2024. március 29., péntek

Modern technika a fa alatt

Mire figyeljünk oda számítástechnikai eszköz vásárlásakor?

Pár nap múlva itt a karácsony, így már javában tart az ilyenkor szokásos ajándékvásárlási láz.

Vannak, akik különféle számítástechnikai eszközökkel, asztali számítógéppel, laptoppal, táblagéppel lepik meg a szeretteiket, érdemes azonban néhány dolgot szem előtt tartani a vásárlás előtt. Ezért megkérdeztük az egyik zentai, számítástechnikai eszközök forgalmazásával is foglalkozó cég szakmunkatársát, hogy a fentiek közül ilyenkor melyek is a legnépszerűbb eszközök, illetve mire figyeljünk oda, amikor ilyesmit szeretnénk valakinek ajándékozni.

Tóth Kornél, a Soft-tronic alkalmazottja ennek kapcsán elmondta, hogy a laptopok és számítógépek a legkelendőbbek ebben az időszakban.

– Ezeknek a vásárlása egy folyamat, mert mindenkinek fel kell mérnie, hogy mire is szeretné használni, és ezután kellene, hogy megtörténjen a vásárlás. Szerbiában ilyenkor is kedvezményekkel, akciókkal rukkolnak elő a forgalmazók, aminek egyedül az lehet a hátulütője, hogy az emberek nem nézik meg, hogy mi kerül a kosarukba. Tudni kell, hogy laptopok esetében csak a speciális szériák alkalmasak játékok futtatására is, legtöbbjük viszont csak irodai és átlagos használatra való. Így, ha nem figyelünk oda kellőképpen, csalódás lehet a vége – hangsúlyozta Kornél, majd hozzáfűzte: azt szokták tanácsolni a hozzájuk fordulóknak, hogy az, aki ért angolul, nézzen utána az interneten, mert rengeteg YouTube-videó és fórum van, ahol az emberek megvitatják ezeket a dolgokat, a felhasználók leírják tapasztalataikat, emellett a cég munkatársai telefonon is tudnak tanácsot és segítséget adni, ha az érdeklődők elmondják, hogy mire szeretnék használni az adott eszközt, így pontosan azt kapják, amit elképzeltek. Ez más eszközökre, például nyomtatókra is érvényes, mivel nem mindegy, hogy milyet vásárolnak, hiszen egyre fontosabb szempont, hogy hálózatra is tudjon kapcsolódni.

Beszélgetőtársunk arra is felhívta olvasóink figyelmét, hogy egyáltalán nem mellékes, hol szándékozzuk megvásárolni ezeket az eszközöket, mivel nagyon sok önjelölt számítógép-forgalmazó és szerviz van.

Kornél kitért arra is, hogy mivel nagyon sok használt számítógépet is kínálnak, egyedül az úgynevezett felújított (angolul refurbished) gépeket meri ajánlani, mivel ezek valamikor nagyon drága, márkás gépek voltak, nem pedig különböző szervizek által összeállított eszközök. Elmagyarázta, hogy miután lejárt a lízing róluk, a hivatalos szerviz visszavásárolta vagy átvette őket, és az ajánlásukkal került újra forgalomba. Ezekre ugyanúgy vonatkozik a garancia, mint a vadiúj számítógépekre. Az ismeretlen forrásból való vásárlást viszont nem javasolják.

– Természetesen vannak olyan anyagi keretek, amelyeken sokan nem tudnak túllépni, de a felújított gépeken kívül másmilyen használtat ne vásároljanak, és sohase egy ismeretlen forrásból tegyék ezt, mivel amíg be nem kapcsoljuk, nem tudni, hogy mi lehet az ilyen számítógépek dobozában. Miután rájövünk a turpisságra, a gyorspostán keresztül tevékenykedő ismeretlen forgalmazóknak legtöbb esetben bottal üthetjük a nyomát. Erre már volt példa – jegyezte meg Kornél.