2024. április 25., csütörtök

A Juhász zenekar missziója

Ötven évvel ezelőtt indult útjára a táncházmozgalom – Szabadkán állandó helyet találtak a közös örömtáncnak

Ötven évvel ezelőtt Budapesten indult útjára a táncházmozgalom. Előbb csak meghívásos alapon lehetett bekerülni ezekre az estekre, majd szélesre tárták a rendezvény kapuit, és ezzel tulajdonképpen megnyílt az út az elterjedéséhez is. A délvidékiek is Budapestre jártak táncházakba. Aztán a nyolcvanas években Temerinben megszervezték az elsőt. Szabó Gabriella újságíró-szerkesztővel beszélgettem a kezdetekről.
– Akik Magyarországon tanultak, azok hozták a Délvidékre a táncház hírét: Fábri Géza, Fábri Béla, Miklós Nándor…, másrészt Király Ernő elindította az újvidéki Rádióban a Durindót. Mindez 1983-ban, egy kicsivel előtte történt. A legeslegelső táncházakban a zenét a bakelit lemezekről hallgattuk. Akik hozzá jutottak a táncházas lemezekhez, Borsi Feri, Hajdú Feri…, behozták ezeket a lemezeket. Az első táncház 1983. június 5-én volt, a Gyöngyösbokréta után. A Hívogató muzsikált és Lackó Illés tanította a táncokat a futballpályán. Ez akkor nagyon életképes volt. Akik ott voltak a Gyöngyösbokrétán, azok mind részt vettek. Sokan voltunk, két hatalmas kört alkottunk.

