hejrehozok, mindönt, ha mondom. De ezt a szoknyát nem. Ott ögye mög a fene, ebbe a szakatt zacskóba. Na jó, kivöszöm, csak hogy lássad. Mos nézd mög, micsoda ócska, nyullós anyag, rosszú szabott, ronda is, hogy në mongyam, büdös is. Biztos, hogy a bolhapijacon vötte ez a pofátlan öregasszon’, tudod, aki ott lakik a mészárszék mellett, abba a szép nagy emeletös házba, az a Zágnis néni. Há ez mindég mászkál valahova, hetente vagy háromszó a pijacra is, ott asztán vösz ëggy rakás rongyot, asztán bezúdíti ide neköm, hogy szűkíccsem lë itt, vögyek be ott, rövidíccsem, varrjak rá zseböt, vögyem lë a zsebjit, oszt ha szoknyárú van szó, annak hatvannégy centi lögyön a hossza, së több, së kevesebb, me ez a zű mérete, oszt ehhön ragaszkodik, ha ráadok még ëggy fé centit véletlenű, akkó gyün oszt kijabál, hogy nemmögmontam, hogy hatvannégy centi, nem vagyok én hüje, gyanús vót, hogy egésszen ētakari a térgyem kaláccsát, há lemértem, oszt hatvannégy mög egy fél, én mindég böcsületössen mögfizettem neköd a zárát, sose marattam adósod, no akkó mos hoz hejre ezt a szoknyát, nem hijába attam érte pézt, látod, mijen szép pepita, oszt ijen pepitát má nem árúnak a bótokba, de nemám, pedig ehhön mén a fekete is, mög a fehér is, mög a piros is, löhet, hogy még a lila is. Oszt csak mondi, mondi, oszt hidd ē, hogy a legszívessebben szájon vágnám, de mit mongyak, jó gyün az a kis péz a nyugdíjj mellé, há csak ēvöszöm a kezibű, csak mönnyön mán ki, ahun begyütt, oszt másnapra, ha a fene fenét öszik is, lëvágok a pepita szoknyábú még fé centit, oszt még annyit kibirok, hogy megin csak betoli ide a pofáját, oszt aszondi, nalátod, ez mán hatvannégy centi, nemúgy, mind tënnap. Na mos nézd mög azt a zöt szoknyát még ott a kaucson, az is mind a züvé. Ebbű a zötbű három ojan szélös vót, hogy legalább háromszó belefért vóna ez a szipirtyó, de aszongya, há ötven dinár darabja a Rúzsóná, jóhogy mögvöszi! No akkó osztán rám marad, fejcsd le a derekát, vák ki legalább a felit, a többit szabd újra, rakd össze, gondójj a hatvannégy centire, na mongyuk kész, de kiafene mondi mög, mennyit dógoztam én evvē? Akkó mos mennyit kérjek érte? Há csak beszűkítöttem, ugyë. De ez még sëmmi. Ez má a zurát is ēkeszte őtösztetni. Idehoz neköm tënnap egy három ikszellös farmert, a pijacrú, hunnan máshunnan, oszt aszondi, a zura ellösset visel, szűkíccsem be. Há mondom hogy is gondóta, mikó a zellös majnem a legkisebb szám, ekkorát vönni annak a szögény embörnek. Nem szögény az, aszondi, az ëggy nagyon útálatos embör, ennyi év alatt má kiszítta neki a vérit, attú ijen sován’, hogy maj’ átszakad, jó lössz ez annak a disznónak, csak szűkíccsem be. Mondom neki, nagy munka lösz ez, há ki kő bontanom a derekát, a fenekit, mind a két lába szárát, újraszabni, hogy aztán valahogy összetákóhassam. Háde néz mijen jó anyag, jó erős, nem is kopott, ēhordhati az a disznó öt évig is akár, aszondi, nem gondolod tán hogy kidobom, száz dinárt attam érte! Namondom, jóvan, hozza ē akkó a zurát, hogy lëmérjem. Ēre mit aszond, hogy neki köllemetlen, de mög kő mongya, ű ide nem hozi a zurát, ëggy ëgyedűáló asszon házába, mög különben is, a zű urát në tapogassa sënki. Mos mit szósz ehhön? Aszittem, főrobbanok. Akkó mán a kezibe nyomtam a háromikszellös farmert, aszontam, idefigyejjön, hónap gyühet a szoknyáké, a zurára mög aggya rá ezt a nyavajás farmert, kösse mög a hóna alatt madzaggā a derekát, de éngöm assë érdeköl, ha a nyakáná köti mög, ebbű ölég vót. Oszt még neki át föjjebb, hogy nemkő mingyá mögsértőnni, de kinyitottam neki a zajtót. Tudom, hogy a képibe köllött vóna vágnom a zösszes drancát, csak há a zöt szoknyábú akkó mán hárommā mögvótam, másrészt mög kő vönnöm azt a drága kenyőcsöt a térgyeimre, annékű nem birok, még két hét a nyugdijjig, há micsinájjak? Na në mönny még, várjá, csak mögmutassam még ezöket a kispárnahuzatokat. Tudom, hogy unod mán, de csak annyit, hogy bemutassam neköd, micsoda alakok járnak ide hozzám. Há mos nézd ë. Ēre a négy kispárnahuzatra gombokat köllött varnom, mög röndös gomblukakat persze, mer aszt, aki hozta ezöket, idegösíti a cibzár a huzaton, aszonta, vögyem le mindrű, me ëggy nap maj ēpusztúnak, a gomb az mög örökös. Másnap mög gyütt egy másik asszon, az hozta ezt a hatot, hogy szöggyem lë rulluk a gombokat, oszt varjam ē szépen, tögyek mindëggyikre cibzárt, ű ugyan nem gombógati többet ezöket a huzatokat, van űneki ölég dóga ennékű is.
Szóvā aszt akarom neköd mondani, hogy a zidegösítézsbű is mög löhet élni, én is inkább abbú élök, ezökbű a zidegösítőkbű, mind a nyugdíjjbú, no abbú asztán főkopna a zállam. Látod, a zelőszoba is tele van gunyacokkā, mos néz mög, na néz má mög eszt a tarka gatyát, nészhetöd, me nem gatya jez, hanem a zëggyik ovó néninek a zünneplő ruhája, ebbe akar mönni a lakodalomba, há vagy ëggy méter ennek a gatyának a zëggyik szára, mámmind a hossza, mög ugyanannyi a másik, mögát a zeszöm mikó főhúszta, oszt látom, hogy a magos sarkú cipőjinek a sarka alig láccik ki a gatyaszárakbú, má aszittem, lë kő rövidíccsem, de nem, hanem hogy vögyek be a derekábú, de úgy, hogy a hasa kissebbnek láccon, há nemongyam, mit nem művētem evvē a ronggyā, mégsë vót mögölégödve a próbán. De ha gyün érte, bizon mögmondom neki, hogy ha nem teccik, akkó húzza be a hasát, én a ruhábú lë tudok faragni, de a hasábú nem. Asztán hogy hogy táncol maj ebbe a gatyába a lakodalomba, ēvágódik-ë vagy së a gatyaszárakba, az má nem a zén bajom. Fizesse ki, oszt mönnyön, isten hírivē.
Nyitókép: fotó: pixabay.com
