Virágvasárnap üzenete

Virágvasárnap a tavaszi ébredésre utaló szép magyar nevét vélhetően a barkaszentelésről kapta, tájainkon ugyanis nem nőnek pálmák. A most vasárnapra eső ünnep hivatalos katolikus neve magyarul Pálmavasárnap az Úr Szenvedéséről. Miért pálmavasárnap? Azért, mert János evangéliuma szerint az ujjongó tömeg a Jeruzsálembe bevonuló Jézus elé pálmaágakat terített az útra. Azért tettek így, mert dávidi Messiásként ünnepelték a bevonulót, aki a közeli Betániából, napkelet felől érkezett, onnan jött tehát, ahol szintén a negyedik evangélium szerint ezelőtt nem sokkal – közelgő halálát és feltámadását előrevetítve ezzel a csodával – feltámasztotta a halálból Lázárt. Jézus bevonulását fölelevenítve a negyedik-ötödik század fordulójától Jeruzsálemben – amely akkor római fennhatóság alatti keresztény város volt – a hívek az Olajfák hegyéről pálmaágakkal a városba vonultak. Innen a virágvasárnapi templomi körmenet hagyománya.

Az ünnep latin nevét továbbelemezve, hogyan merülhet fel a szenvedés gondolata az öröm és az ujjongás nagy napján? Úgy, hogy ezzel Jézus életének utolsó hét napja kezdődött el, amely a Golgota felé vezetett, a kereszthalálba, majd három nap után a feltámadásba. Innen a hagyomány, hogy virágvasárnap a három szinoptikus evangélium egyikének a szenvedéstörténete hangzik el a katolikus szentmisén.

Szakrális jelentéssel bíró számok a fönt említettek, mind a hetes, mind a hármas. A kereszténységben az evangéliumokban leírt történet alapjain így épülhetett fel a nagyhét liturgiája, amely a bevezető virágvasárnapot nem számítva két háromnapos részre oszlik: az első három napra és a Szent Háromnapra. Az utóbbi hármas egység Jézus búcsúüzenetétől és elfogatásától kezdődő szenvedéstörténetét, megváltást hozó kereszthalálát és feltámadását ünnepli a zsidó napszámítás szerint naplementétől naplementéig: ezért kezdődik az utolsó vacsoráról megemlékező nagycsütörtöki szentmise az esti órákban.

Az evangéliumok írói nagy gondot fordítottak arra, hogy rámutassanak azokra a pontokra, ahol beteljesülni látták a próféták ajkán elhangzó messiási jövendöléseket, úgy tekintettek ugyanis ezekre a bibliai szövegrészekre, mint amelyekben isteni útmutatás hangzik el azzal kapcsolatban, hogy miről lesz fölismerhető az eljövendő Messiás. Ezt a mind a zsidó vallásban, mind a belőle kinövő kereszténységben kulcsfontosságúnak számító vallási terminust görögül Krisztusnak mondják, magyarra Fölkentként fordíthatnánk. Mi azonban – mint a legrövidebb keresztény hitvallást – hagyományosan a görögből vett Jézus (a) Krisztus szókapcsolatot használjuk Jézus messiási voltának a megvallására, és nem a Jézus (a) Fölkent magyar formát. A judaizmus hívei ma is úgy olvassák a messiási próféciákat, mint amelyeknek még ezután kell bekövetkezniük, hiszen ők nem fogadták el azt a hitállítást, hogy Jézus (a) Messiás, azaz Jézus (a) Krisztus. A kereszténység akkor jött létre a zsidó vallásból kiváló új vallásként, amikor Jézus hívei a pünkösdi csoda napján nyíltan hirdetni kezdték, hogy az a csodatetteiről híres, szentéletű ember, a Názáreti Jézus – Jeshua ha-Nozri, ahogyan ők nevezték –, akit a rómaiak keresztre feszítettek, feltámadt a halálból, és hogy ő a választott nép várva-várt Messiása, aki újbóli eljöveteléig az isten jobbján, a Messiás kijelölt helyén ül. Ez olyan megdöbbentő állítás volt a zsidók számára, hogy többségük nem is tudta elfogadni, hiszen ők egy győzedelmes, harcias dávidi Messiást vártak, aki majd a kard erejével fogja megszabadítani a római elnyomóktól a választott népet. Jézus bevonulásakor Jeruzsálembe még a Mester legközelebbi tanítványai is abban a hitben lehettek, hogy a győzedelmes királyi Messiás megy most be Jeruzsálembe, ahol ki fogja hirdetni messiási voltát, maga mellé állítja a zsidó nép legjavát, velük együtt elűzi a római hódítókat, majd megtisztítja (vagy ha már lerombolták, akkor fölépíti) az Úr egyetlen jeruzsálemi templomát. A Jézus előtti és a Jézus utáni időkből is több ilyen történetről tudhatunk, ahol végül is a magát Messiásnak kikiáltó személy csúfos véget ért az őt követő ezrek, tízezrek és százezrek halálát okozva, nem is szólva az ellenség megölt katonáiról és polgárairól.

