2024. április 20., szombat

Sorozatkvíz

Ugye, mindannyiunknak ismerős az élethelyzet, amikor valaki visszafordul az ajtóban, és azt mondja, „Csak még valami…”!? Szerencsés esetben persze nem annyira a hétköznapjainkból származó emlékeink közül dereng fel néhány ilyenkor, hanem sokkal inkább az annak idején nagy népszerűségnek örvendő hadnagy a Columbo című sorozatból, amelynek főhőse, a kissé szórakozott, agyonhasznált ballonkabátjában az igénytelen kispolgár megtestesítőjének nevezhető nyomozó az esetek többségében éppen ezzel a félmondattal kerül közelebb az általa vizsgált ügy megoldásához, vagyis a bűntény felderítéséhez. Azt is mondhatnánk, ez a stratégiája, amellyel egy-egy gyanúsított kihallgatása után rávilágít az általa fellelt ellentmondásokra. Azokra, amelyekre mi, nézők addig vagy felfigyeltünk, vagy nem.

A kép sokakhoz hasonlóan bennem is élesen él, annak ellenére, hogy jó néhány évtized eltelt már azóta, hogy egykor családi körben követtük a sutasága ellenére vagy talán éppen amiatt sokak által igencsak kedvelt nyomozó kalandjait, amolyan családi programként, igaz, arra már nem emlékszem, hogy milyen napokon, nem úgy, mint például a Szomszédok vagy a Dallas esetében, amelyek kapcsán teljesen evidens volt a csütörtök és a péntek. Talán keddenként? Nem tudom. De nem is ez az igazán lényeges.

A sorozattal kapcsolatos emlékeimet egy internetes kérdőív elevenítette fel, amelyet az egyik kedves ismerősöm küldött át a minap, azt gondolva, hogy biztosan unatkozom, és szívesen ütném el ilyesmivel az időt, illetve talán némiképp azt is remélve, hogy hozzá hasonlóan én is újra rákapok majd az egykor nagy népszerűségnek örvendő televíziós sorozatok újranézésére, aminek azért vajmi kevés esélye van, annak meg aztán főleg, hogy mindezt esetleg hozzá hasonló lelkesedéssel tenném, hiszen az ő esetében az sem ritka, hogy több évadot kísér figyelemmel párhuzamosan, ami olykor saját bevallása szerint is nehéz helyzet elé állítja, hiszen nem mindig egyértelmű számára, hogy melyik történés melyik évadhoz kötődik. Micsoda gondok, mormolom magamban, valahányszor ez kerül szóba, ügyelve arra, nehogy meghallja, hiszen egyrészt megsérteni semmiképpen sem szeretném, másrészt minden bizonnyal nekem is vannak olyan szabadidős tevékenységeim, amelyek mások szemszögéből teljesen értelmetleneknek, sőt már-már idétlenségeknek tűnnek.

Talán éppen ez az egyik oka annak, hogy az említett feladatsor kitöltésekor sem jeleskedtem igazán, sajnos rosszabb átlagot értem el, mint az olvasók többsége, igaz, ettől nem éreztem különösebben rosszul magam, sőt, még csak késztetést sem éreztem arra, hogy azonnal pótolnom kell a tudásbeli hiányosságaimat, ami az én esetemben azért viszonylag nagy szónak számít, de hát azért Columbóban nem otthon lenni mégsem tekinthető főbenjáró bűnnek. Különösen azért nem, mert a hadnagy feleségével kapcsolatban, akiről pontos információk híján a legtöbb legenda kering, egyetlen kérdésre sem kellett válaszolni. Szerepelt viszont a kvízben a nyomozó keresztnevére, kutyájára és autójára vonatkozó kérdés, tudni kellett (volna), ki rendezte a sorozat első részét, ki volt az első részben Peter Falk magyar hangja, melyik magyar írót tartotta dédszülőjének a színész, mely sportágban verhetetlen Columbo, mi a hadnagy jelmondata és hasonlók.

Az utóbbi, miszerint tökéletes bűntett nem létezik – büszkén mondhatom, hogy ezt jómagam is tudtam –, szinte minden krimi sajátja, és talán ezért is kedveljük annyira ez a műfajt, mert gondolkodásra ösztönöz és stratégiaalkotásra késztet bennünket. A különbség csupán annyi, hogy amíg a krimik többségében a gyilkos személyét nem fedik fel egészen addig, amíg a főhős ki nem bogozza a szálakat, a Columbóban a néző eleve figyelemmel kísérheti a bűncselekményt, aminek következtében általában tudja, hogy ki, miért és hogyan követte azt el, majd a történet azután a hadnagy szemszögéből bontakozik ki számára, akivel éppen ezért nagyon könnyen azonosul, akinek ilyen módon mindvégig szurkol, amihez természetesen az is hozzájárul, hogy a látszólag naiv, lassú észjárású nyomozót a tettesek eleinte félvállról veszik, és sok esetben csak később derül ki számukra, hogy a látszat olykor bizony csal, majd ha ellenfelei el is ismerik rátermettséget, a válasza mindig csupán annyi: „Csak a munkámat végzem.”

Most pedig, miután minderre fény derült, képzeljük el, hogy Columbo szerepében tetszelegve – igaz, nincs drapp ballonkabátom, ám ha lehet, ezúttal vonatkoztassunk el tőle, ha nem, akkor pedig képzeljük oda – stílszerűen visszafordulok az ajtóból, megvakarom a fejem, majd megnyugtatok mindenkit: „Csak még valami… Ezentúl sem válok a sorozatok rabjává! Még akkor sem, ha akkor jobban teljesítenék az ilyen kvízeken.”