2024. március 28., csütörtök

Biden: Az amerikai erők végeztek az Iszlám Állam vezetőjével

Az amerikai különleges erők végeztek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjével, Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsivel Szíriában – jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök.

– Fegyveres erőink rátermettségének és bátorságának köszönhetően eltávolítottuk a harctérről az Iszlám Állam vezetőjét. A műveletből minden amerikai visszatért – tudatta közleményében az amerikai elnök.

Mentőegységek szerint az északnyugat-szíriai rajtaütésben 13 ember halt meg. A rajtaütés a török határ közelében, Idlíb tartományban, Atme városának közelében történt.

Amerikai illetékesek szerint a terrorista vezető pokolgépet hozott működésbe a rajtaütés során, amely vele és családtagjaival is végzett, köztük nőkkel és gyerekekkel is.

John Kirby, a védelmi minisztérium szóvivője korábban arról beszélt, hogy a különleges erők sikeres terrorellenes akciót hajtottak végre, veszteségek nélkül.