Komolyan gondolta az Arsenal, hogy Párizsban is ledolgozható a minimális hátránya. Az Ágyúsok az első negyedórában több komoly lehetőséget alakítottak ki, de Gianluigi Donnarumma, a párizsiak kapusa minden alkalommal a helyzet magaslatán állt. A kezdeti angol rohamok elmúltával Hvicsa Kvarachelia kapufát eltaláló lövése jelezte, hogy a párizsiak is megérkeztek a találkozóba, majd a félidő közepén Fabián Ruiz bombaerős lövésével a hazaiak a vezetést is megszerezték. A gól alaposan megfogta a vendégeket, a találkozó a későbbiekben a Szentek szája íze szerint alakult. A második játékrészben a PSG kezezés miatt büntetőhöz jutott, de Vitinha gyengécske lövését könnyen kivédte az Arsanal hálóőre. Nem sokkal később mégis megduplázta előnyét a vendéglátó, mivel Asraf Hakimi labdaszerzést követően góllal fejezett be egy támadást. Talán túlságosan is megnyugtatta az eredmény a franciákat, mert egy nagyobb védelmi hibát kihasználva Bukayo Saka szépített. A hajrában ugyanő könnyedén ki is egyenlíthetett volna, ám a kapu közvetlen közelében nem találta fel magát. Az eredmény a későbbiekben már nem változott, így május 31-én Münchenben a PSG lesz az Inter ellenfele a fináléban.
Luis Enrique, a PSG vezetőedzője nemcsak a mérkőzéssel, hanem a közelmúlt eseményeivel is foglalkozott nyilatkozatában: „Az Arsenal nagyon jól játszott. Védekeznünk kellett, de volt lehetőségünk néhány kontrára. Nem úgy futballoztunk, ahogyan szerettünk volna. Rengeteg pluszenergiát követelt, hogy az erőfeszítéseink eredményre vezessenek, az első félidő kifejezetten kínszenvedés volt számomra. Az első évben jó munkát végeztünk, de ez nem elég. Minden nap egy új nap, ezért megmondtam a játékosoknak, ha nem képesek más hozzáállásra az edzéseken, akkor távozom. Idén minden edzés magas színvonalú volt, és a játékosok kivételesek voltak.”
Kollégája, Mikel Arteta igyekezett a pozitívumokat kiemelni: „Először is gratulálok a párizsiaknak a döntőbe jutáshoz. Donnarumma mindkét meccsen kiemelkedőt nyújtott, ő jelentette a különbséget a párharcban. Nagyon közel voltunk, sokkal közelebb, mint ahogy az eredmény mutatja. Örülök, hogy jól kezeltük a ránk nehezedő nyomást. Büszkeséggel tölt el, ha arra gondolok, ahogy a játékosaim Európa egyik legjobb csapata ellen játszottak. Két éve még senki sem gondolta, hogy bejuthatunk a BL-be. Húsz perc után már 3:0-ra is vezethettünk volna. Kellett volna valami extra, hogy a mi irányunkba forduljon a párharc, de ez nem sikerült. Mindkét meccsen hosszú időszakokon keresztül sokkal jobbak voltunk náluk, mégsem mi játsszuk a döntőt, és ez fáj. Ha meg akarjuk nyerni a BL-t, akkor ezen változtatni kell. Mindkét tizenhatoson belül ők voltak a jobbak, a kapusok és a csatárok terén is.”
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó: PSG–Arsenal 2:1 (összesítettben: 3:1).

Nyitókép: Arteta szerint Donnarumma (zöldben) jelentette a lényegi különbséget a két csapat között (Fotó: Beta/AP)