Szerbiában a gyümölcs nem csupán gyümölcs, hanem a kultúra, az identitás része, és – talán a legfontosabb – az egyik legféltettebb hazai érték, a pálinka előállításának alapja. Mégis rossz évként emlékeznek majd 2025-re, hiszen az időjárás katasztrofális pusztítást okozott az országban.
Sok gyümölcstermesztő számára már érezhetők a következmények: lefagyott a termés, kiszáradtak az ültetvények, és nagy veszély fenyegeti a termelés fennmaradását. És amikor nincs gyümölcs – nincs pálinka. Vagy inkább drága a gyümölcs, emelkedik a pálinka ára.
A hiányt és a változást nemcsak a vásárlók, hanem a főzdék is érzik. Pulai József, a húsz éve működő szenttamási Pulai családi pálinkafőzde tulajdonosa elmondta, a tavalyi idényhez viszonyítva az idén 80, de lehet, hogy 90 százalékkal kevesebb pálinka készül.
− A tavalyi szezon június 3-án indult és december 31-ig tartott, azzal, hogy a kazánok alatt ki sem aludt a tűz, vagyis a pálinkafőzés folyamatos volt. A meggyel kezdtük, utána jött többek között a kajszibarack, a ringló, a nyári alma, az évet pedig birsalmával és szőlővel fejeztük be. Ezzel szemben az idén immár július végén járunk, és mindössze háromszor főztünk pálinkát. Először csaknem 100 kilogramm meggyből, majd ugyanennyit faeperből, mert az is lefagyott. Sorrendben a ringló következik, azt is érte fagykár, de 400-500 liter cefrét sikerült összeállítani. Szerintem a későbbi ringlófajtákból még lehet valamennyi pálinkát főzni, amennyiben időközben nem éri valami baj, vagy nem veri le a jég – sorolta Pulai József.
A szilvára terelve a szót, beszélgetőtársunk elmagyarázta, már biztos, hogy a tavalyi mennyiség csupán felére lehet számítani, és még rosszabb, hogy a minőség sem kielégítő. Kapcsolatban van a közép-szerbiai, valamint az észak-macedónai termelőkkel is, a helyzet csaknem mindenütt azonos. Ahol nem fagyott el a szilva, ott elverte a jég, vagy a szárazság miatt csökkentek a hozamok.
− Az, hogy tulajdonképpen milyen évünk van, az árakon is látszik. A szilva tavaly 50 dinár volt, az idén pedig 100 dinár, és ettől már biztosan nem lesz olcsóbb. A kajszibarack ára háromszorosa a tavalyinak. Hiába próbálkoztak a gyümölcstermesztők akár füstöléssel, akár más módon küzdeni a fagy ellen, a kár tetemes. Ami a körtét illeti, a fagykár mellett az Erwinia amylovora nevű baktérium is megtizedelte a termést. A birs sem hozta a remélt mennyiséget. Hátravan még az őszi alma és a szőlő. A termelők elmondták, hogy az almánál minimum harmados vagy ettől nagyobb terméskiesés várható, a szőlő azonban vidékünkön szépen néz ki, és amennyiben nem éri kár, lesz bor és pálinka is. Mindent összegezve, kifőzdénk az idén legfeljebb 10 százalékos kapacitással dolgozik – mondta Pulai József.

Nyitókép: Pulai József és a kifőzésre váró szilva (Fotó: Paraczky László)