2022. május 20., péntek

Találkozások az Úri utcában

Régi idők ünnepeiről Nagybecskereken

Régi idők karácsonyai és szilveszteri mulatságai volt a témája a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesület péntek esti rendezvényének. A cél nemcsak a múlt felelevenítése, illetve az egykori és a mai szokások közötti párhuzamnak a felállítása volt, hanem az, hogy a közönséget is bevonják a beszélgetésbe. Úgy tűnik, hogy mindkét elgondolást sikerült teljesíteni.

A karácsony és szilveszterezés megünneplése a polgári szokáskultúrában nagy hagyománnyal rendelkezik. A Találkozások az Úri utcában rendezvénysorozat péntek esti előadója Németh Ferenc művelődéstörténész nagy előszeretettel foglalkozott a témával.

– A korabeli sajtó nyomán elevenedik fel mindaz, ami jellemezte a XIX. század végén és a XX. század elején, tehát nagyanyáink, dédanyáink korában e két ünnepet. Ami már mindenképpen kiveszett ebből a hagyományrendszerből, az a kriszkindli, a karácsonyi ajándék illetve a karácsonyfia, továbbá az újévi üdvözletek, gratulációk megváltása se él már. Pedig valamikor nagyon érdekes szokás volt – mesélte Németh Ferenc.

A rendezvénysorozat kezdeményezői, Klemm József, Venczel Valentin és Heinermann Péter is felidézték a karácsonyhoz kötődő emlékeiket, Léphaft Pál pedig – aki ezúttal nem tudott jelen lenni – egy izgalmas karácsonyi történetről küldött írást. A hallgatóságból is többen megosztották a témához kötődő gondolataikat.

Az estet színesebbé tették a vetítővásznon bemutatott alkalmi versek és Kónya Sándor versénekes, néprajzkutató fellépése, aki az Észak-Bánságban, Csóka, Majdán, Egyházaskér, Feketetó térségéből gyűjtött anyagából adott elő adventi, karácsonyi, újévi és pásztoréneket.

Új találkozó az Úri (ma Petőfi) utcában (Fotó: Kecskés István felvétele)
Új találkozó az Úri (ma Petőfi) utcában (Fotó: Kecskés István felvétele)

A rendezvénysorozat szervezői – Újvidéken élő, egykori nagybecskerekiek – bíznak abban, hogy az első Úri utcai találkozásokon megmutatkozott érdeklődés nemcsak kezdeti fellendülés volt a becskereki magyarság művelődési életében, hanem hagyománnyá válik majd. További terveik is vannak.

– Szeretnénk egy érdekes estet tartani Nevető Nagybecskerek címmel, ahol visszapillantanánk arra, hogy miként indult be Nagybecskereken az első humoros napilap, valahol még a XIX. században, és ennek kapcsán olyan embereket idehozni, akik valóban meg tudják nevettetni a közönséget. Ugyanígy van egy nagyon fontos témánk, amely a dél-bánáti magyar nyelvű oktatással foglalkozna. Akkor ide olyan fontos vendégeket hívnánk, akik meg tudnák válaszolni azt, hogy van-e a magyar nyelvű oktatásnak jövője Nagybecskereken és a Bánátban. Miként lehetne ezt fellendíteni – nyilatkozta Klemm József újságíró.

A Találkozások az Úri utcában következő rendezvényét februárra tervezik.