2024. március 29., péntek

Megnyílt a Lidl Zentán

Az eseményről galéria is készült, amelyet ITT tekinthet meg. 

Az egykori buszállomás helyén csütörtökön reggel 8 órakor hivatalosan is megnyitotta kapuit a vásárlók előtt a Lidl üzletlánc zentai részlege. Fél órával a nyitás előtt nagyjából 30-an várakoztak a helyszínen, majd ez a szám 8 órára megközelítőleg 100-ra bővült. Nyugodt szívvel ki lehet jelenteni, hogy a községbeli lakosok már nagyon várták a német üzletláncot Zentára. A jelenlévőknek rövid zenés műsorral kedveskedtek a szervezők, valamint kávét, teát és némi harapnivalót is biztosítottak a sorban állóknak.

A Lidlt 8 órakor hivatalosan Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere és a zentai üzlet két vezetője nyitotta meg, aminek során átvágták a bejárat előtti szalagot. Czegledi Rudolf elmondta, hogy fontos a város infrastruktúrájának a fejlesztése, amelybe a kereskedelem is beletartozik. Rámutatott arra, hogy a Lidl megnyitása óriási lépést jelent a régió fejlődésében.

Czegledi Rudolf polgármester és a zentai üzlet vezetői adták át hivatalosan a Lidlt (Gergely Árpád felvétele)

Czegledi Rudolf polgármester és a zentai üzlet vezetői adták át hivatalosan a Lidlt (Gergely Árpád felvétele)

– Ez az objektum nem egész egy év alatt készült el és adták át. Jelenleg 25 embernek biztosít munkát, de további munkaerőt vesznek fel, amennyiben igény mutatkozik rá. Az üzlet megnyitásával a környékbeliek jobb termékekhez juthatnak itt helyben, és nem kell 40–60 kilométert utazniuk más városokba – fogalmazott a polgármester.
Martina Petrović, a Lidl kommunikációs vezetője kiemelte, hogy a Lidl Szerbiában 38 községben van jelen, és a zentai a 66. üzlete a cégnek az országban. Hozzátette, hogy ez volt az év első megnyitója, aminek nagyon örülnek.

– A zentai üzletnél összesen 110 parkolóhelyet alakítottunk ki a vásárlóknak, valamint biciklitárolókat is. A bejáratban helyeztük el a vásárlók által közkedvelt pékségünket, amelyben a pékárut a megszokott minőségben kínáljuk. Utána következik a Lidl piac, amely több mint 130 terméket kínál a vevőknek. Fontos kiemelni, hogy a Lidl jobb minőségű gyümölcsöket, illetve zöldségféléket árul, mint amit a szerbiai törvények megkövetelnek. Úgy hiszem, mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. Rengeteg tradicionális hazai termék is szerepel a kínálatunkban, közöttük saját márkáink is, mint például a Parkside. Hűségprogramunk is van, mégpedig a Lidl Plus alkalmazással, amely mindenki számára elérhető. Az alkalmazáson belül kaphatók különböző kuponok, amelyeket fel lehet használni a vásárlás során, valamint nyereményjátékkal is kedveskedünk a vásárlóknak. Szeretném hozzátenni, hogy azok az anyukák, akik a héten hozzák világra a gyermeküket a Zentai Közkórházban, Lidl-ajándékcsomagban részesülnek – fogalmazott Martina Petrović.

Rengetegen várták a nyitást (Gergely Árpád felvétele)

Rengetegen várták a nyitást (Gergely Árpád felvétele)

A helyszínen várakozók közül a zentai Gajó László elmesélte, hogy 7 órakor jött ki, mivel azt gondolta, akkor nyílik meg az üzlet.

– Mire reggel ideértem, már vagy 20-an álltak előttem, volt, aki már 6 órakor itt volt. Vártuk már, hogy megnyisson a Lidl, szeretünk itt vásárolni. Semmi konkrét elképzelés nincs, hogy mit szeretnék ma venni, csak szétnézek, aztán hátha megtetszik valami. Rá lehet futni akciós dolgokra, megéri szétnézni – mondta Gajó László.

Nyitókép: Hatalmas volt az érdeklődés (Gergely Árpád felvétele)