2024. március 29., péntek

Takarítottak és facsemetéket locsoltak

Három egyesület aktivistái rendbetették Verbász legnagyobb parkját

Az erdők világnapja és a tavasz kezdete alkalmából nagyszabású takarítási és öntözési akciót szervezett Verbászon a Lazin Park Sportegyesület, az Ökológiai Mozgalom és a helyi méhészek egyesülete. A csaknem egésznapos akció folyamán kitakarították a város legnagyobb zöldövezetét, a facsemeték törzsét PET-palackokkal vették körül és meglocsolták a tavaly és tavalyelőtt elültetett fiatal facsemetéket.

Tekintettel arra, hogy a parkban a környezetvédők az elmúlt időszakban mintegy 150 fiatal facsemetét ültettek el, az akció célja elsősorban ezek megvédése és locsolása volt.

Vuk Bijelac, a verbászi méhészek egyesületének elnökségi tagja szerint igen fontos a fiatal fák locsolása, mert így megerősödve várják a melegebb időszakot.

− Hamarosan megkezdődik a zöldfelületek kaszálása, emiatt szükség mutatkozott a tél folyamán sok felhalmozódott szemétnek az összegyűjtésére. Szeretném felhívni a környezetbarát polgárok figyelmét, hogy az ilyen takarítási akciókon mindenkit szívesen látunk. A mi parkunkról van szó, ami sétálásra, kikapcsolódásra és pihenésre egyaránt alkalmas, és amellyel nemcsak a környezetvédőknek, hanem minden polgárnak, itt élő szomszédnak tőrödnie kell.

Vidoje Draganić, a Lazin Park Egyesület elnöke szerint a jelenlegi akció csak egy a sok közül, amikor a tavaly és a tavalyelőtt ültetett jávor-, kőris- és fűzfacsemetéket alaposan meglocsolják és megmetszik. Szerinte az előttünk álló időszakban is folyamatosan szükség lesz a facsemeték gondozására.

Ratko Đurđevac, a verbászi Ökológiai Mozgalom elnöke elmondta, az egyesület fennállása óta minden évben az erdők világnapján tartja meg első komolyabb nagytakarítási és locsolási akcióját.

− Rendszeresen itt vagyunk, az öntözés mellett az aktivistákkal összegyűjtjük a szemetet. A Laza Kostić utcáról elnevezett park a város legnagyobb zöldövezete, mondhatjuk a város tüdejének számít, ezért nagyon fontos a folyamatos karbantartása, ugyanis amikor a füvet kell nyírni, a szétdobált szemét nagyon zavaró tud lenni, egyúttal lényeges az itt lévő fák és lombok karbantartása is. A közelben lakók minden évben biztosítják számunkra a facsemeték locsolásához szükséges vizet, ezért hálásak vagyunk nekik. Örülök, hogy létrejött egy kis környezetvédelmi koalíció, amely lehetővé teszi számunkra a közös munkát – mondta Đurđevac.

Hozzátette, nagy szükség van az ilyen jellegű, kisebb takarítási és parkrendezési akciókra, mert a helyi karbantartó szolgálat legtöbbször nem győzi a munkát.

Nyitókép: Takarítottak és facsemetéket locsoltak a verbászi Lazin parkban (Paraczky László felvétele)