2024. április 18., csütörtök

Sima siker a nyitányon

A héten megkezdődött a Bajnokok Ligája az asztaliteniszezők számára, a női élvonalban pedig ezúttal is képviseli Szerbiát a Novi Sad csapata, amely az előző szezonban végül az Európa-kupa elődöntőjében fejezte be a nemzetközi szereplést. A csoportbeli első ellenfél közeli ismerős volt, hiszen a spanyol Reus ellen léptek asztalhoz Slobodan Stojanov tanítványai, akiket tavasszal az Ek negyeddöntőjében már legyőztek. Az eredmény ezúttal is megismétlődött, méghozzá igazi erődemonstrációval, hiszen a három mérkőzés mindegyikét szettveszteség nélkül hozták le a lányok, nevesül Erdélyi Annamária, Makszuti Anetta és Tijana Jokić. Nem voltak azért teljesen egyoldalúak a mérkőzések, a játszmák többségét minimális különbséggel húzták csak be, a leglátványosabb fordítást pedig Makszuti mutatta be, aki a második szettet 6:10-ről fordította meg a spanyol Sara Ramírez ellen. Az újvidékiek a hazai pálya előnyét élvezhették, hiszen a D csoport küzdelmeit a SPENS csarnokban rendezik. A csoport harmadik tagja az osztrák Villach, amellyel tegnap este csaptak össze. A három csapatból csak a legjobb folytathatja majd a BL második körében, a többiek az Európa-kupába kerülnek.

BL, 1. forduló, 1. mérkőzés: Erdélyi–Vega 3:0 (12, 12, 3), Makszuti–Ramírez 3:0 (8, 10, 7), Jokić–Rad 3:0 (6, 9, 9). Összesítésben: Novi Sad–Reus 3:0.