1986-tól volt Temerinben rendszeres táncház, kéthetente, ami a táncház igazi jegyeit viselte, tehát volt zene, tánc, tánctanítás és előadás. Szerintem most is valami egyebet is kellene adni az embereknek, előadásokat tartani a tánc mellett – mondta Gabriella.
A táncházmozgalomnak nem igazán sikerült gyökeret verni a Délvidéken. Szabó Gabriella szerint a délszláv háborúk és a kilencvenes évek pénztelensége miatt alakulhatott ez így.
– Már ott tartottunk ezekben az években, hogy egy krumpli volt a belépő a gyerektáncházba, de aztán ez is abba maradt. Eleinte volt, aki fizette a tiszteletdíjat az oktatóknak, a zenekarnak, de végül elhalt a kezdeményezés. Most jó lenne ezt újra éleszteni. Jó volna, ha a táncosokon kívül be lehetne vonzani a szimpatizánsokat, azokat, akik csak szeretik a zenét és jól akarják magukat érezni egy-egy ilyen esten. Mintha megváltoztak volna az emberek, pedig jó volna összejönni szórakozni, zsíroskenyeret enni, mert ez hozzá tartozik a táncházhoz. Nem tudom, hogyan sikerülhet, de a cél mindenképpen ez kellene, hogy legyen – mondta a néphagyományok kitartó éltetője.
A Juhász zenekar korábban is tartott táncházakat, de azok alkalmi összejövetelek voltak, főként rendezvények után alakult ki a közös örömtánc. Idén februárban indították útjára a Tavaszi táncház sorozatukat Szabadkán, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. Juhász Gábor zenekarvezető szerint a céljuk az volt, hogy állandó helyet találjanak a táncháznak, és úgy érzi, rátaláltak. A kisgyermekekkel és a felnőttekkel is foglalkoznak.
– Mi 2005-ben tartottuk az első koncertünket, és utána volt egy óriási táncház annak idején, a Népkörben. Egész Vajdaságból jöttek, Újvidékről, Csókáról, Topolyáról, Nagykikindáról, Kishegyesről, igazából, ahol táncosok voltak, akik szerették a népzenét, azok mind eljöttek erre a mi koncertünkre, és utána volt egy fergeteges táncház, ahol tényleg zsíroskenyér volt, mellé tea, ahogy annak idején ez beindult, és mi is igyekeztünk ezt aztán meghonosítani itt a városban. 2008 óta szerveztünk különböző helyeken táncházakat. Voltunk a Népkörben, a különböző kocsmákban vagy klubokban, mert igazából ennek ez a közege. A Klein House nevű helyen évekig volt havi rendszerességgel táncházunk, majd 3 évvel ezelőtt itt, a VM4K-ban kaptuk meg ezt a lehetőséget, hogy itt muzsikálhassunk. Nekem ez szívügyem, hogy legyen itt Szabadkán egy állandó táncház, mert itt Vajdaságban inkább az a jellemző, hogy különböző rendezvények, táncos fellépések után a zenekar elkezd muzsikálni és akkor a táncosok táncolnak. Igazából a táncház, ami 1972-ben Pesten megalakult, az nem erről szól. Az arról szól, hogy összejönnek egy helyen az emberek, civil ruhában és népzenére szórakoznak. Lehet az akár úgy is, hogy táncolnak vagy lehet úgy, hogy énekelnek, vagy csak nézik a táncot és közben isszák a sört, bort vagy ami éppen jólesik nekik. Ez egy ilyen kötetlen találkozás, klubélet. Ez itt, Vajdaságban, valahogy nem honosodott meg. Mi igyekszünk most itt ezt a miliőt visszahozni, igyekszünk a kicsikkel úgy foglalkozni, hogy az egész családot megmozgassuk, hogy jöjjenek az anyukák, apukák, nagymamák és csöppenjenek bele ebbe a táncházas miliőbe. Ez nagyon fontos része a dolognak, és én úgy látom, hogy itt most már kezd egy ilyen atmoszféra lenni. A táncházat Székről, egy mezőségi faluból, Erdélyből importálták be Budapestre. Annak a mintájára szervezték meg az első táncházakat. A széki táncház volt úgymond a minta. Ott is több generáció együtt tudott mulatni. Ez lenne a mi célunk is. A fiatalokat is meg kell arra tanítani mindenféleképpen, hogy ezt ne egy próbának tartsák, ahol van egy élő zenekar és akkor arra meg lehet mutatni azokat a dolgokat, amiket különben ők a táncpróbán megtanultak. Szép dolog ez is, meg ez is egy előremutató dolog, meg ez is jobb, minthogy gépzenére meg számolásra táncolni, de viszont a táncház nem erről szól. A táncház az pont arról szól, hogy legyünk együtt, próbáljunk meg valami újat tanulni, az őseink hagyományából táplálkozni, és ezt a XXI. században is a magunkévá tenni. Ezt próbáljuk mi itt meghonosítani, és úgy látom, hogy egyre jobban megy, hiszen most a pandémia után februárban indultunk újra, akkor még úgy félig feketén, félig maszkosan, félig úgy, hogy kevesebben jöhettek, de jöttek az emberek, jöttek a gyerekek és a szülők. Most már így májusra kialakult az, hogy már tömegesen vagyunk, és jó hangulat van. Ez a legfontosabb, hogy jó hangulat legyen, hogy az emberek tudjanak a népzenére szórakozni, tudjanak táncolni, tudjanak énekelni, tudjanak jót beszélgetni és tudjanak ismerkedni. Igazából ez egy ismerkedési lehetőség is fiúval, lánnyal. A fiú megfogja a lányt, ránéz…, ez a mai világban nagyon ritka. Meg lehet fogni a lánynak a derekát, lehet vele szemezni, lehet a mosolyunkat egy kicsit rávillantani. Igazából ez a hagyományos módja az ismerkedésnek. Én azt gondolom, hogy ez a jó módja az ismerkedésnek. Hiszen a XXI. században rengeteg lehetőség van erre, de én még mindig a személyes ismerkedésnek, barátságnak, kapcsolatépítésnek vagyok a híve, és erre egy nagyon jó hely a táncház.
A Juhász zenekar missziójának tekinti a táncházmozgalom újjáélesztését a Délvidéken.
– Úgy építjük fel ezeket a rendezvényeket, hogy mindig valami köré szervezzük. Például a februári alkalom az a farsangról szólt, a márciusi alkalom pont március 15-e után volt, akkor a huszárokról szólt, a verbunkos táncokról, áprilisban egy tavaszköszöntő táncházat tartottunk, ahol tavaszi dalokat tanultunk. Olyan hagyományokat, amelyek a megújulásról, az új életről szólnak. Most pedig az 50 éves táncházmozgalomról emlékezünk meg. Mindig van a mi kis táncházunknak egy tematikája. Azt gondolom, hogy ez egészen más, mint amit a próbákon csinálnak a tánccsoportok. Ennek egy kiegészítő szegmense vagyunk talán. Konokul ragaszkodunk ehhez, hogy táncházakat tartsunk. Ez egy cseppet sem könnyű. Előfordult, hogy több zenész volt a táncházban, mint táncos, de mi akkor is a következő hónapban megint megtartottuk. Ez tényleg most már a mi 15–20 évünket végigkíséri. Sajnos azok az emberek, akik a ’80-as vagy a ’90-es években táncoltak, nem nagyon járnak vissza ezekbe a táncházakba. Pedig ők tudnának táncolni. Megtanultak annak idején Lackó Illéstől vagy Lukács Imrétől táncolni, vagy Szőllősy Laci bácsitól, Bodor Anikótól olyan nótákat, amik a táncházakba teljesen beleilletek. Csak valahogy a táncházba járásnak a kultúrája nincs meg. Mi továbbra is ezért fogunk dolgozni, hogy igenis ez itt, Vajdaságban is meglegyen, mert megvan hozzá a jó alapanyag. A mi embereink is nagyon szeretnek mulatni, mert ha elmegyünk egy falusi lakodalomba, ott azért még mindig igazi, úgymond hagyományosan vett jó hangulat van, ahol úgy táncolnak, ahol úgy mulatnak az emberek, ahogy egész Kárpát-medencébe talán sehol sem. Ezeket a táncházakat is ilyenné szeretnénk tenni és ezt próbáljuk folyamatosan csinálni.

