2024. március 28., csütörtök

A spliti férfit találták meg?

A Pancsovai híd közelében a Dunában holttestre bukkantak

Szerdán reggel egy férfi holtestét húzták ki Belgrádban a Dunából, az Ada Huja közelében. Az N1 televíziónak a rendőrség és az ügyészség is megerősítette, a holttesten talált ruházat megfelel annak a leírásnak, amiben a december 30-áról 31-ére eltűnt spliti Matej Periš volt. Biztosat azonban nem tudtak mondani, a testet elküldték boncolásra, ahol toxikológiai és DNS-vizsgálatot is végeznek majd.

Matej Periš édesapja, Nenad Periš a szerb média megkeresésekor megerősítette, hogy kapcsolatba lépett vele a szerbiai rendőrség és ő Belgrádba indult.

A Blic napilap beszámol arról, hogy a férfi farmernadrágot visel, fehér sportcipőt, illetve olyan pólót, amit Matej Periš az eltűnése előtt.

A holtestet egy kisebb pontonhídnál találták meg a Dunán a hajósok, akik azt feltételezik, hogy a Pancsovai hídnál akadhatott fel a test, és most ahogy erősen fúj a szél és elkezdett hullámozni a folyó, magával sodorta a víz.

A zágrábi N1 televízió arról számolt be, hogy Antonio Gerovac, a horvát bűnügyi rendőrség vezetője is Belgrádba utazott. A rendőrség közös nyilatkozatot ad majd Matej édesapjával közösen, amikor már biztos információkat kapnak.