2024. április 19., péntek

Teljes a miniszterek névsora

A parlament ma kezdi az új összetételű kormányról szóló vitát

Mihailo Jovanović és Marko Blagojević tölti majd be a tájékoztatási és telekommunikációs, valamint a közberuházásokkal foglalkozó miniszteri beosztást – közölte hétfőn a Tanjug hírügynökség. Ugyanis vasárnap, amikor közzétették az új kormány összetételét, csak ez a két minisztérium élére nem nevezték ki az új minisztereket. A névsor teljes, így a parlament ma megkezdi a vitát.

Az új kormány 25 minisztériummal működik majd, néggyel többel, mint az eddigi kormány. Emellett lesz három tárca nélküli minisztérium is, ezek élén Novica Tončev, Ðorđe Milićević és Edin Ðerlek áll majd – tájékoztat a hírügynökség.

Így tehát Ana Brnabić kormányfő helyettese Ivica Dačić lesz, aki a külügyminiszteri funkciót is betöltheti, a pénzügyminiszter Siniša Mali marad, az oktatási miniszter pedig újra Branko Ružić lesz. Az igazságügyi miniszter is marad, Maja Popović személyében, ahogy a környezetvédelmi tárca élén sem várható változás, továbbra is Irena Vujović vezeti. A művelődési minisztérium élén a jövőben is Maja Gojković áll, a falufejlesztési tárca élén pedig Milan Krkobabić. Darija Kisić vezeti a családvédelmi és demográfiai minisztériumot, korábbi tárcáját – a munkaügyi, foglalkoztatási és szociális kérdésekkel megbízott minisztériumot – pedig Nikola Selaković veszi át. Miloš Vučević a védelmi miniszteri tisztséget tölti be, Tomislav Momirović a bel- és külkereskedelmi minisztérium élére kerül. Rade Basta kapja a gazdasági minisztériumot. A mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási minisztériumot Jelena Tanasković vezeti majd. A bányászati és energiaügyi miniszter Dubravka Negre lesz, az építési, közlekedési és infrastrukturális tárcáért pedig Goran Vesić felel. Aleksandar Martinović az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztérium élére kerül, Tomislav Žigmanov pedig az emberjogi, kisebbségügyi és társadalmi párbeszédért felelős minisztériumot veszi át. A belügyminiszteri tisztséget Bratislav Gašić tölti be. Tanja Miščević lesz az európai integrációért felelős tárcavezető, Jelena Begović pedig a tudományos, technikai fejlesztési és innovációs minisztérium élére kerül. Husein Memić idegenforgalmi és ifjúsági, Danica Grujičić egészségügyi, Zoran Gajić pedig sportminiszter lesz. Mihailo Jovanović lesz a tájékoztatási és telekommunikációs miniszter, a közberuházásokért felelős minisztérium élére pedig Marko Blagojević kerülhet.

Az új kormány összetételének javaslatát már beterjesztették a köztársasági képviselőházhoz. Vladimir Orlić, a parlament elnöke össze is hívta a képviselőházat, mai napirendjükön az új kormány összetétele, illetve az új kormánytagok eskütétele szerepel. A parlamenti ülés kedden 12.30-kor kezdődik.

Ana Brnabić jelenlegi és leendő kormányfő a Pink vasárnap esti műsorának vendégeként elmondta, az új kormány olyan kormány lesz, amely az ország és a nemzet érdekeit tartja szem előtt.

– Nagyon erős nevek lesznek a kormányban, kiváló szakemberek, amelyek csak azt bizonyítják, hogy szerbiai politikát folytató kormány alakul. Az nem lesz sem jobb-, sem baloldali, ahogy nem lesz sem Kelet, sem pedig Nyugat felé hajlás. Ez a kormány kizárólag az ország érdekeit szolgálja majd – hangsúlyozta Brnabić.

Hozzátette, azzal hogy szinte az egész kormány új arcokból áll össze, mutatja, hogy a Szerb Haladó Párt számára nem a funkciók, a fotelek fontosak. Olyan embereket választottak a tárcák élére, akikben még több energiát, több ötletet látnak, attól függetlenül, hogy többen nem a párt tagjai.

Külön megemlítette Tomislav Žigmanovot, akivel kapcsolatban rámutatott, hogy személye a kormányban jó üzenet nemcsak a horvát, hanem minden más kisebbség számára is. Hangsúlyozta, hogy Szerbia eddig is a kisebbségi jogok terén az élmezőnyben volt Európában. Ez a döntés pedig még egy lépés a kisebbségi jogok tiszteletben tartása felé.