2024. április 26., péntek
Dubravka Ugrešić emlékezete

A regényfolyam hömpölyög tovább

Dubravka Ugrešić: Forsiranje romana reke. August Cesarec, Zagreb, 1988

Amszterdamban elhunyt Dubravka Ugrešić nemzetközi hírű horvát írónő, aki a huszadik század kilencvenes éveiben kirobbant délszláv háborúk és az ezeket kiváltó nacionalista nemzeti eszmék ellenes írásai miatt hazájából emigrációba kényszerült, s hollandiai tartózkodásra berendezkedvén, amerikai és európai egyetemeken adott elő. Több híres regénye magyarul is megjelent. Az alábbiakban Bálint Sándornak a délszláv írók NIN-díjas regényeiről írott Végtelen horizontok című kötetéből kölcsönzött írással emlékezünk.
@sz = Bálint Sándor
Dubravka Ugrešić Forsiranje romana reke (Erőltetett regényfolyam, vagy A regényfolyam ostroma, esetleg Ostromlott regényfolyam) című regénye 1988 végén megkapta a legrangosabb szerbhorvát nyelven írott regénynek járó NIN-díjat, amelyet immár 34. alkalommal ítélt oda a többtagú (ezúttal héttagú) bírálóbizottság. Ugrešić regénye ezt megelőzően Zágrábban már elnyerte a legjobb horvát regénynek járó irodalmi díjat, és egy nemkülönben fontos, még ennél is rangosabb irodalmi elismerést, a Meša Selimović-díjat, amelyet a Jugoszláv Könyvkiadók Egyesülése és a Večernje novosti című belgrádi napilap együttesen ítél oda. E díj jelentőségéről, komolyságáról mi sem árulkodik ékesebben, mint az a körülmény, hogy 72, Jugoszlávia egész területét felölelő irodalomkritikus, kiadó és kultúrával foglalkozó szakember dönt róla. Ugrešić regénye Milorad Pavić Predeo slikan čajem című regényével holtversenyben végzett az első helyen.
Mondhatnánk, hogy a NIN-díj tulajdonképpen megkoronázta az előző két elismerést, mert jelentőségénél fogva az országban úgy tekintik, hogy amelyik regény az adott évben megkapja ezt a díjat, az a Jugoszláviában írott regények legjobbika. A bírálóbizottság egyébként 6:1 arányban szavazott az Ugrešić-regényre. Emellett azt is érdemes elmondani, hogy a NIN irodalmi díj 34 éve alatt Dubravka Ugrešić az első írónő, aki megkapta ezt az elismerést, korábban 33-szor mindig férfi írónak ítélték oda. Ugrešić különben a nyolcadik horvát író, akit kitüntettek ezzel a rangos elismeréssel.
A Forsiranje romana reke című regényből, akár erőltetett, akár ostromlott regényfolyamként fogjuk is fel, kitűnik, hogy Dubravka Ugrešić jó adag iróniával viszonyul a regényfolyam műfajához, s távolságot teremt a klasszikus regényformával szemben. Ha Marcel Proust Az eltűnt idők nyomában című regényfolyamából indulunk ki, amely hét vaskos kötetet tesz ki, akkor Ugrešić regénye a maga nemében egy posztmodern regényfolyamként vagy folyócskaként fogható fel. Egyik interjújában (Vjesnik, 1989. I. 17.) az írónő arról beszél, hogy regényének 30-nál is több fő- és mellékszereplője van, ami szerinte azért fontos, mert ha terjedelmét tekintve a 230 oldalas regény nem is nevezhető regényfolyamnak, a szereplők létszáma szerint „regényfolyócskaként" azért talán mégiscsak elképzelhető. E nyilatkozat is jelzi, az írónő bizonyos értelemben parodizálja a klasszikus regényfolyamot, amelyet bűnügyi, szerelmi és triviális regénybetétekkel old fel.
Magát a regényfolyamot az írónő naplóbejegyzései „ölelik körbe", foglalják keretbe. A könyv „bevezetőjeként" is felfogható római I. számmal jelölt része, s a római II. számmal jelölt „befejező" része egyaránt 30-30 bejegyzést tartalmaz. A bevezető rész 1. számmal kezdődik és a 30-as számmal végződik, a záradék pedig a 999. bejegyzéssel kezdődik és az 1029. jelzésű rövid jegyzettel zárul. Az előhang kezdő dátuma 1983 első fele, az utóhang első jegyzete, a 999. bejegyzés pedig 1986, a csernobili atomkatasztrófára való hivatkozás. Négy évnyi jegyzetanyag öleli körbe, foglalja keretbe a regény négy napnyi eseménysorát. A naplójegyzetek összterjedelme 16 könyvoldalt tesz ki, s félreértés ne essék, nem elő- és utóhangként van aposztrofálva. Maga a regényfolyam több mint 200 oldalnyi eseménytömböt fog össze, amely négy nap alatt játszódik le a zágrábi irodalmi beszélgetések keretében megtartott nemzetközi írótalálkozón. Ha úgy vesszük, az elbeszélés idejébe ágyazott történet bontakozik ki előttünk, miközben a szövegindítás, a jelek szerint, az írónő életének apró eseményeit jelzi, amelyek között előfordulnak olyan külföldi (Iova City, San Francisco, Moszkva) írótalálkozókra való utalások is, amelyek jellegüknél fogva hasonlítottak a zágrábi írótalálkozóra is, amely helyszínként megjelenik a történetbe beágyazott történetben. A regényt bevezető naplójegyzetek 3. bejegyzésében a szerző, az időbe ágyazott időre való utalásként, tesz egy olyan kijelentést, hogy „az irodalom egy hatalmas matrjoska", vagyis olyan, mint az egymásba illeszthető orosz babák. A 28. bejegyzésben említést tesz arról, hogy augusztusban vásárolt egy jegyzetfüzetet, amelybe beírta, hogy a kalap tele van regényalakkal. Barátnőjének elújságolja, hogy regényt fog írni, amelynek írók lesznek a szereplői, azért, mert nagyon szereti és sajnálja őket, a törékenységük miatt, s a még hiányzó történet helyszíne pedig Zágráb lesz.

