2022. június 29., szerda

Ahol a tudományt nem tölcsérrel töltik

Beszélgetés Zelenka Angélával, a temerini Kókai Imre Általános Iskola biológia-tanárnőjével

Oldott hangulat fogad a temerini Kókai Imre Általános Iskola biológiatermében, pedig mint megtudtam, éppen feleltetéskor toppantam be. A két nebuló lelkesen magyarázza a táblára kifüggesztett, saját készítésű plakát témáját, én viszont Zelenka Angéla biológia szakos tanárnőt keresem a szememmel, majd meg is találom leghátul, a diákok közt ülve. Az osztály többi tagjával együtt néha belekérdez az előadásba, majd a véleményezést követően útjára engedi a gyereksereget. Miközben elmélyedek a teremben található rengeteg szemléltetőeszköz tanulmányozásában, konstatálom: lám, egy felelés nem feltétlenül feszültséggel és szorongással teli élmény, és a tanár-diák viszonyt sem szükségszerűen a fölé- és alárendeltség határozza meg.

– Számomra rendkívül fontos az, hogy jól érezzük magunkat az órán, jó legyen a hangulat – magyarázza Zelenka Angéla tanárnő, aki huszonöt éve töretlen lendülettel oktatja a temerini diákokat az élet tudományára. – Néha beülnek más osztályok is, ha lyukasórájuk van, ilyenkor őket is bevonom, játszunk valamit… Nem tartom magam hagyományos értelemben szigorú tanárnak, de a diákjaim tudják, hogy megkövetelem a munkát. A megvalósításban azonban mindig igyekszem segíteni őket. Ez a tantárgy a saját egészségünk megőrzéséről, a közvetlen környezetünkhöz, a természethez való viszonyulásról szól. Úgy érzem, hatalmas felelősség hárul rám, mert a gyerekek későbbi életére is nagyon nagy hatással lesz az, amivel mi itt az órán foglalkozunk, és nekem egyszerűen egyetlen lehetőséget sem szabad elpuskáznom, hogy megfelelően felkészítsem őket.

Gyalogtúra a Fruška gorán (Zelenka Angéla archívumából)
Gyalogtúra a Fruška gorán (Zelenka Angéla archívumából)

Ezért választotta a tanári pályát?

– A természet és a környezet szeretete adott volt. Hogy magát a tantárgyat megszerettem, azt elsősorban a saját biológiatanáraimnak köszönhetem, úgy maradtak meg bennem az általuk nagyszerűen előadott dolgok, mint lábnyomok a vizes homokban. Ennek ellenére soha nem gondoltam, hogy belőlem tanár lesz, ugyanis sokáig elrettentő volt számomra az, hogy nagy csoport előtt kell beszélnem. Kishitűségemről tanúskodik az is, hogy először tűzvédelmi szakirányra felvételiztem. Az utolsó pillanatban azonban úgy döntöttem, mégis megpróbálkozom a biológiával, hiszen örök életemben ez érdekelt. Gyorsan átlapoztam a középiskolás füzeteimet, majd azon kaptam magam, hogy fel is vettek a tanári szakra. A sorsom akkor pecsételődött meg, amikor a szakmai gyakorlaton szembesültem azzal, milyen izgalmas egy probléma körbejárása, megértetése a gyerekekkel, illetve azzal, hogy mennyi energiát tudnak adni az embernek a visszajelzéseik.

Hogyan lehet ezt a lelkesedést és energiát megőrizni?

– Nagyon jól kell ismernie a tanárnak a saját tananyagát, tudnia kell, mit akar közvetíteni, ugyanakkor az sem mindegy, hogy miként teszi ezt. Ebben felismertem az állandó kihívást. Minden csoport különböző, fel kell kelteni az érdeklődésüket, vagy éppen meg kell nyugtatni őket ahhoz, hogy befogadhassák a tananyagot. Ami a pályámon eltöltött huszonöt év alatt számomra is kikristályosodott, az az, hogy a tudományt nem lehet tölcsérrel tölteni a gyermekek fejébe, hiszen maga a száraz szöveg semmit sem mond. Szerencsés vagyok, mert nagyon jól felszerelt termem van, rengeteg szemléltetőeszközzel. A tanulókat arra biztatom, hogy járjanak nyitott szemmel, és hozzanak be az órákra bármilyen növényt, rovart vagy fotót, amelyeket azután közösen kielemezhetünk. Az is fontos, hogy mindeközben megtanulják, miként gyűjthetnek úgy, hogy azzal ne tegyenek kárt a természetben. A szunyókáló osztályokat azonban nem tűröm. Olyankor állandóan azon kattog az agyam, hogy miként tudnám játékba vinni őket.

Ehhez azért nagy fokú kreativitásra van szükség…

– Ötletekből szerencsére nincs hiány, csak arra kell vigyáznom, nehogy túlságosan elragadtassam magam. Például azt mondom, hogy ma a jelszó az adenozin-trifoszfát, aki kimondja, az bejöhet. Egy piros betűs rész a könyvből útlevél lehet kifelé a tanteremből, akár óra közepén is, ezt a nyolcadikosok értékelik leginkább. Vannak definíciók, amelyeket megpróbálunk még az órán közösen megtanulni, kis jutalomért el is lehet mondani. A tesztekre is itt készülünk, így segítem őket abban, hogy sikerélményeik lehessenek. Azt is megszokták a diákok, hogy lehetőségük van magasabb osztályzatot szerezni, ám nem könyörgéssel, hanem pluszmunkával, amiben szívesen segítek nekik. Próbálom megkönnyíteni mindannyiunk számára a kötelező tananyag feldolgozását, ugyanakkor mindig rávilágítok arra is, hogy miért fontos az adott anyag elsajátítása. Egy kicsit talán több munkával jár, ám valóban csupán a fantázia szab határt annak, hogyan dolgozzunk fel egy-egy adott témakört.

