kiskunhalasra

Kilencven kilométeres biciklitúra az országhatár túloldalára

Május hatodikán immár hetedik alkalommal szervezik meg a Szabadka–Kiskunhalas–Szabadka kerékpártúrát. A biciklisek hagyományosan Kiskunhalas város napja alkalmából látogatnak el a településre, ahol szervezett programok várják őket. A szervezők elmondása szerint a körülbelül kilencven kilométeres túrán fiatalok és idősek is részt szoktak venni. A túrára annak kezdetéig jelentkezhetnek az érdeklődők.
A kerékpártúráról a főszervezővel, Péter Dániellel beszélgettünk.
– 2015-ben a tudomásunkra jutott, hogy a kiskunhalasiak szeptember elején kerékpáron szervezetten jönnek Szabadkára a városnapi rendezvényekre. Édesapámmal kimentünk a kelebiai határátkelőhöz, ahol bevártuk, és bekísértük őket a városba. Több mint háromszázan voltak. Itt összeismerkedtünk a szervezőkkel, és ahogy beszélgettünk, szóba került, hogy jó lenne, ha mi is viszonoznánk ezt a gesztust, és az ő városnapjukon, május elején mi tekernénk át hozzájuk. Az ezt követő évben meg is szerveztük az első túránkat, amin körülbelül húszan vettek részt. Szerencsére a résztvevők száma az évek alatt exponenciálisan nőtt, és 2019-ben már közel kétszázan voltunk. Ezután, a koronavírus járványt követően megcsappant a résztvevők száma. Tavaly 60–70-en kerekeztünk Kiskunhalasra és vissza. Azt szeretnénk, hogy az idén ennek háromszorosa jöjjön össze – mondta a szervező.
A túra összesen kilencven kilométer, és a szervezők a biztonságról is gondoskodnak.
– A táv egy irányban 45 kilométer, vagyis oda-vissza körülbelül 90 kilométert kell letekerniük a résztvevőknek. Ezt még azoknak is meglepően könnyű teljesíteniük, akinek nincs nagy biciklis tapasztalata. Útközben több pihenőt is tartunk, többek között Tompán, ahol a polgármester hagyományosan vízzel és almával kedveskedik a túrázóknak. A legfiatalabb résztvevőnk tízéves volt, míg a legidősebb nyolcvan feletti volt. Nyolc órakor indulunk Szabadkáról és 11 óra előtt ott szoktunk lenni Kiskunhalason. A kiskunhalasiak szívesen látnak bennünket, és amikor beérünk a városba, az út mellett várnak. Egy kiskunhalasi keménymag át szokott jönni Tompára, és együtt tekernek velünk. Az idén egy olyan csapat is lesz, akik reggel eljönnek Szabadkára, és velünk bicikliznek egész úton. Szabadkától a határig kerékpárúton haladunk, majd ezt követően Tompáig szintén van bicikliút. Ezután azonban nincs, viszont a biztonságunk érdekében a kiskunhalasiak két motorosrendőrt és egy autós rendőrt biztosítanak. Szerencsére eddig egyetlen túránkon sem történt baleset. Persze arra már volt példa, hogy valaki biciklijének kilyukadt a gumija, de ezt a bajt gyorsan orvosolni tudjuk. Bukósisak és láthatósági mellény nem kötelező, de akinek van, az viselheti – nyilatkozta Péter Dániel.
Beszélgetőpartnerünk szavai szerint Kiskunhalason érdekes program várja a bicikliseket.
– Kiskunhalason tipikus városnapi program várja a látogatókat, kirakodóvásárral, egész napon át zajló koncertekkel, evés-ivással, és az idén erősemberversenyt is szerveznek. Emellett számunkra városnéző túrát is szerveznek tapasztalt idegenvezetővel. A szervezett programok mellett általában kétórás szabadidejük is van a bicikliseknek – fogalmazott a szervező.
Az érdeklődők május ötödikéig jelentkezhetnek Péter Dánielnél a 066/954-2274-es telefonszámon. Eddig nemcsak szabadkaiak jelezték részvételi szándékukat, hanem zomboriak, topolyaiak, sőt belgrádiak is. A túra kezdete előtt helyszíni jelentkezésre is van lehetőség.