2024. március 29., péntek

Muzsikált a múzeum udvara

A szabadkai Lányi Ernő IME tizenkettedik alkalommal tartotta meg nyár végi zenés műsorát

Idén is nagy népszerűségnek örvendett a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület Hang Klasszikus Zenei Társulata Muzsikáló udvar című komolyzenei koncertje, amelyre szombaton került sor, ezúttal is a Szabadkai Városi Múzeum udvarában, amely megtelt közönséggel.

A rendezvényen felléptek a Szabadkai Zeneiskola tanárai és diákjai, Ábrahám Máté, Bíró Viola, Gajdos Dávid, Hauk Herold, Kucsera Noémi és Szűcs Mihály, valamint Nagy Karina színművésznő, aki egyben volt fellépő és a műsorvezető is.

Tehetséges fiatalok a múzeum udvarában (Fotó: Lukács Melinda felvétele)

Tehetséges fiatalok a múzeum udvarában (Fotó: Lukács Melinda felvétele)

Az elmúlt évek során a Lányi Ernő IME bebizonyította, hogy igenis van létjogosultsága a klasszikus zenének kis városunkban. A Muzsikáló udvar létrejöttekor a Szabadkai Zeneiskola diákjai vettek részt fellépőként, akik később akkor is visszajártak erre a rendezvényre, amikor egyetemi tanulmányaikat folytatták, így kialakult egy csapat. Ez a közösség a mai napig is formálódik, a tagjai jelenleg is tanárok, hivatásos zenészek és diákok – hallottuk Nagy Karinától, aki a hangulatos est folyamán Dragomán György Oroszlánkórus című prózáját adta elő.