2024. március 28., csütörtök

Új véradókat toboroznak

Ada községben az idén nyolc véradó napot terveznek három helyszínen

A Vöröskereszt adai szervezete a Vajdasági Transzfúziós Intézettel együttműködve az idén nyolc véradó napot tervez Ada községben. Velez Teodóra, a Vöröskereszt adai titkára elmondta, hogy a véradó napokra új önkénteseket toboroznak, valamint továbbra is minél nagyobb számban számítanak a régi véradókra is, mivel nagy hiány van a véregységekből.

– Ada községben az idén nyolc véradási akciót tervezünk, ugyanannyit, mint az elmúlt évben. Három-három véradó nap lesz Adán és Moholon, valamint kettő az adai Műszaki Iskolában. Az idei első véradási akció március 17-én 8.30 és 11 óra között lesz Moholon a nyugdíjas-egyesület épületében. Majd a következő március 30-án 11 és 14 óra a helyi középiskolában – magyarázta Velez Teodóra. – Az újvidéki transzfúziós intézetből nagyon kérik és sürgetik, hogy szervezzünk rendkívüli véradó napokat, mert feleannyi véregységet tudnak összegyűjteni, mint amennyire valójában szükség van. Naponta 100 véregységet gyűjtenek össze, és 300-ra lenne szükség. Ezeket a rendkívül akciókat azonban nem merem felvállalni, mert a rendes véradó napokon is kevesen tudnak részt venni. Egy-egy véradó napon átlagosan 35 ember jelenik meg, és közülük nem mindegyik újonc. Az elmúlt évben mégis sikerült új önkéntesek toborozni Ada községben, főként a középiskolában. Tavaly augusztusban volt egy tömeges véradó napunk, amelyen több mint 50 önkéntes jelent meg. A transzfúziós intézet viszont erre nem készült fel, ezért többen nem tudtak várakozni, és elmentek. Minden alkalommal, amikor meghirdetünk egy-egy véradó napot, akkor ezt egyeztetnünk kell a transzfúziós intézettel, hogy körülbelül mennyi véradóra lehet számítani. Ők óránként 10 véradóval számolnak, ezért ennek a figyelembevételével kérhetem az időpontot. Ezt megint ők határozzák meg, mivel 8.30-nál előbb nem tudnak ideérni, így 11 óráig maradnak. Tehát 35 embert tudok beajánlani, és nagyon örülök, ha többen megjelennek. Minden véradás alkalmával igyekszünk új önkéntes véradókat toborozni. A véradó napokat meghirdetjük a Vöröskereszt internetes oldalán, a helyi tévében, tájékoztatjuk a régi véradókat is. A középiskolában rendszeresen tartunk előadást a véradásról, és tájékoztatjuk a végzős diákokat, akik már betöltötték a 18. életévüket. Sajnos a középiskolában kevés a helyi fiatal, de ettől függetlenül örülünk minden véradónak, akkor is, ha vidéki. Hiszen a transzfúzió központosítva van, és minden véregység Újvidékre kerül – nyilatkozta a Vöröskereszt adai titkára.

A véradó napok időpontjai: Ada (a Vöröskereszt épületében 8.30 és 11 óra között) – április 14., augusztus 18., december 15.; Mohol (a nyugdíjas-egyesület épületében 8.30 és 11 óra között) – március 17., július 17., november 17.; adai Műszaki Iskola (11 és 14 óra között) – március 30., illetve az októberi időpont még nincs meghatározva.

Nyitókép: Ada községben általában 35 ember vesz részt egy-egy véradó napon (illusztráció)