2024. április 19., péntek
DIÁKOTTHONAINK VAJDASÁGBAN

Lehetőségek tárházai

Szabadka két ismert kollégiuma 624 egyetemistának ad otthont

A diákotthonokról készített videónkat ITT tekintheti meg.

A szabadkai Közgazdasági Egyetem közvetlen közelében elhelyezkedő Bosa Milićević Kollégium, valamint az Építőmérnöki Kar közelében található Ivo Lola Ribar nevet viselő kollégium a város két ismert egyetemi diákotthona. A két objektumban jelenleg 624 hallgató éli a mindennapjait (424 a Bosa Milićevićben, 200 pedig az Ivo Lola Ribarban). Ez az otthon a lehetőségek széles skáláját kínálja az egyetemistáknak, mind a tanuláshoz, mind a szabadidő eltöltéséhez.

A kollégium lakói jó barátságot ápolnak egymással

A kollégium lakói jó barátságot ápolnak egymással

A kollégiumba minden évben egyre több diák jelentkezik, illetve tér vissza, melynek oka a jó és színvonalas szálláskörülmények, a főiskolák és étkezdék közelsége, az alacsonyabb megélhetési költségek, valamint a nagy hagyományokkal és létszámmal rendelkező felsőoktatási intézmények, melyeket Szabadka kínál a hallgatóknak. A kollégiumi díjszabás változó, mely attól függ, hogy állami vagy önköltséges az egyetemista. Az állami támogatást élvezők számára a havi díj 2790 dinár, az önköltséges hallgatók viszont tízezer dinárt fizetnek havonta. Ezért a pénzért a lakók egy diákigazolványt is kézhez kapnak, amely egyfelől a belépőkártyájuk az épületbe, másrészt pedig különféle szolgáltatások igénybevételéhez is felhasználható: például a menzára. Ezenkívül a hallgatók kedvezményesebben is utazhatnak, valamint számos üzletben költséghatékonyabban vásárolhatnak.

Az Ivo Lola Ribar Kollégium pár évvel ezelőtt lett felújítva

Az Ivo Lola Ribar Kollégium pár évvel ezelőtt lett felújítva

Az Ivo Lola Ribar otthonban kétágyas szobák találhatók, saját fürdőszobával. A Bosa Milićević Kollégium pedig egy ötszintes épület, ahol két háromágyas szoba lakói osztoznak egy konyhán és egy fürdőszobán. Az egyik emeleten csak lányok, a másikon pedig csak fiúk élnek. 2017-ben a fürdőszobák teljesen új berendezést kaptak, emellett a konyhai részek felszereléseit is lecserélték, minden konyha új bútorzatot kapott. A kollégiumban megtalálható két tévészoba, két tanulószoba és egy kispályás futball- és kosárlabdapálya is. Mindaz, ami a mindennapi élethez és az egyetemi léthez ellengethetetlen. Az épület előtti parkolót az itt élő egyetemisták ingyenesen használhatják. Mindkét objektumban egyébként ingyenes internet-hozzáférés is biztosított, emellett az objektum falain belül található egy mosoda is, amelyet a bentlakók igénybe vehetnek.

A Bosa Milićević Kollégium tanulószobája, ahol az egyetemisták nyugodt körülmények között tanulhatnak

A Bosa Milićević Kollégium tanulószobája, ahol az egyetemisták nyugodt körülmények között tanulhatnak

A Bosa Milićević Kollégium kiváló lehetőséget nyújt arra is, hogy az itt élő szaktársak együtt tanulhassanak, hogy biztassák egymást, hogy az idősebb egyetemisták segítsenek a fiatalabbaknak, de jut idejük a szórakozásra és kikapcsolódásra is. Mint mindenhol, ebben a kollégiumban is van házirend. A tanulók a szerződés aláírásával az erről szóló nyilatkozatot is aláírják. Az otthonba pályázat útján lehet bekerülni, melyre szeptembertől novemberig kerül sor. Az elbírálást követően a hallgatók már október elsejétől be tudnak költözni második otthonukba és elkezdeni az egyetemista életet.

A Bosa Milićević Kollégium tévészobája. Itt gyűlnek össze a kollégisták, ha egy kis kikapcsolódásra vágynak.

A Bosa Milićević Kollégium tévészobája. Itt gyűlnek össze a kollégisták, ha egy kis kikapcsolódásra vágynak.

A kollégiumba egyébként Vajdaság egész területéről érkeznek tanulók. Legtöbben Zomborból, de sokan vannak Adáról, Zentáról, Kanizsáról, Törökbecséről és Újvidékről is. Az Ivo Lola Ribar otthonban pedig több Dél-Szerbiából érkező hallgató is él. Mind a két kollégium közvetlen közélében található a menza, amely napi háromszori változatos étkezést biztosít az egyetemistáknak, végtelenül kedvező áron. A reggeli 56, az ebéd 120, a vacsora pedig 90 dinárba kerül. Ez az ár az állami költségen tanulókra vonatkozik, míg az önköltséges hallgatók ennél drágábban étkezhetnek.

