2024. április 20., szombat

Az ajánlat

Harmincezret spórolhatott volna, ha nem hagyja magát lebeszélni a soha vissza nem térő lehetőségről, meséli nevetve az egyik kedves barátom, aki végül mégiscsak ellenállt a visszautasíthatatlannak tűnő ajánlatnak. Igaz, komolyan eljátszott a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha jutányos áron hozzájuthatna egy új hűtőszekrényhez meg egy mosógéphez, mert hát igaz, hogy nincs rá különösebben nagy szüksége, ám bármikor jól jöhet, ha az ember egyik-másik háztartási gépe esetleges meghibásodása esetén is nyugodtan hátradőlhet, mondván: Van másik!
Csakhogy az sem mindig jó megoldás, mert nem mindig van hely arra, hogy legyen másik, folytatja, mintegy önmagát is próbálva meggyőzni arról, hogy nem is akkora probléma, hogy ezúttal nem sikerült lecsapnia azokra az akciós termékekre, amelyeket az egyik internetes áruház kínált a leendő vásárlói számára a nagyszabású Fekete Péntek elnevezésű akció keretében. Azt állítja, alapvetően nem könnyű rábeszélni arra, amit nem akar, sőt sok esetben éppen az ellenkezőjét éri el az, aki ezzel próbálkozik nála, különösképpen a különféle telefonos megkeresések esetében, amelyeknek már az elején leszögezi, hogy nem kíván semmit vásárolni, ám a jólneveltsége folytán végül mégiscsak meghallgatja az ajánlatot, nehogy ő legyen az, aki miatt az adott munkakörben dolgozó és emiatt nem túlzottan irigylésre méltó helyzetben lévő személy esetleg kevesebb fizetést kap, vagy bármilyen más hátrányos megkülönböztetésben részesül, az azonban nem fér a fejébe, miért gondolják, hogy bármilyen meggyőzési vagy manipulációs technika alkalmazásával elérhetik nála, hogy megmásítsa az egyébként igen határozott véleményét, ahogyan az sem, hogy miután már az elején jelezte az egyértelműen elutasító hozzáállását, és mégis látszólag türelmesen végighallgatta a telefonálót, honnan veszi magának bárki a bátorságot ahhoz, hogy még ő legyen felháborodva, amiért kitart az eredeti álláspontja mellett, nevezetesen, hogy nem fogja megvásárolni azt a terméket vagy szolgáltatást, amit ennyire rá akarnak tukmálni.

A mostani ajánlattal persze más volt a helyzet, arra ugyanis senki nem akarta rábeszélni, legfeljebb ő saját magát, mert kétségtelen, hogy egy új mosógépre már jó ideje fáj a foga, igaz, egyrészt a réginek még semmi baja, másrészt az újnak helye sem nagyon lenne, nem is annyira a helyhiány, mintsem inkább az olykor kissé furcsának tűnő elrendezési elvei miatt, azt viszont, hogy a hűtőszekrény hova került volna, maga sem tudja, annál is inkább, mert még a tavaly ilyenkor vásárolt mélyhűtő is ideiglenes helyén, az ebédlőben várja jobb sorsát, ahol igencsak láb alatt van – még szerencse, hogy álló és nem fekvő, mondja némi öniróniával a hangjában –, a spájzba ugyanis, ahol a valódi helye lenne, addig nem akarta betenni, amíg azt be nem meszelik, és mivel jó munkához idő kell, az meg aztán végképp nincs neki, a munkálatok megkezdése azóta is várat magára, ami miatt persze csupán neki van lelkiismeret-furdalása, mást nem igazán foglalkoztat a probléma, hogy is foglalkoztathatna, amikor a konyha meg az ebédlő szinte tiltott zónának számít nála, olyannak, ahova csak és kizárólag a hozzá legközelebb állók tehetik be a lábukat, sőt azon sem lepődnék meg, ha ők is csak akkor élhetnének ezzel a lehetőséggel, amikor minden feltétel adott lenne hozzá, ám ezzel kapcsolatban kézzelfogható információk híján már magam is csupán a feltételezéseimre hagyatkozhatok.

Ami viszont ennél jóval fontosabb, az az, hogy egy ideig ugyan még bosszankodott az elmulasztott lehetőség miatt, legalábbis így mondja, mert mindig attól fél, hogy az esetleg már nem tér vissza, aztán azonban az egyik ismerőse figyelmébe ajánlott egy cikket, amely éppen arról szólt, hogyan maradjunk józanok a Black Friday időszakában, és az egyik kulcsmondata értelmében a legideálisabb, ha nemcsak azért vásárolunk meg valamit, mert megéri, hanem azért, mert valóban szükségünk van rá – mondjuk, ennek a megfogalmazásához nem kell túlzottan nagy szakértelem, igaz, ezt már én teszem hozzá zárójelben –, majd tippeket is adtak ahhoz, hogyan viselkedjünk tudatos vásárlóként: legyünk óvatosak a csomagajánlatokkal, mert bár anyagilag előnyösek lehetnek, más szempontokból nem feltétlenül azok; ne márkát, inkább terméket válasszunk, mert sok esetben nem igaz, hogy a drágább termékek jobb, az olcsóbbak pedig silányabb minőségűek; éljünk az online vásárlás előnyeivel, hiszen ilyen módon sok hasznos információt gyűjthetünk össze az adott termékről, annak áráról és egyéb tulajdonságairól, ráadásul sok esetben a szállítási költségeket is megspórolhatjuk stb.

Az igazi megnyugvást azonban mégsem ez az ismerőse által figyelmébe ajánlott cikk adta meg számára, teszi hozzá nevetve, hanem az a hír, amely arról szólt, hogy az egyik jóval szebb időket is megélt egykori tévés személyiségre újra rátalált a szerelem, ráadásul tette mindezt kilencvenévesen, ebből ugyanis azt a következtetést vonta le magának – még ha tisztában is van azzal, hogy a két dolog között vajmi kevés összefüggés lelhető fel –, hogy nagy eséllyel azért mégsem maradt le semmiről, vagy legalábbis semmi olyasmiről, ami igazán fontos lenne számára.