Dubravka Ugrešić (1949-2023)

Dubravka Ugrešić (1949-2023)

Az írókról megírt Ugrešić-regény tehát Zágrábban játszódik, a négynapos irodalmi beszélgetések rendezvény keretében, többnyire az Interkontinental Szállodában. A szimpóziumon mintegy 30 hazai és külföldi író jelent meg. A regény jelentősebb szereplői:
José Ramon Espeso spanyol író, aki közvetlenül a hivatalos rendezvény kezdete előtt szerencsétlenül jár a szálloda uszodájában és meghal;
Jan Zdrazil cseh író, akitől ellopják 600 oldalas remekművének kéziratát, s aki emiatt távozik a rendezvényről;
Ivan Ljuština irodalomkritikus, akit három írónő megerőszakol, mert az írónőkről lekezelően ír és beszél;
Prša, az író-költő, aki szervezője és lebonyolítója az írótalálkozónak;
A Miniszter, aki utálja az írókat és csak protokollból van jelen, a regényben azonban ennél sokkal nagyobb szerephez jut, mert titkárnő szeretőjével a szállodában szexuális játékokkal üti el az időt. A regény végén a tévéhíradóból tudja meg, hogy aznap meghalt, s a hír hallatán infarktust kap és valóban meghal;
Marc Stenheim fiatal amerikai író, aki, miután elutazott Zágrábból, a regény egyik hazai szereplőjével, Pipoval közli, hogy, bonyodalmas módon, ő lopta el a cseh író regénykéziratát;
Jurij Trosin és Viktor Saposnikov orosz írók, akiknek kiemelt szerep jutott, mivel olyan országból érkeztek, ahonnan csak kivételes esetekben engedtek bárkit utazni. Kettejük közül Jurij Trosin az, aki valóban regényes módon még Amerikába is eljutott, de akkor nem disszidált, Zágrábban viszont találkozott egy fiatal bécsi újságírónővel, aki, mint utóbb kiderül, megbízásból elcsábítja, s miután Trosin hamis útlevéllel átlépte az osztrák határt, a vonaton egy ismeretlen személy meggyilkolja;
S végül a regény legtitokzatosabb szereplője, mondhatni kulcsfigurája, Jean Paul Flagus, aki titokzatos módon került az írótalálkozó helyszínére, s aki Gustav Flaubert ükunokájának adja ki magát. A regény végén kiderül róla, hogy álnéven szerepelt és ő az, aki, mint valami „titokzatos" (háttér)hatalom képviselője, minden baleset, lopás, haláleset, gyilkosság mögött ott rejtőzködik a háttérben.
A kellemetlenségek, az erőszak, a gyilkosságok mögött a bűn és bűnhődés viszonyrendszere működik. Az írótalálkozón megjelent szereplők mindegyikéről kiderül, hogy korábbi élete során valamilyen sötét folt esett a becsületén, s ami történik vele, az valójában a megérdemelt büntetés beteljesülése.
A regény a maga mivoltában nem terjedelemben terjeszkedik regényfolyammá (három-négy-öt-hat-hét regénykötetté), hanem tulajdonképpen mélységben, a szereplők sorsán keresztül, a hozzájuk tartozó ország, nép vagy nemzet sorsa irányában. A felvonultatott íróportrékon keresztül nem csupán az írótársadalom, de a környező társadalmi valóság egésze is megmutatkozik. Nem véletlen, hogy a regényben a legfajsúlyosabb rész az orosz írók vonatkozásában bontakozik ki. Az orosz írók sorsa az, amelyhez Dubravka Ugrešićnek „közvetlen köze" is van, tekintettel arra, hogy a zágrábi Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Intézetében – egyetemi képesítésének megfelelően – éppen az orosz avantgarde az egyik kiemelt kutatási területe, s nyilvánvaló, hogy az orosz írók életét, életművét ismeri a legbehatóbban.