Balról Hadžikadić Lilla, középen Horváth Tamás, jobbról Pál Attila

Balról Hadžikadić Lilla, középen Horváth Tamás, jobbról Pál Attila

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar másodéves hallgatója, Hadžikadić Lilla Bogarasról érkezett a városba, és egyebek mellett a kedvező ár és a társaság miatt döntött a kollégium mellett.
– Két éve élek a diákotthonban, ahol szerintem nagyon barátságos légkör uralkodik. Mi itt sosem vagyunk egyedül, hiszen folyamatosan körül vesznek bennünket az emberek, és ez nagyon jó. Végtelenül hálás vagyok, hogy ennyi embert ismerhettem itt meg. A szobák nagyon tágasak és kényelmesek. Három embernek teljesen megfelelőek. A szobatársakkal is jól elvagyunk, mindig meg tudjuk beszélni a dolgokat. Tehát az együttélés nálunk zökkenőmentesen megy. Nagyon sok szaktársam is itt él, ami abban könnyíti meg a dolgunkat, hogy tudunk egymásnak segíteni minden tekintetben. Nekem nem okoz problémát a tanulás sem, hiszen a szobatársakkal könnyen meg tudunk egyezni abban, hogy ha tanulási idő van, akkor csendben vagyunk. Szóval tekintettel vagyunk egymásra. Szabadidőnkben sokszor összeülünk a barátnőimmel a szobánkban és megpróbálunk kikapcsolódni. A menza külön előny, hiszen mindannyiunk számára nagyon kifizetődő, az ételek finomak és kiadósak. A kollégiumba szigorúbb szabályok nincsenek. Oda mehetünk, ahova szeretnénk, azzal, hogy a diákkártya mindig nálunk kell, hogy legyen. A házirendben szerepel, hogy 23 óra után nem szabad hangos zenét hallgatni, se bulizni. Természetesen vendégeket is fogadhatunk, azzal, hogy nekik este 11-ig el kell hagyniuk a kollégiumot. Hogyha az ember szereti a társaságot és egy kicsit szociálisabb személy, akkor ajánlom neki ezt a kollégiumot – mondta Lilla.

A felsőhegyi Horváth Tamás az MTTK elsőéves hallgatója.
– Az egyetemi élet elkezdése előtt nem szívesen költöztem volna kollégiumba, de most már megváltozott a véleményem. Mivel kis faluból jöttem, kezdetben szokatlan volt számomra ez a nagy város, de viszonylag gyorsan hozzászoktam. A kollégiumban olyan emberekkel vagyok körülvéve, akiket már korábbról is ismertem, szóval nem volt probléma a beilleszkedéssel. Továbbá az egyetemről is számos szaktársam él itt, akikkel sokszor együtt szoktunk tanulni, vagy csak beszélgetni, néha szórakozni. Természetesen rajtuk kívül másokkal is ismerkedek, mivel szeretek új kapcsolatokat és barátságokat kötni. A tanulás szempontjából sincsenek problémáim, hiszen mindenkivel könnyen együtt lehet működni. Meg vagyok elégedve az itteni körülményekkel – mesélte Tamás.

Pál Attila Óbecséről érkezett a Bosa Milićević Kollégiumba, és jelenleg másodéves hallgató a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolán.
– Már két éve a lakója vagyok ennek a kollégiumnak. Ugyanúgy, mint tavaly, az idén is ugyanabba a szobába vagyok elhelyezve, ugyanazokkal az emberekkel. A szobatársaimmal már régóta ismerjük egymást, ezért nagyon könnyen ki tudunk egyezni mindenben. Egyedül talán a tanulást mondanám egy kicsit nehézkésnek, mivel hárman vagyunk egy szobában. Viszont van két tanulószobánk is, amiket bármikor igénybe tudunk venni. Mindemellett a szórakozásra is odafigyelünk, hiszen amikor nem kell kollokviumokra vagy vizsgákra készülni, igyekszünk mindig kihasználni az alkalmat és összegyűlni a társasággal. A tv-szobában található jó néhány társasjáték is: kihasználjuk a lehetőséget és heti szinten összeülünk játszani. A menzát naponta igénybe veszem. Azért szeretem, mert változatosak az ételek. Alapvetően meg vagyok elégedve mindennel, és a jövőben is vissza szeretnék ide jönni – hallottuk Pál Attilától.


Sorozatunkban azokat a Vajdaság területén működő diákotthonokat látogatjuk meg, amelyek bentlakást biztosítanak a magyar ajkú diákjainknak. A lehetőségek mellett elsősorban azt a hangulatot szeretnénk bemutatni, amely a közösségi életet jellemzi. Ezt a helyszíneken készített felvételekkel igyekszünk közel hozni olvasóinkhoz a honlapunkon megjelenő Magyar Szó Extra mellékletünkben. Kövessen bennünket!

Nyitókép: Az Ivo Lola Ribar Kollégium pár évvel ezelőtt lett felújítva