Szerdán a nagykikindai Terra Képzőművészeti és Iparművészeti Központ szalonjában 18 órai kezdettel megnyílik az Anyagok anyaga – Terrakottaszobrok elnevezésű tárlat. Verica Nemet, a tárlat szerzője és kurátora elmondta, hogy azon alkotóknak a műveiből válogatott, akik az elmúlt évtizedekben részt vettek a Terra Szimpóziumain, ők: Ana Bešlić, Olga Jevrić, Olga Jančić, Mira Brtka, Darija Kačić és Dragana Ilić. A tárgyak a szimpózium ideje alatt készültek, a művészek saját alkotói ritmusában.
– A szobrok különlegességét az adja, hogy az intézményen kívül készültek. A művészek ennek ellenére arra törekedtek, hogy közvetlen kapcsolatban maradjanak a földdel, és ezáltal az intézményünkkel. Az alkotók poétikája eltér, az agyagban viszont közös nyelvet találtak, ez a stabilitás, a csendesség és a kitörölhetetlenség, amelyek a tárlat kulcsfogalmai – magyarázta Verica Nemet.
A kurátor beszélt arról is, hogy több kísérőprogramra is számíthatnak az érdeklődők, mégpedig szakelőadásokra, szakértői tárlatvezetésre, a legkisebbeket pedig kézműves-foglalkozásokkal szólítják meg.

Nyitókép: A központot a szimpóziumai és a terrakottaszobrai teszik közismertté (Fotó: Vidács Hajnalka)