2024. március 28., csütörtök

William Ruto alelnök aratott győzelmet a kenyai elnökválasztáson

William Ruto alelnök aratott győzelmet az augusztus 9-én tartott kenyai elnökválasztáson – jelentette be hétfőn Wafula Chebukati, a kelet-afrikai ország választási bizottságának vezetője.

A kihirdetett adatok szerint az 55 éves Ruto a voksok 50,49 százalékával győzedelmeskedett kihívója, a 77 éves Raila Odinga ellenzéki vezető és korábbi miniszterelnök felett, aki a szavazatok 48,85 százalékát tudhatta magáénak.

Ruto ezzel átveszi a kelet-afrikai országot az elmúlt tíz évben vezető Uhuru Kenyatta elnök helyét az államfői poszton.

Az eredményhirdetésre árnyékot vetett, hogy az ország választási testületének helyettes vezetője és három másik tagja nem ismerte el az eredményt. A választási központban tülekedés tört ki, a diplomatákat és választási megfigyelőket kitessékelték az épületből, ahol a szavazatszámlálás folyt.

Az elnökválasztás fontos próbája volt Kenya politikai stabilitásának. Az utóbbi két voksolást követően ugyanis választási csalásra hivatkozva erőszakos megmozdulások törtek ki a Kelet-Afrika legnagyobb nemzetgazdaságának számító országban. Kenyatta a kiterjedt infrastrukturális projektek miatt eladósodott államot hagy maga után, és nem sikerült gátat szabnia a burjánzó korrupciónak sem.