Az Óbecsei Alapfokú Bíróság épületén 1983 óta nem valósult meg komolyabb felújítás, pedig nagy szükség lenne rá. A létesítmény az idén tavasszal, a húsvéti ünnepek ideje alatt vált életveszélyessé, amikor is a homlokzatáról leszakadt egy 30-40 kilogrammos malterdísz, és a járdára esett. Személyi sérülés szerencsére nem történt, de az eset aggodalmat váltott ki a vezetőség és a polgárok körében. Búcsú Árpád, az Óbecsei Alapfokú Bíróság elnöke kiemelte, hogy a teljes körű épületfelújítás már huzamosabb ideje a tervek között szerepel, viszont mivel műemlékvédelem alatt álló épületről van szó, körülményes és igen költséges a felújításával kapcsolatos eljárás. A gyalogosok biztonságának érdekében, az Igazságügyi Minisztérium kétmillió dináros támogatásának köszönhetően a napokban aluljárót helyeztek el az épület körül.
– Az Óbecsei Alapfokú Bíróság épülete 1908-ban épült, és ebben az évben adták át rendeltetésének. Az épületegyütteshez akkor tartozott egy másik létesítmény is, amelyben a városi fogda kapott helyet, ezt jelenleg az Óbecsei Szabálysértési Bíróság használja. A legutóbbi rekonstrukció 1983-ban valósult meg, abban az időben mégcsak a régi rész állt, amely a Fő és a Danilo Kiš utcákról látható. 2008-ban új szárnnyal bővítették, amely a hozzáépítéssel szintén műemlékvédelem alá került. Ebben az évben a régi ingatlanban nem valósult meg nagyobb beruházás, de az összekötés miatt megújult az elektromos hálózat, illetve befestették az udvarában lévő homlokzatot. Értesüléseim szerint a homlokzatokat általában húszévente tatarozzák, intézményünk azonban 42 éve nem részesült felújításban ezen a téren. A nyílászárók eredetiek, úgyhogy meglátszik rajtuk az idő vasfoga. 2023 szeptembere óta töltöm be az elnöki tisztséget, és azóta igyekszünk különféle intézkedésekkel megőrizni a létesítmény állapotát, bár eszközeink nagyon szűkösek – fogalmazott Búcsú Árpád.

A bíróság épületének eredeti tervrajza (Fotó: Az Óbecsei Alapfokú Bíróság archívuma)
Az Óbecsei Alapfokú Bíróság épületében az elmúlt időszakban megvalósultak különféle belső felújítások, amelyekre valóban nagy szükség volt. LED-es világítótesteket szereltek be, ugyanis az előzők többször kisebb, lokális tüzet okoztak. A beruházás értéke mintegy két és fél millió dinár volt, a világítórendszer felújítása tavaly kezdődött meg és az idén fejeződött be. Emellett az épület levéltárának rendbetételére mintegy 900 ezer dinárt fordítottak tavaly. Búcsú Árpád elmondása szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a bírósági költségvetésből évente mindössze 400 ezer dinárt hagynak jóvá a felújításokra. Ez nagyon kis összeg, tekintettel arra, hogy az Óbecsei Alapfokú Bíróság épülete 1200 négyzetméter, a hasonló korú, valamivel jobb állapotban lévő törökbecsei bírósági egység épülete pedig 900 négyzetméter – tette hozzá a bíróság elnöke
– Az épületegyüttes jelenlegi állapota több évtizedes, elmaradt karbantartás eredménye. Semmi előjele nem volt annak, hogy leszakadhat a malterdísz. Szerencsére abban a pillanatban senki nem tartózkodott ott, de ez az eset megnyomta a vészcsengőt, és figyelmeztetett bennünket arra, hogy az eddig megtett intézkedések nem voltak elegendőek. Az építési szakemberek elmagyarázták, hogy a homlokzat díszei néhol 15-20 centiméteres, mész tartalmú malterból készültek, ami a csapadék, illetve a nedvesség hatására veszíti a tapadóképességét. Sürgősen kellett intézkednünk. Ennek kapcsán első lépésként rendőri kordonnal, később ideiglenes kerítéssel kerítettük körbe az épületet. Az aluljáró kihelyezésével is csak ideiglenesen oldottuk meg a problémát, egy ideig azonban még biztosan az épület körül marad. Az Igazságügyi Minisztérium jóváhagyta a felújítási projektdokumentáció kidolgozását, amelyre egymillió 200 ezer dinárt biztosított. A kidolgozás legalább 4-5 hónapot vesz igénybe, szakemberek bevonásával. Tekintettel az épület nagyságára és állapotára, illetve arra, hogy műemlékvédelem alatt áll, a becslések szerint több tízmillió dinár szükséges a felújításhoz – tette hozzá Búcsú Árpád.

Nyitókép: Aluljáró biztosítja a járókelők biztonságát (Fotó: Kancsár Izabella)