A kereszthalál után a tanítványoknak, még a legközelebbieknek, az apostoloknak is teljesen át kellett alakítaniuk a gondolkodásukat a megígért Messiás küldetésével kapcsolatban. A szenvedő szolgáról szóló izaiási messiási prófécia nyomán rá kellett jönniük, hogy isten – akit Jézus szerető atyaként mutatott be nekik – nem lelheti örömét a háborús gyilkolásban. A dávidi, királyi Messiásnak ezért nem egy háborús hősnek kell lennie, az igazi Messiás nem életeket vesz el másoktól, hogy a sajátját és a választott népét megmentse, épp ellenkezőleg, ő a saját földi életét adja oda azért, hogy az emberek életét lelki értelemben – a bűnöktől megszabadítva őket – megmentse.

Ennek a Krisztus-képnek köze nincs a zsidó vallás korabeli domináns Messiás-képéhez, amely a judaizmusban ma is tovább él. A tanítványoknak, akik már életében követték Jézust, és akik zsidóként magától értetődően a korabeli zsidó gondolkodási mintákon nevelkedtek, teljesen el kellett szakadniuk ettől az uralkodó Messiás-képtől, hogy Jézus igazi tanítványai lehessenek, olyanok, akik elmondhatják magukról, nemcsak abban a kiváltságban részesültek, hogy hallhatták a Mestert élő szóban tanítani, hanem azt is, hogy meg is értették a szavait, a szerető istenről és a hozzá való visszatérésről szóló vallási üzenetét.

Ez nem mehetett egyik napról a másikra. Több, a döbbenet átalakító erejével ható lelki élményen kellett áthaladniuk. A kereszthalál döbbenete után következett az üres sír egyszerre kételyeket és reményt fölébresztő döbbenete, utána a föltámadt Jézus előttük való megjelenésének a döbbenete, aki tanította őket. Hogy miről, arról az evangéliumok hallgatnak, de nem lehet kétséges, hogy a gondolkodásuk átalakítását szolgálták a föltámadt Mester személyhez szóló szavai. Majd az első zsidó zarándokünnep, pészach, azaz húsvét után hétszer hét nappal, a második nagy zsidó zarándokünnepen, sávuót ünnepnapján – amit mi pünkösdnek nevezünk – következett be a még mindig rejtőzködő tanítványoknál a végső és teljes belső átalakulás. Az Apostolok Cselekedetei tanúsága szerint rájuk szállt a Szentlélek, aki a tudás megvilágító szellemével és lelki erővel látta el őket. Ezután kezdték el nyíltan hirdetni, hogy Jézus (a) Krisztus.

Ezen elméjüket megvilágító fény hatására érthették meg azt is, hogy Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor a zakariási messiási próféciát beteljesítve (Zak 9, 9) miért szamárháton ült, és miért nem harci ménen lovagolt. Azért, mert a béke fejedelmeként érkezett meg a megígért Krisztus.