2024. április 19., péntek

A boncolás megerősítette, a holttest Matej Perišé

A boncolás megerősítette, hogy a Dunából, az Ada Huja közeléből kihúzott holttest Matej Perišé – írja a Vajdasági RTV a Tanjug hírügynökségre hivatkozva.

Nem hivatalos információk szerint mintegy húsz napon belül elkészül a toxikológiai elemzés. A boncolás utáni első információk szerint a halál oka fulladás volt. A holttestet tegnap reggel találták meg.

A horvát fiú tavaly december 30. és 31. közötti éjszaka tűnt el Belgrádban, ahol a Gothic nevű szórakozóhelyen bulizott a barátaival. A szerb főváros utcáin rohanva próbálta megállítani a taxit, majd ahogy a térfigyelő kamera felvételén is látszik, a part menti lépcsőkön lement a Száva folyóhoz. Ezután nyoma veszett és a telefonján sem volt elérhető. A fiú intenzív keresése ezidáig tartott.

Plenković: Részvétem a Periš családnak és köszönet a szerb rendőrségnek

Andrej Plenković horvát miniszterelnök a saját és a kormánya nevében részvétét fejezte ki Matej Periš családjának, és megköszönte a szerb rendőrségnek az együttműködést.

– Részvétünket fejezzük ki Matej Periš családjának, miután megkaptuk az információt Belgrádból. Tegnap beszéltem a fiú édesapjával, sajnálom a történteket. Köszönöm a szerb rendőrségnek az együttműködést – mondta Plenković a kormányülés elején.