2024. április 27., szombat

A tevék

„A teve a sivatag hajója. Ebből következik, hogy a sivatag a teve tengere, sőt, hogy a hajó a tenger tevéje. A teve igen egyszerűen és olcsón táplálkozik, beéri bogáncskóróval is – sok finnyás ember példát vehetne tőle. A tevét az arabok teherhordásra használják. Különféle nagyságú terheket raknak rá, persze, ő leginkább szereti az egész pici terheket. Teher nélküli teve valószínűleg nincs is, mert a teve – a tudósok véleménye szerint – már teherrel és a hátán egy kis arab gyerekkel jön a világra, s amint nő, vele együtt nő néhány dekányi terhe több mázsássá, valamint a kis arab csemete felnőtt szakállas-bajuszos tevelovassá. Az állatkertekben ugyan látni csupasz tevéket is, ezekről a tehert és az arabot leamputálták. A teve teherbíróképességén felül még azért is alkalmas arra, hogy a sivatag hajója legyen, mert igen gyorsan jár.

Persze több teve is csak olyan gyorsan jár, mint egy – ezért mozgástani szempontból érthetetlen, hogy a sivatagi kereskedők miért alakulnak karavánná” – idéződtek fel bennem a minap Nagy Lajos Képtelen természetrajzának a tevéről szóló sorai, amelyeket persze ennyi év távlatából már nem tudtam szóról szóra felidézni, nem úgy, mint egyes gyermekverseket, amelyek sajátos rímeik, különleges ritmusuk, magával ragadó zeneiségük folytán még ma is pontosan élnek az emlékezetemben, ám talán nem is ez az igazán lényeges, hiszen a pontos felelevenítés lehetősége nélkül is élénken élnek bennem azok az élmények, amelyeket egykor ezek a rövid szövegek adtak nekem, illetve nemcsak nekem, hanem azon társaimnak is, akikkel annak idején együtt ismerkedtünk meg velük.

Ha jól emlékszem, legutóbb akkor vettem elő ezt a tevéről szóló szöveget, amikor egy nyaralás során testközelből is sikerült megismerkednem az állattal, sőt fel is ülhettem a hátára, ami a legnagyobb jóindulattal sem volt éppen kényelmesnek nevezhető, hiszen – ahogyan Nagy Lajos fogalmaz – angol bőrkarosszékben sokkal kényelmesebb ülni, mint teveháton, sőt azt is hozzáteszi, hogy egypúpú tevén ülni úgy, hogy az ember a púpnak a csúcsán ül, még annyira sem jó, mert az ember könnyen elvesztheti az egyensúlyát, különösen, ha részeg, ilyen tapasztalataim viszont szerencsére nincsenek, egypúpú tevén ugyanis még nem volt alkalmam ülni, sem józan, sem ittas állapotban, igaz, nem is annyira vágyom rá.

Az első „tevegelésem” nem tartott sokáig, mindössze néhány percig, sőt az útvonalnak sem volt semmiféle célja, nem akartunk eljutni A pontból B pontba, csupán a kissé talán túlzottan is izgalmasra, vagy fogalmazzunk úgy, élményszerűre sikeredett sivatagi túrát követő vacsora helyszíne előtti téren vezetgették körbe-körbe a tevéket, amelyek közül az egyik hátára én is felültem, mondanám, hogy felpattantam, hiszen sokkal jobban hangzana, ám az nem teljesen fedné a valóságot, mint ahogyan az sem, hogy különösebben nagy élvezettel baktattam volna körbe a teret, ugyanis a tevének valahogy nem volt harmonikus a mozgása, a felállásról és a leülésről vagy inkább térdre ereszkedésről nem is beszélve, az ugyanis kifejezetten kellemetlen a tevéhez nem szokott ember számára, hiszen mondjuk úgy, igencsak darabos, a mozdulatsor kezdetekor, közepén, sőt a vége felé közeledve sem tudja az ember, hogy annak lesz-e folytatása, ha nem is harmonikus, egyáltalán bármilyen, vagy a következő pillanatban abbamarad, és a semmiben végződik, ő maga pedig valahol az állat mellett, rosszabb esetben alatt köt ki. Persze, ez arrafelé teljesen normálisnak számít, legfeljebb a lóhoz szokottak nehezményezik, mert mást szoktak meg, egy jóval harmonikusabb mozgást meg egy jóval kényelmesebb haladási módot, leszámítva persze, ha éppenséggel nem rodeózni akar az ember, ami azért viszonylag ritkán fordul elő, legalábbis errefelé.

Mindez arról jutott eszembe, hogy a minap azt olvastam, ezekben a napokban rendezik meg Mongóliában az idei Ezer Teve Fesztiválját, amely igen fontos turisztikai attrakciónak számít arrafelé, ugyanis a rendezvénysorozat programjában olyan izgalmasnak tűnő események is szerepelnek, mint például a lovaspóló mintájára kialakított tevepóló, a teveverseny, teveaukció meg még ki tudja, mi minden. Anélkül, hogy láttam volna, vagy részt vettem volna a rendezvényen, azonnal az futott át az agyamon, milyen remek lehetőséget kínálhatna arra, hogy levetkőzzük a tevékkel kapcsolatos előítéleteinket, már ha vannak, persze, hiszen jámbor tekintetükben mégiscsak ott hordoznak valamit, ami szimpatikussá teszi őket, talán éppen azért, mert az olvasható ki belőle, hogy ismerik önmagukat és a saját határaikat, tisztában vannak az erősségeikkel és a gyengeségeikkel, illetve büszkén vállalják teve mivoltukat, annak minden szépségével és nehézségével együtt, egyetlen percre sem feledkezve meg arról, hogy történjék bármi, mégiscsak ők a sivatag hajói.

Nyitókép: (illusztráció)