Hiába úszott Kós Hubert újabb magyar országos csúcsot (52,20 másodperc) a 100 méteres hátúszás döntőjében a Szingapúrban zajló vizes világbajnokságon, „csak” a negyedik helyen ért célba, és lemaradt a dobogóról. Az elődöntő alapján izgalmas és szoros versenyre lehetett számítani, hiszen a magát legjobb idővel (52,21) kvalifikáló magyart mindössze 36 század választotta el a nyolcadikként döntőbe jutó orosz Miron Lifincevtől. A fiúk nem is hazudtolták meg magukat, a szám olimpiai bajnoka, a világcsúcstartó Tomas Ceccon, a Tokióban ezüstérmes orosz Kliment Kolesznyikov, a Párizsban a 200-on ezüstérmes görög Aposztolosz Hrisztu elképesztő versenyt „rittyentett”. A mezőny mindvégig nagyon egységes volt, Kós a fordulót követően került az élre, és húsz méterrel a fal előtt még vezetett, ám a hajrában hárman is megelőzték: a számot kisebb meglepetésre végül a dél-afrikai Pieter Coetze nyerte meg Ceccon előtt, harmadikként pedig a francia Yohann Ndoye-Brouard ért célba.
„Tudtuk, hogy ennyire kemény lesz ez a döntő, és azt is, hogy ötvenkét másodperc alá be kell menni az éremhez. Ettől most bőven elmaradtam, ezért nem is kell annyira elkeseredni, annak azonban nagyon örülök, hogy egy év alatt ennyit tudtam javulni ebben a számban. Az viszont látszik, hogy nem tartok ott még, ahol a többiek, dolgozom majd ezen tovább” – nyilatkozta az MTI-nek Kós. Hozzátette, még az is elképzelhető, hogy kicsit elfáradt, hiszen az olimpiát követően csak másfél hét pihenőt tartott. Hubinak ugyanakkor nem ez a fő száma, a folytatásban még bőven javíthat.
A keddi versenynap első döntőjében féltávtól nem volt kérdés, a 200 gyors olimpiai bajnoka és favoritja, a román David Popovici ugyan még csak negyedikként fordult rá a második százra, a maradék két hosszon viszont fölényesen utasította maga mögé vetélytársait. Hasonlóan sima „küzdelmet” hozott a női 1500 gyors is, az amerikaiak klasszisa, Katie Ledecky csak a saját világcsúcsával versenyzett, végül könnyedén söpörte be 22. vb-aranyát (a hatodikat ebben a számban). A női 100 hát viszont szorosra sikeredett, Kaylee McKeown óriási csatában győzte le az amerikai Regan Smitht. Női 100 mellen Anna Elendt mindenkit meglepett, az egyes pályán tempózva lett első.
Eredmények, úszás, férfiak, 200 m gyors: 1. David Popovici (Románia) 1:43,53, 2. Luke Hobson (Egyesült Államok) 1:43,84, 3. Murasa Tacuja (Japán) 1:44,54 perc stb. 100 m hát: 1. Pieter Coetze (Dél-afrikai Köztársaság) 51,85, 2. Tomas Ceccon (Olaszország) 51,90, 3. Yohann Ndoye-Brouard (Franciaország) 51,92, 4. Kós Hubert 51,20 másodperc stb. Nők, 1500 m gyors: 1. Katie Ledecky (Egyesült Államok) 15:26,44, 2. Simona Quadarella (Olaszország) 15:31,79, 3. Lani Pallister (Ausztrália) 15:41,18 perc stb. 100 m hát: 1. Kaylee McKeown (Ausztrália) 57,16, 2. Regan Smith (Egyesült Államok) 57,35, 3. Katharine Berkhoff (Egyesült Államok) 58,15 másodperc. 100 m mell: 1. Anna Elendt (Németország) 1:05,19, 2. Kate Douglass (Egyesült Államok) 1:05,27, 3. Tang Csien-ting (Kína) 1:05,64 perc stb. Műugrás, szinkrontoronyugrás, férfiak: 1. Csen Ce-lung, Csu Cse-feng (Kína) 429,63, 2. Nyikita Slejher, Ruszlan Ternovoj (Oroszország, semlegesként) 428,70, 3. Joshua Hedberg, Carson Tyler (Egyesült Államok) 410,70 pont stb. Nők: 1 Csen Csia, Csen Ji-ven (Kína) 325,20, 2. Yasmin Harper, Scarlett Mew Jensen (Nagy-Britannia) 298,35, 3. Lia Yatzil Cueva Lobato, Mia Zazil Cueva Lobato (Mexikó) 294,36 pont stb @sz = n ekk
Molnár Endrét beiktatták a Hírességek Csarnokába
Az 1970-es évek legendás vízilabdakapusát, Molnár Endrét tegnap hivatalosan is beiktatták a vízi sportok hírességeinek csarnokába (ISHOF). Az ISHOF (International Swimming Hall of Fame) megalakulásának 60. évfordulója alkalmából a vizes vb helyszínén rendezték a beiktatási ceremóniát, ám Molnárnak – aki múlt szerdán ünnepelte 80. születésnapját – az egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy személyesen vegye át a kitüntetést. Amint a waterpolo.hu szaklap jelezte: helyette unokái, Bertalan és Benedek utaztak el Szingapúrba, és az ISHOF jelen lévő egyik magyar tagjától, az úszó olimpiai bajnok Gyurta Dánieltől vehették át az elismerést. Molnár Endre olimpiai bajnok (1976), volt ötkarikás játékokon második (1972) és harmadik (1968, 1980), világbajnok (1973), vb-ezüstérmes (1975, 1978) és kétszeres Európa-bajnok (1974, 1977).

Nyitókép: Kós Hubert inkább 200 méteren számít esélyesnek (Fotó: MTI)