2024. március 28., csütörtök

Brnabić: A kormány megszakíthat miden szerződést a Rio Tintóval

Ana Brnabić kormányfő kijelentette, hogy Szerbia kormánya közel áll ahhoz a döntéshez, hogy megszakítson minden szerződést a Rio Tinto vállalattal, amely lítiumbányászatra készül Szerbiában.

A Pink televízió vendégeként Brnabić elmondta, hogy nagyon közel állnak ahhoz, hogy a polgárok minden követelését elfogadják, és megszakítsák a Rio Tintóval és Nagy-Britanniával kötött megállapodásokat.

– Nem hoztunk olyan döntést, nem ígértünk, és nem is csináltunk olyan dolgot, amit az emberek nem tudtak. Mindent, amit tettünk, átlátható módon zajlott. Hallgatunk a nemzetünkre – fogalmazott a miniszterelnök.

Hozzátette, meglátják, hogy mekkora árat kell fizetni azért, ha megszakítanák a megállapodásokat, de ennek kapcsán az államfővel folytatott egyeztetésre is szükség van – közli a Szerbiai RTV.