2024. április 19., péntek

Jobb félni?!

Jobb félni, mint megijedni, mondogatta mindig a nagymamám, akinek életbölcseleteit gyermekekként talán még nem tudtuk megfelelőképpen értelmezni, az idő múlásával azonban lassacskán szinte bearanyozódtak számunkra, még akkor is, ha ezzel az iménti idézettel például nem annyira magának a félelemnek a helytállóságát kívánta hangsúlyozni, mintsem inkább óvatosságra szeretett volna inteni minket, az unokáit, ezáltal kísérelve meg megóvni bennünket azoktól a negatív hatásoktól és esetleges veszélyektől, amelyek a nagyvilágban leselkedhetnek ránk.
Pedig akkor még nem is sejtette, nem is sejthette, hogy a nagyvilág mellett bizony a virtuális világban is legalább annyi, ha nem több veszélynek leszünk kitéve, amelyekkel kapcsolatban ugyancsak nem árt résen lennünk, ha nem akarunk pórul járni, ami az online térben talán még könnyebben megtörténhet, mint a valóságban, hiszen jóval több olyan külső hatásnak vagyunk kitéve, amelyek részben vagy teljesen ismeretlenek számunkra, éppen ezért olykor valóban nem árt az elővigyázatosság, még akkor sem, ha eleinte magunk sem tudjuk pontosan, vajon félelemmé fog-e terebélyesedni, vagy megmarad a saját medrében, és ott folydogál tovább.

A kérdésben egyéb tényezők mellett bizonyára fontos szerep jut a személyes érintettségnek is, mert bár gyermekkorunk óta tudjuk, hiszen belénk sulykolták, hogy az okos ember más kárán tanul, az esetek többségében mégis inkább a sajátunkon szoktunk, különösen akkor, ha komoly tanulópénzt vagyunk kénytelenek fizetni érte. Valahogy így van ez az online tér esetében is, hiszen folyamatosan halljuk, milyen veszélyekkel járhat az, ha nem vagyunk eléggé körültekintők, mégis biztosak vagyunk abban, hogy velünk semmi olyasmi nem történhet meg. Egészen addig, amíg meg nem történik.

Egy nemrég készült felmérés szerint a magyarok többsége az internet kapcsán attól tart a leginkább, hogy illetéktelenek visszaélhetnek a személyes adataival, illetve adathalászat áldozatává válhat, nyilván nem ok nélkül, igaz, a közzétett adatokból az derül ki, hogy az idézett válaszlehetőséget megjelölők közül – szerencsére – csupán hét százalék volt azoknak az aránya, akik saját tapasztalataikra hivatkozva adtak hangot aggodalmuknak, így az elemzők szerint vélhetően inkább az ilyen esetek súlyossága, mintsem az előfordulási gyakorisága aggasztja őket igazán. Összességében azonban mégsem ennyire kedvező a helyzet, hiszen a válaszadók több mint fele találkozott már visszaélésekkel az online térben, a legtöbbeknek közülük valamilyen átverési kísérlettel, adathalászattal, illetve hamis ürüggyel történő pénzgyűjtéssel kellett szembesülnie.

Az idézett felmérésből az is kiderült, hogy a legtöbben attól félnek a leginkább, hogy vírust kapnak a számítógépükre vagy a telefonjukra, illetve attól, hogy valaki megszerzi az e-mail-címüket, vagy eltulajdonítja a banki adataikat, ami teljességgel érthető, hiszen az ilyesmi valóban sok kellemetlenséget okozhat, ám a szakemberek azt mondják, az esetek általunk érzékelt súlyossága itt is nagyobb szerepet játszik a félelmeink kialakulásában, mint a gyakoriságuk vagy a bekövetkezésük valószínűsége, vagyis a legtöbbünknek megadatik, hogy ne a saját kárunkból, hanem másokéból tanuljunk, ami mindenképpen örömtelinek tekinthető, sokkal inkább, mint az a tény, hogy a káros, büntetendő esetek nem kerülik el az internetfelhasználókat, akiknek közel háromnegyede találkozott már becsapós, átverős hirdetésekkel, álhírekkel, verbális kihágásokkal és gyűlöletbeszéddel, illetve durva, bántó nyelvezettel, amelyek ugyancsak gyakorinak számítanak, igaz, a válaszadók többsége szerint a velük azonos háztartásban élő, tizennégy év alatti gyermekek többsége még nem futott bele ilyen helyzetekbe az interneten, vagy legalábbis ők maguk nem szereztek róla tudomást, ami azért, valljuk be, korántsem ugyanaz, hiszen az, ha nem tudunk valamiről, egyáltalán nem teszi azt meg nem történtté, sőt éppen ellenkezőleg, az, hogy az érintettek mindennek következtében még kiszolgáltatottabbakká válnak az adott jelenségekkel szemben, még inkább növeli azoknak a veszélyét.

Ha abból indulunk ki, hogy a félelmeinket sok esetben éppen a tudásunk és a tapasztalataink hiányosságai táplálják, mivel a hiányzó részeket próbáljuk a fantáziánk révén pótolni, akkor némiképp megnyugodhatunk, ugyanis úgy érezhetjük, rajtunk múlik a visszaszorításuk, ha nem is teljesen, legalább részben mindenképp, ám amennyiben mégsem elégszünk meg ennyivel, akkor talán magunk is visszanyúlhatunk a nagymamai bölcselethez, miszerint mégiscsak jobb félni, mint megijedni, feltéve persze, ha tudjuk, vagy ha nem tudjuk, akkor legalább érezzük, hogy hol húzódik az a bizonyos határ.

Nyitókép: (Illusztráció)