Minden kedves magyarkanizsait, községbelit és érdeklődőt arra biztatunk, hogy tartsanak velünk augusztus 16-án a magyarkanizsai Szent István-napon és Újkenyér-ünnepen.
Magyarkanizsa
Szombaton este ért véget a XII. Malomfesztivál.
A XII. Malomfesztivál második, pénteki napja még több látogatót vonzott, már a délelőtti órákban megtelt a medence és az akácos környéke, a sátrakban műhelymunkák, kézműves-foglalkozások és kerekas...
Cikkünkhöz GALÉRIA is tartotzik.
Csütörtökön elkezdődött Oromon a tizenkettedik Malomfesztivál, amely augusztus 6-a és 8-a között koncertekkel, irodalmi programokkal, műhelyfoglalkozásokkal, szính...
Forgalmas helyeken, a települések bejáratainál, illetve más olyan közterületeken is vannak már kamerák Magyarkanizsa községben, ahol ez indokolt.
Magyarkanizsa község 11 IPA pályázatának egyike az oromi tűzoltókhoz kapcsolódik. A Prevent elnevezésű projekt Szerbia és Románia együttműködésében jött létre, mely mintegy 440 ezer eurót biztosít...

