2026. szeptember 24., csütörtök

Meccsdömping

Némileg megváltozott rendezési formában ma este kezdetét veszi a Nemzetek Ligája 2026/27-es idénye. Korábban szeptember és október elején két-két mérkőzést vívtak a válogatottak, ezúttal azonban az UEFA döntése értelmében az első négy fordulót három hét alatt lebonyolítják. Ez egyúttal némi törést okoz a nemzeti bajnokságok menetében is, az őszi hónapokban ugyanis ekkora egybefüggő kiesés a 2022-es katari világbajnokságot leszámítva nem volt a fordulók között.

Szerbia és Magyarország más-más céllal vég neki a küzdelmeknek. A szerb válogatott az A divízió második csoportjába kapott besorolást Németország, Hollandia és Görögország mellett. Szerbia az aktuális FIFA-ranglistán mindössze a negyvenedik helyen szerepel, a közelmúltban lemaradt a világbajnokságról is, így a reálisan csak arra lehet esélye, hogy a görögöket megelőzve a csoport harmadik helyén végezzen. Amennyiben a papírforma beigazolódik, a későbbiekben pótselejtezőt kell majd vívnia annak érdekében, hogy helyét megőrizze a legjobbak között. Veljko Paunović szövetségi kapitánynak nem lesz könnyű dolga, már csak azért sem, mert kiválasztottjainak rögtön az első mérkőzésen Görögországgal kell megküzdeniük, amelynek legyőzése hazai pályán kötelező feladatnak számít. A válogatott számára külön problémát jelent a szurkolók bizalmának elvesztése, amit csak jó játékkal és eredménnyel lehet visszaszerezni. Erről beszélt Vladan Milojević, a Crvena zvezda volt edzője is.

„Habár a játékerőt tekintve ott lett volna a helyünk, nem jutottunk ki a világbajnokságra. Velünk mindig történik valami, amit egyszerűen nem lehet megmagyarázni, ilyen volt az Albánia elleni találkozó is, ami hatalmas csalódást keltett a szurkolókban. A kudarcot követően Veljko Paunovićot nevezték ki szövetségi kapitánynak, ő korábban már bizonyított, hisz a 20 éven aluliak világbajnokságát megnyerte Új-Zélandon. Sokkal korábban kellett volna kinevezni, most már azok a játékosok, akikre egykor számított, túl vannak a harmincadik életévükön is, rájuk nem lehet a jövőt építeni. Állandóan egy ördögi körben forgunk, mindig újra akarunk kezdeni valamit, de nem jutunk előbbre. Nem fényes a hangulat a válogatott háza táján, ráadásul a szurkolók bizalmát sem lehet egyik napról a másikra visszaszerezni” – mondta Milojević.

A B divízió második csoportjában szereplő Magyarország nem titkolt vágya, hogy az idény végén visszatérjen az elitosztályba. Amennyiben Marco Rossi gárdája el kívánja kerülni a pótselejtező kiszámíthatatlanságát, mindenképpen a csoport élén kell végeznie. Az ellenfelek közül papíron az északírek és a grúzok nem jelentenek különösebb nehézséget, nem úgy az ukránok, akiknek a ranglistán a magyarokénál némileg előkelőbb a helyezésük. Paunovićhoz hasonlóan Rossinak sem lesz sok ideje a kísérletezésre, mivel már a holnapi első találkozó meghatározó lehet a későbbiek szempontjából, Magyarország ugyanis Ukrajnát fogadja. Rossi közelmúltbeli nyilatkozatában elismerte, keretének vannak hiányosságai, ugyanakkor bizakodva tekint előre.
„Néhány poszton nehézségeink vannak, ilyen a középső védő, továbbá nem könnyű jobb oldali védőt találni. Az ilyen helyzetekben, ezeknél a posztoknál jobban meg van kötve az ember keze, a három kritériumból megpróbálsz kettőt, kettő és felet, másfelet figyelembe venni. Tény, hogy minket zavarba tudnak hozni az erőteljes ellenfelek, mert kis hiányosságaink vannak ezen a téren, illetve magas játékosból sincs sok. Ez meg is mutatkozik a pályán, nem csupán a védekezésnél. Az ukránok kezdőcsapatában szerintem legalább nyolc labdarúgó magassága meghaladja a százkilencven centimétert. Arra kell törekednünk, hogy ne szabálytalankodjunk, ha nem muszáj, ne juttassuk őket rögzített játékhelyzetekhez, bedobásokhoz, mert két-három futballistájuk messzire tudja hajítani a labdát. Kétségtelen, hogy erősek, de ami a magasságnál előny, az talán a fürgeség és a cselezés szempontjából hátrány – e tekintetben jobbnak kell lennünk, ebben mi vagyunk előnyben” – fejtette ki gondolatait a kapitány.
A szerb válogatott mérkőzései, ma: Szerbia–Görögország (20.45). Szeptember 27.: Szerbia–Hollandia (18.00). Október 1.: Németország–Szerbia (20.45). Október 4.: Hollandia–Szerbia (20.45).
A magyar válogatott mérkőzései, szeptember 25.: Magyarország–Ukrajna (20.45). Szeptember 28.: Észak-Írország–Magyarország (20.45). Október 2.: Magyarország–Grúzia (20.45). Október 5.: Ukrajna–Magyarország (20.45).

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A magyar válogatottra már az első meccsen komoly erőfelmérő vár/MTI