Különleges, közös emlékezésre hívják a kerékpározás és a közösségi programok kedvelőit Topolyán szeptember 27-én, vasárnap. Ekkor rendezik meg az I. Jánosi Zsolt-emléktúrát és -emlékmenetet, amelynek célja, hogy a résztvevők közös kerékpározással tisztelegjenek az elhunyt barát és testvér, Jánosi Zsolt emléke előtt.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak, aki szeretne csatlakozni a megemlékezéshez és együtt tölteni a napot. A gyülekező 8.30 és 9 óra között lesz Topolyán, a Keleti temető parkolójában. Indulás előtt a résztvevők közösen gyertyát gyújtanak a temetőben, így tisztelegve a nyáron tragikus körülmények között elhunyt fiatalember emléke előtt.
A túra útvonala Topolyáról Pannóniára vezet. A szervezők azért választották ezt az irányt, mert Jánosi Zsolt különösen szeretett erre járni, ráadásul az út egy részén kerékpárút is található, ami biztonságosabbá és kellemesebbé teszi a közös tevékenységet. Az első fontosabb megálló Bajsa központjában lesz, ahol frissítőpont várja a résztvevőket, és visszafordulhatnak azok, akik nem szeretnék teljesíteni a hosszabb távot. A Topolya–Bajsa–Topolya útvonal hossza oda-vissza mintegy 16 kilométer, így ez a rövidebb változat azok számára is teljesíthető lehet, akik kevésbé gyakorlott kerékpárosok, vagy csak rövidebb közös túrához csatlakoznának. Akik folytatják az utat, azok számára Pannónia a cél. A szervezők a tónál, a gátnál újabb pihenő- és frissítőpontot alakítanak ki, ahol a résztvevők megállhatnak, feltöltődhetnek, majd innen indulnak vissza Topolya felé. A teljes túra hossza csaknem 31 kilométer. Az emléktúra nem verseny, hanem elsősorban a közös emlékezésről, a baráti összetartozásról és arról szól, hogy a résztvevők együtt idézzék fel Jánosi Zsolt emlékét. A szervezők azt szeretnék, hogy minél többen csatlakozzanak hozzájuk, akár a rövidebb, akár a teljes útvonalon.
Praktikus tanácsot is megfogalmaztak a résztvevőknek: mindenkinél legyen csere belső gumi, hogy egy esetleges defekt ne akadályozza meg a túra folytatását.
Nyitókép: Facebook