Az összegyűjtött kupakokat egy jótékonysági szervezetnek adják át (Zelenka Angéla archívumából)
Az összegyűjtött kupakokat egy jótékonysági szervezetnek adják át (Zelenka Angéla archívumából)

Az újrahasznosítás kapcsán például papírgyűjtést rendeztünk, és folyamatosan gyűjtjük a műanyag kupakokat is. Egy jótékonysági szervezettel való együttműködésnek köszönhetően pedig megtapasztalhatjuk, hogy miként válhat a társadalom hasznára ez a tevékenység. A tapasztalás rendkívül fontos ennél a tantárgynál. Meggyőződésem, hogy a technika itt kevesebbet segít, mert az agy egy idő után töröl, a negyvenedik percben mutatott harmincadik képet egyszerűen már nem tudja megjegyezni a diák. Ellenben, amikor megkóstoljuk a csipkebogyót, majd elbeszélgetünk a benne található rengeteg C-vitaminról, akkor az az élmény egy életre beivódik az ember emlékezetébe.

Az iskolai kötelezettségek mellett a tanárnő éppen az imént elmondottak miatt sokszor szervez különféle természetjáró akciókat is. Ezekre mindig nyitottak a gyerekek?

– Mindig szívesen jönnek, mert maga a természet hihetetlenül sokat mesél és tanít. Együttműködöm a községi idegenforgalmi szervezettel, és tagja vagyok a helyi környezetkedvelő egyesületnek, így mindig tudunk csatlakozni egy-egy általuk szervezett akcióhoz is. A Föld napja, az autómentes világnap vagy egy kerékpártúra a Jegricska természetvédelmi parkban mind-mind remek alkalom egy csodálatos kirándulásra. A versenyekre való felkészüléskor is kivonulunk a természetbe, ugyanakkor maratonon is részt vettünk már.

A Természetvédelem határok nélkül elnevezésű vetélkedő győztes csapatával (Zelenka Angéla archívumából)
A Természetvédelem határok nélkül elnevezésű vetélkedő győztes csapatával (Zelenka Angéla archívumából)

A biológia szerintem olyan tantárgy, amelyet nem érdemes iskolában ülve, kizárólag könyvekből megtanulni. Ha a hozzáállásommal csak egy kicsit is hozzájárulok ahhoz, hogy a diákjaimból egészség- és környezettudatos felnőttek váljanak, akkor már nyert ügyem van.

A tanári hivatás teljes embert követel, akárcsak a családanyaság. A tanárnő négygyermekes édesanya, emellett egy jógacsoportot is vezet. Hogy fér bele minden az idejébe, hogyan lehet úgy összeegyeztetni ezeket a tevékenységeket, hogy az egyik szerepkör ne menjen a másik kárára?

– Össze lehet egyeztetni, csak muszáj csoportosítani azt, ami a lényeges, mi az, ami kevésbé fontos, illetve mi az, ami belefér ebbe az életvitelbe, és mi az, ami nem. Akadtak olyan időszakok, amikor kevesebb időt tudtam együtt tölteni a gyerekeimmel, ám akkor is igyekeztem azt minőségivé tenni. A tévé soha nem játszott fontos szerepet az életünkben, a természetjárás viszont annál inkább. A gyors ebédek elkészítését mesteri fokozatra fejlesztettem, és sosem igyekeztem éjszaka bepótolni a házimunkát, mert rájöttem, hogy csak kipihenten tudok megfelelően viszonyulni a családhoz és az óráimon a diákjaimhoz is. A jóga a gerincproblémáim miatt lett része az életemnek, ugyanakkor a lelki egyensúlyom megteremtéséhez is jelentős mértékben hozzájárul. A csoport vezetéséből pedig valójában én profitálok legtöbbet, mert nem naggyázhatom el a gyakorlatokat, hanem becsülettel végig kell csinálnom őket. Nagy szerencsém, hogy a hivatásom, ha vannak is hullámvölgyek, sokkal több energiát ad, mint amennyit elvesz. Nagyon nagy áldás az is, hogy mindvégig mindenben támogatott a férjem, aki kitartóan mellettem állt, illetve áll most is.

Említette, hogy saját tanára is befolyásolta, hogy később erre a pályára lépett. Van arról tudomása, hogy Ön hasonló módon inspirált volna tanulókat a pályaválasztás terén?

– Szerencsére több diákomtól is érkezett ilyen visszajelzés. Egyikük például elmesélte, hogy a biológiaórák keretében végzett kötözéses gyakorlatok hatására döntött az egészségügyi hivatás mellett. A tanári pálya felé is indultak már néhányan a diákjaim közül. Az is rögtön kiviláglik, ha valaki a mezőgazdaság vagy állategészségügy iránt fogékony. Ilyenkor mindig megpróbálok egy kis pluszt hozzátenni. Eszembe jutott most egy történet az egyik diákomról, aki nem volt kimondottan jó tanuló. Egy alkalommal mérgesen, morogva pakolászott be a táskájába, és amikor kérdeztem, mi a baj, azt mondta, nem igazság, hogy mindig ez az óra a legrövidebb! Ezek a visszajelzések végtelen örömöt szereznek nekem.

Kerékpártúra a Föld napja alkalmából (Zelenka Angéla archívumából)
Kerékpártúra a Föld napja alkalmából (Zelenka Angéla archívumából)