Az aradi vértanúk fából faragott domborművénél tisztelegtek kedden délután a magyarkanizsai katolikus temetőben. Az egyházi megemlékezést Mester Dániel plébános tartotta, aki az alkalomhoz illő szertartás végén megszentelte az emlékművet. Miután a Cifraszűr vegyes kórus előadásában felcsendült a magyar Himnusz, az 1849. október 6-án kivégzett vértanúkról Kávai Szabolcs történelemtanár emlékezett meg beszédében. A történész minden évben egy-egy vértanú életútját ismerteti részletesen, és ezúttal Nagy Sándor Józsefről szólt. Ismertetőjében elmondta, hogy a vértanú Nagyváradon született 1804-ben elszegényedett kisnemesi családban. Származása meghatározta pályaválasztását, és már 15 évesen hadapródként szolgált az osztrák császári hadseregben. Előbb tüzér-, majd később huszáralakulatba került, de súlyos betegsége miatt már 43 évesen nyugállományba helyezték. A bánsági Zsombolyán érte a pesti forradalom híre, és azonnal a haza szolgálatába állt.
– Köztudomású, de figyelemre méltó tény, hogy az aradi vértanúk sokféle náció tagjai voltak. A magyarok mellett képviseltették magukat német, szerb, örmény, horvát, osztrák nemzetiségűek, más-más felekezethez tartoztak, valamint volt köztük nemesi és polgári származású is. A különbözőségek ellenére azonban összekötötte őket a szabadságvágy, a hazaszeretet, a modern polgári értékrend melletti elkötelezettség, a becsületesség és a következetesség. A XXI. századi utókor számára különösen utóbbi kettő, a XIX. század hőseire még jellemző becsületesség és a következetesség a figyelemre méltó. A honvéd tábornokok kimondott mondatai szoros összhangban álltak a cselekedeteikkel, az életvitelükkel. Számukra az adott szónak volt súlya, amely erény a XX. században kezdett megkopni, és most a XXI. században már teljesen eltűnni látszik – mondta egyebek között Kávai Szabolcs, majd Nagy Sándor Józsefről a következőket ismertette:
– Már áprilisban őrnagyi rangot kapott, és Kiss Ernő, valamint Damjanich János mellett harcolt a Délvidéken. A nyár folyamán kamarabiztosként megszervezte a nagykikindai nemzetőrséget. Novemberben az általa alakított nemzetőrdandár hősiesen küzdött a szerb felkelők ellen, de a túlerővel szemben kénytelen volt Nagybecskerekre visszavonulni. Később főszerepet játszott a szolnoki csatában, ahol csapatával megvert egy császári egységet. Nagy Sándor József az 1849-ben elindult dicsőséges tavaszi hadjárat minden győztes csatájában ott harcolt. Katonai érdemei elismeréseként ekkor nevezték ki tábornokká. Csapatával főszerepet játszott Buda várának bevételekor. Honvédjeivel elsőként tört be az ostromlott várba. Következetessége és a haza iránti hűsége megmutatkozott az orosz intervenció után is. Hősiesen és kitartóan fedezte Görgey Artúr főseregének visszavonulását. Még a szabadságharc utolsó napjaiban, augusztus 2-án is a teljesen reménytelen helyzetben, öt órán keresztül ellenállt a hatalmas túlerővel támadó orosz fősereggel szemben. A világosi fegyverletétel után Nagy Sándor Józsefet az osztrák haditörvényszék felségsértés és hazaárulás vádjával ítélte halálra. Október 6-án ötödikként lépett a bitófa elé, és büszke megvetéssel mondta a hóhérnak: „Ma nekem, holnap neked! Éljen a haza!” Magyar honvédtiszthez méltóan, emelt fővel ment a halálba, és vált halhatatlanná.
A megemlékezés a kegyelet koszorúinak elhelyezésével ért véget, amikor az emlékműnél Magyarkanizsa önkormányzata, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői, továbbá a helyi oktatási intézmények megbízottjai koszorúztak.
Nyitókép: Kávai Szabolcs történelemtanár mondott beszédet (Fotó: BJK)