Itt, a VM4K-ban egy nagyon jó közeg van erre: van egy nagy tér, ahol lehet táncolni, van egy kisebb tér, ahol lehet büfézni, ahol meg lehet inni egy jó bort vagy egy finom sört. Adva van minden, azt kell, hogy az emberek lássák, hogy ez itt van, ez rendelkezésre áll, és jöjjenek el és érezzék jól magukat. Nem kell itt senkinek sem táncolni, sem énekelni, nincs semmi kötelező program. Amit jónak látnak, azt kell, hogy csinálják, ha csak iszogatni, beszélgetni akarnak, akkor lehet itt azt is. Hogyha be akarnak állni egy-két lépést megtanulni, és tíz perc múlva ráunnak, le lehet ülni, lehet folytatni tovább a beszélgetést. Erre kell az embereket rászoktatni, ez nem egy néptáncpróba élőzenére, hanem ez egy buli, ez egy szórakozási lehetőség – magyarázta Juhász Gábor nem titkolt vehemenciával.

Szakács Tamás, a VM4K munkatársa és Szakács Nikolett tanítja a táncokat. Havonta egyszer előbb a kicsikkel foglalkoznak, majd az esti órákban érkeznek a fiatalok.
– Régen nem volt más mulatási forma, mint az, hogy összejöttek egy háznál és a fiatalok táncoltak, jól érezték magukat. Nem volt diszkó, nem voltak különböző bálok, később jöttek a bálok. A táncház volt az egyedüli olyan alkalom, ahol mulathattak a fiatalok. Igazából itt nálunk ugyanezt szeretnénk valamilyen formában visszavarázsolni, hogy a gyerekek is és a szülők is önfeledten, jó érzéssel tudjanak feltöltődni, és úgy menjenek haza, hogy szabadon énekeljenek, táncoljanak. Ha nem is táncolnak, legalább népzenét halljanak. Ez a fő cél, hogy táncházat szervezünk itt Szabadkán a VM4K-ban – mondta Tamás. És hozzátette:
a táncházban bárki hibázhat, itt igazából a jókedven, a jó hangulaton van a hangsúly. Bárkit várunk szeretettel, a családi táncházunkra is illetve az ifjúsági táncházba is.

Juhász Gyula, a Juhász zenekar tagja, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa úgy látja, hogy az elmúlt évtizedek alatt megváltozott a folklór funkciója.
– A népi kultúra felkerült a színpadra, néptáncegyüttesek vannak, zenekarok vannak, koreográfiák, táncos produkciók vannak. Eredeti folklórt dolgoznak fel a színpadra is, de ez lenne a célcsoportja a táncházaknak is azzal, hogy itt kötetlenül tudjanak szórakozni a néptáncosok. Egyébként nyitottak a táncházak bárki részére. Ez a szellemiség hatja át a mozgalmat már az elejétől. Szerintem a vajdasági népzenészek, néptáncosok mindannyian szeretnénk, ha jó hangulatú, állandó táncházunk lenne. Ezen volnánk, ezen vagyunk. Jelenleg viszont annyira sok az egyéb elfoglaltság, az egyéb program, kötelezettség, hogy a táncházakban nem igazán van nagy tömeg. Itt a VM4K-ban évek óta muzsikálunk, és nagyon szeretünk itt lenni, mert ez egy jó kis közeg, jó a terem, jók az adottságok. Gyerekek sokan jönnek. Én azt gondolom, hogy köszönhető ez a közvetlen hangulatnak. Szakács Tamásék nagyon jó, oldott hangulatot tudnak teremteni, és ez nagyon népszerű. Mindig van 20–30 gyerek szülőkkel, akik itt megtöltik a termet és jó nekik muzsikálni. Felnőttek, táncegyüttestagok, a próbák, illetve a többi dolgaik miatt, annyira nem látogatják – fogalmazott Juhász Gyula.
Vajdaságban a különböző egyesületekben több mint 3000-en foglalkoznak néptánccal, népzenével, népdallal. A Magyar Kormány hathatós támogatásának köszönhetően igazán minőségi munka folyik ezen a területen. A Juhész zenekar táncházmisszióját a Csoóri Sándor Alap támogatja.