2024. május 8., szerda

Az egészséges táplálkozásra hívták fel a figyelmet

Ismeretterjesztő előadás a Stevan Sremac Általános Iskola alsósainak

Pénteken délelőtt a zentai Stevan Sremac Általános Iskolában a nutritív táplálkozásról tartott előadást dr. Muškinja Montányi Gabriella, nyugalmazott gyermekgyógyász. Az eseményre az iskola ebédlőjében került sor, amelyen az alsó tagozatos tanulók vettek részt.

Az előadás elején a doktornő kérdéseket tett fel a diákoknak, azzal kapcsolatban, hogy ki szokott iskola előtt otthon reggelizni, valamint, hogy milyen ételeket hoznak uzsonnára. A gyerekek nagy örömmel osztották meg az előadóval az információkat és a doktornő minden kérdésére válaszoltak.

Dr. Muškinja Montányi Gabriella elmondta, hogy az előadással az egészséges táplálkozásra szeretnék felhívni a figyelmet.

– Tíz éven keresztül folyt előadás az egészséges táplálkozásról a végzős óvodás csoportoknál műhelymunkával egybekötve. Egy alkalommal véletlenszerűen találkoztam Pecarski Elvira tanítónővel és akkor szóba került az egészséges táplálkozás. Megosztotta velem a tapasztalatait, hiszen ő nagyon jól látja, miket hoznak a tanulók uzsonnára. Felkért, hogy tartsak egy előadást az iskolában és beszéljünk erről a témáról. Mivel nyugdíjas vagyok és pillanatnyilag épp Zentán tartózkodom, ezért elfogadtam a meghívását. Az előadás készen áll, de mindig figyelem közben a gyerekeket és hozzájuk igazítom a mondanivalómat. Igyekszem rávilágítani az égető témákra, úgy mint a túlzott szénhidrát, az üdítő és a csemege fogyasztásra, ezeket kell próbálni kiiktatni. Nagyon örülök ha a szülők, és főleg örülök, ha a nagyszülők is eljönnek egy ilyen előadásra, mivel a legtöbb esetben ők főznek a gyerekeknek. Nekik is hasznos információkkal szolgálhatok, például arra vonatkozóan, hogy hogyan tudnak egészséges csemegét készíteni uzsonnára – mondta a doktornő.

Nyitókép: A gyerekek aktívan részt vettek az előadásban (Fotó: Horváth Attila felvétele)