2023. január 30., hétfő

A tanév kezdete óta 39 iskolai baleset, két súlyos sérülés és 200 ittas sofőr

A tanév kezdete óta Szerbia-szerte 39 közlekedési baleset történt az iskolai övezetekben, amelyekben két gyermek súlyosan, 14 pedig könnyebben megsérült – tudósít a 021.rs hírportál. Ezt az információt Aleksandar Radenković, a Közlekedésrendészeti Igazgatóság munkatársa erősítette meg a Tanjug hírügynökségnek.
– Ha általánosságban nézzük a gyermekek biztonságát az iskolai övezetekben, akkor elmondhatjuk, hogy a balesetek száma évről évre csökken. Tavaly azonban volt egy közlekedési baleset egy lebanei iskolai övezetben, amelyben egy gyermek elhunyt – közölte Radenković.
Az iskolai övezetekben való közlekedésbiztonsági ellenőrzésének során a rendőrök különösen nagy hangsúlyt fektetnek a gyorshajtás ellenőrzésére, a biztonsági öv használatára, a gyermekek megfelelő szállítására, a gyalogosok kijelölt gyalogos-átkelőhelyen való áthaladására, valamint az említett övezetben való tilos parkolásra.
– A szülőknek nagyon fontos tudniuk, hogy a 12 éven aluli gyermekeknek a hátsó ülésen kell utazniuk. Ezek a gyermekek általában elég magasak, így nem kell gyermekautósülést vagy ülésmagasítót használni, azonban minden esetben le kell őket kötni. A 12 évnél idősebb gyermekek már ülhetnek elöl is, de természetesen akkor is kötelező a biztonsági öv használata. Ezek olyan létfontosságú dolgok, amelyek nagyon kevés időt vesznek igénybe, a szülők azonban mégsem tartják be – tette hozzá Radenković.

Nyitókép: 021.rs