2024. április 19., péntek

Háromszázhatvanhét, azaz rekordszámú ösztöndíjast támogatnak

A nagykikindai önkormányzat a fiatalok motiválása és továbbtanulásuk támogatása érdekében január végén hirdette meg az egyetemistákra vonatkozó ösztöndíjprogramját. Míg tavaly a községben támogatott egyetemisták száma kétszázötvennyolc, 2021-ben pedig csak százötvennyolc volt, addig a z idén, rekordszámú, háromszázhatvanhét diák számára biztosít támogatást.

Attól függően, hogy a jelentkezők hány feltételnek felelnek meg, tehát tagjai-e az Országos Mensa Szövetségnek, Vuk-díjasok, illetve voltak-e az év diákjai, első helyen jutottak-e be a választott egyetem kívánt szakára, idősebb korosztály esetében a jelentkezők ismételtek-e évet, az átlageredményük 8,5 fölött van-e, van-e bejelentett munkahelyük, három kategóriába sorolták őket, és nyolc hónapon keresztül 9000, 5000 vagy 3000 dinárra lesznek jogosultak.

A nagykikindai önkormányzat tájékoztatója szerint a szerződések aláírása a közeljövőben esedékes. A teljes lista elérhető a község honlapján a www.kikinda.org.rs weboldalon.

Nyitókép: A nagykikindai önkormányzat épülete (Vidács Hajnalka felvétele)