A kerettörténet második része olymódon zárja le a regényt, mintha a jegyzetíró folytatná az írótalálkozók és a mindennapok életét. Ebben a részben, igaz szelídebb formában, de hasonló dolgok történnek, mint a zágrábi írótalálkozót feldolgozó regényben. A regény magvának az idejéből kilépve azonban lelassuló idővel szembesülünk, s az időkezeléssel az elbeszélőmód is megváltozik. A keret naplórészletei más szövegtípust képviselnek, s az egyik beszéd úgy viszonyul a másikhoz, mint a kiáltáshoz a visszhang. A két szövegtípus összefüggéséből, viszonyából egy bonyolult összefüggésrendszer szerveződik. A regény végül is ily módon lezáratlanná, pontosabban, nyitottá válik. Ez a nyitottság nyilvánul meg abban is, amire a kerettörténet második részének a bejegyzései utalnak, hogy mindaz, ami Zágrábban lejátszódott, az a soron következő írótalálkozókon folytatódik, folytatódhat, hisz az író-szereplők egyik írótalálkozóról a másikra utaznak, s velük utazik Jean Paul Flagus és titkára is, akik számítógépükben mindenkiről mindent nyilvántartanak, s ugrásra készen várakoznak, hogy lecsaphassanak, ha új alkalom kínálja önmagát.
Amit ebben a regényben elolvashattunk, amire itt fény derült, az csupán egy szelete, egy fragmentuma a teljes valóságnak. Ugrešić regénye csupán a kezdet, a regényfolyam ugyanis más, újabb művekben, feltartózhatatlanul hömpölyög majd tovább.
Dubravka Ugrešić regényéről végül is elmondható, hogy rendkívül olvasmányos műalkotás. Nyelvezetén érződik, hogy a szerző írói munkásságát gyermekkönyvek írásával kezdte. Sikeres gyermekkönyvet pedig valójában csak oly módon érdemes írni, ahogyan azt Csukás István gyermekírónk megfogalmazta: „...a gyerekeknek úgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban." Ugrešić a gyermekkönyvek után novellákat írt, majd egy rövidprózai alkotást, a Štefica Cvek, az élet sűrűjében című kisregényt, amely sziporkázó nyelvezetével képes volt komoly dolgokat is szórakoztatóan, könnyeden elbeszélni. A Štefica Cvek után született a Forsiranje romana reke, amely ironizáló, elegáns nyelvezettel megírt regény. Az is igaz, hogy az igényesebb, vájtfülűbb olvasók könnyebben létesíthetnek dialógust a műalkotás mögöttes tartalmaival, összefüggéseivel, de időtöltésként bárki élvezettel olvashatja a regényt, hisz olyan csalétkeket talál benne (krimi, erotika, féltékenység, házasságtörés, irigység, kétszínűség, besúgás, árulás, menekülés a vasfüggöny mögül), ami vonzóvá és olvasmányossá teszi Dubravka Ugrešić Forsiranje romana reke című művét.
(1989)