A szabadkai városi képviselő-testület csütörtökön tartotta meg 17. rendes ülését, amelyen 40 napirendi ponttal kapcsolatban döntöttek a képviselők. Első napirendi pontként szerepelt a város éves költségvetési tervének az év első felében történt megvalósulásáról szóló beszámoló. A záróhatározat meghozataláról szóló döntést egy másfél órás vita előzte meg. Luka Vučinac ellenzéki képviselő bírálta az elfogadott pontot. A sajtó képviselőinek elmondta, véleménye szerint a kormánypárti képviselők részéről teljes téves az az állítás, miszerint azt kritizálták volna, hogy nem fogják megvalósítani a költségvetést.
– A kritika lényege az, hogy a pénz újraelosztása nem a lakosok javát szolgálja. Úgy gondolom, ez meglehetősen egyszerű. A költségvetés végrehajtásában pontosan azt látjuk, hogy még azok a tételek sem valósultak meg, amelyek egyértelműen a polgárok érdekét szolgálnák. Gyakran említem az óvodákat és az óvodák felújítását, ahol nulla dinárt használtak fel. A források biztosítva voltak a költségvetésben, az óvodákra mégis nulla dinárt költöttek, miközben ha megnézünk olyan költségvetési tételeket, mint egyes veszteséges, nem profitábilis vállalatok munkatársainak fizetése, ahol olyan emberek dolgoznak, akik be sem járnak a munkahelyükre, ott a költségvetés végrehajtása hajszálpontosan akkora, amekkorának lennie kell – összegezte gondolatait Luka Vučinac.
Ezt követően a Szerb Haladó Párt szabadkai frakcióvezetője, Veljko Vojnić reagált a kritikára. Hangsúlyozta, hogy az év első hat hónapjában elért költségvetési teljesítés kifejezetten jó eredménynek számít, és stabilitást tükröz. Rámutatott továbbá arra is, hogy a bevételek és kiadások időarányos alakulása megfelel a gazdasági ciklusoknak, így az ellenzék által megfogalmazott kritikák, amelyek a pénzeszközök nem megfelelő vagy lassú felhasználását érintették szerinte alaptalanok.
Szintén az első napirendi pont kapcsán nyilatkozott a sajtó képviselőinek Nágel János, a Vajdasági Magyar Szövetség önkormányzati frakcióvezetője is. Mint azt elmondta, az első napirendi pont a 2026. január 1. és június 30. közötti időszakra vonatkozó költségvetési beszámoló volt. A költségvetés eredeti kerete 9,2 milliárd dinár volt, amelyet a módosítást követően 10 milliárd dinárra emeltek.
– Ebből az első hat hónapban 5,4 és 5,5 milliárd dinár közötti összeg valósult meg. Ez azt jelenti, hogy a bevételi oldal 54%-ban teljesült, ami abszolút értékben 25%-kal több eszközt jelent, mint a tavalyi év azonos időszakában. Szabadkán talán most fordult elő először, hogy az első félévben arányosan több valósult meg a tervezettnél, hiszen a megszokott arányos időarány 50% körül mozog.
A frakcióvezető hozzátette, hogy a személyi jövedelemadó bevételei 47%-ban teljesültek, több mint 2 milliárd dinár értékben, a vagyonadó pedig 900 millió dinárral 42%-os megvalósulást mutat. A Vajdasági Magyar Szövetség frakciója támogatta a pont elfogadását. Az eredmények tükrében másképp nem is dönthettünk, még akkor sem, ha akartunk volna. Tehát ezek olyan eredmények, amelyek teljesen elfogadhatóak, mondhatnánk úgy is, hogy több mint elfogadható – mondta el Nágel János.
A képviselők emellett döntöttek Bajmok általános szabályozási tervének kidolgozásáról, valamint az egykori Kosta Nađ kaszárnya hasznosítására vonatkozó tervek módosításáról, amivel mélygarázsok építését is lehetővé teszik. Továbbá arról is döntöttek, hogy újabb négy éves periódusra kinevezik a Köztisztasági és Parkosítási Kommunális Közvállalat, a Temetkezési Kommunális Közvállalat, valamint a Stadion Kommunális Közvállalat igazgatóját is.
Nyitókép: Bartus Bella felvétele



