2024. április 26., péntek

A köpeny

Olyan gyermek volt, aki, ha leültették egy helyre, képes volt akár órákon át ott maradni, nem azért, mert esetleg kisebb lett volna a mozgásigénye társaiénál, sőt még csak nem is azért, mert esetleg lustább lett volna a többieknél, egyszerűen csak azért, mert teljesen el tudott mélyülni abban, amit éppen csinált. Olyankor mintha megszűnt volna körülötte a világ, és átlépett volna egy másik, általa megalkotott világba, abba, amely annak ellenére, hogy ő teremtette meg magának, korántsem volt bántóan idilli, zavaróan mesterkélt vagy a valóságtól a maga teljességében elrugaszkodott, sokkal inkább olyasféle, amelynek alappillérei, mivel a személyes megfigyeléseiből táplálkoztak, a realitások talajára épültek, kiegészülve néhány olyan elemmel, amelyek ugyan kizárólag a képzeletében léteztek, ám többségük éppenséggel a mindennapok valóságának is részét képezhette volna. Az általa megalkotott világ valóságtól való elrugaszkodottságát mindenekelőtt az elemek furcsa kombinációja adta meg, és talán éppen ettől vált realitásában is annyira egyedivé és megismételhetetlenné.

Szerette nézni az embereket, ahogyan élik a mindennapjaikat; az eseményeket, ahogyan előre megírt forgatókönyv alapján vagy mindenféle megtervezettség nélkül, a maguk sajátos ritmusában lezajlanak; a természetben lejátszódó, önmaguktól végbemenő vagy mások által irányított folyamatokat, vagyis egyszerűen szerette megfigyelni mindazt, ami körülötte történik. Az ily módon szerzett információkat jó mélyen elraktározta magában, majd a legváratlanabb pillanatokban előkapta és felhasználta azok elemeit, belőlük építve fel a saját világát, amelynek alappillérei – amiként már utaltam rá – a realitások talajára épültek, kiegészülve néhány olyan elemmel, amelyek kizárólag a képzeletében léteztek.

Sokat gondolkodott azon, vajon milyen lenne láthatatlannak lenni, és úgy figyelni mindazt, ami körülötte történik, kívülállóként, a maga teljességében látni, hogyan viselkednek az emberek akkor, amikor nem viselkednek, amikor nem tudják, hogy nézik, látják, figyelik őket. Ám nem meglesni, csupán megfigyelni szerette volna őket, hogy felfedezhesse az összefüggéseket a gondolataik, a szavaik és a tetteik között, akkor is, ha összecsengenek, és akkor is, ha ellentétben állnak egymással. Játékként élte meg az egészet, ez azonban jóval több volt annál, valamiféle utazás. Utazás a végtelenbe, a megismerés végtelenjébe.

Az évek múlásával azután valahogy mintha elhalványult volna ennek az általa csupán játékként megélt, mégis inkább valamiféle különös utazásként meghatározható tevékenységnek a jelentősége az életében. Ahogyan az lenni szokott, más dolgok akaratlanul is háttérbe szorították. Nem tudom, nyilván nem is tudhatom, hogy vajon még ma is foglalkoztatják-e az ilyen jellegű kérdések, vagy azok mára már végérvényesen kitörlődtek az emlékezetéből, ám azt mégiscsak sejtem, hogy ha foglalkoztatnák, akkor minden bizonnyal igencsak örülne annak, hogy ma már egy igen fontos lépéssel közelebb kerülhetne az egykori elképzelései, vagy ha úgy tetszik, az álmai megvalósításához, mint amennyire közel egykor járt hozzájuk, ugyanis a hírek szerint nemrég feltalálták a láthatatlanná tevő köpenyt, amely állítólag éjjel-nappal használható a gépvezérelt biztonsági kamerarendszerek észlelésének elkerülésére, ugyanis nappal a mintázata segítségével vakítja el, éjszaka pedig szokatlan hőjelek kibocsátásával zavarja meg a kamerákat. Örömét persze némiképp beárnyékolná az azzal való szembesülés, hogy a hangzatos bejelentés némiképp túlmutat a valóságon, legalábbis azon, amit nem a hozzá hasonlóan élénk fantáziával rendelkezők alakítanak ki maguknak, ugyanis a kabát csupán a mesterséges intelligenciát képes megtéveszteni, az emberi szemet nem, ami abban az esetben, ha valaki nem valamiféle hátsó szándékkal, hanem csupán önmaga szórakoztatása érdekében próbál ilyen trükköket bevetni, vajmi kevés előrelépést jelent.

Így tehát, ha foglalkoztatnák is napjainkban az ilyen kérdések, ismét csak maradna neki az, amit már gyermekként magának tudhatott, a köpeny nélküli játék és utazás. Az önmagán túlmutató játék és az utazás a végtelenbe, amelynek határait nem rajzolhatják meg sem vonalak, sem kötelek, sem szögesdrótok, legfeljebb az ég horizontja, ami minden egyes lépéssel egyre távolabb kerül tőle, mert éppen ez a végtelen szabadság adja meg neki annak a lehetőségét, hogy még ma is gyermekként tekintsen a világra, mind az őt körülvevőre, mind az általa megalkotottra.