2022. május 23., hétfő
PÓSA ATYA, A LELKÉSZ, VÁLASZOL

Lehet nem unalmas a szentmise?

Kedves atya!
Az egyik ismerősöm folyamatosan arra panaszkodik, hogy számára mennyire unalmas a szentmise. Mit mondhatnék erre neki? Hogyan tudnék segíteni, hogy a szentmisében közelebb kerüljön Jézushoz? Válaszát köszönöm: E.


Bármilyen program, rendezvény, istentiszteleti cselekmény (mint például a szentmise) unalmas, bosszantóan unalmas a számunkra, ha annak a tartalmát nem ismerjük, ha annak a mondanivalója nem érdekel bennünket. Ha megismertünk egy szép, jó, igaz történetet, amit aztán megjelenítünk egy közösségi összejövetelen, akkor ott újból átéljük annak a történetnek minden szépségét, jóságát és igazságát, s ez az átélés érdekessé, érdekfeszítővé, ünnepivé teszi azt az eseményt.

Korunkban nagyon sokan egyáltalán nem törekszenek megismerni üdvözítésünknek isteni történetét, ami a legszebb, legjobb, legigazibb történet a világon. Ezt a történetet isteni szerelmes versként megénekli a keresztény Hiszekegy imádság-hitvallás (rövidebben az Apostoli Hitvallás, hosszabban, egész terjedelemben a Niceai-Konstantinápolyi Hitvallás, amit a templomainkban az ünnepi szentmisékben elmondunk). Ez a szent történet bemutatja, hogy az Atyaisten szeretetből megteremtette a világot és az emberiséget; a Fiúisten „értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből, megtestesült…, emberré lett, … értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett, eltemették, harmadnapra feltámadt.”; az éltető Szentlélekisten föltámaszt minket holtunkból és örök életre viszi minket.

Isten szeretetének ezt a legszebb, legjobb, legigazibb történetét megjeleníti számunkra a szentmise. A szentmise idehozza nekünk Jézust, aki meghalt értünk és feltámadt bennünk. Aki részt vesz a szentmisén, az átéli, hogy Isten életét áldozza, meghal érte, ezzel belé oltja isteni örök életét, feltámad benne. Az utolsó vacsorán, ami az első szentmise volt, Jézus adta nekünk, feláldozta értünk isteni Testét: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem, mely értetek adatik!” (Mt 26,26; Lk 22,19); és – elővételezve a másnapi kereszthalált – vérét ontotta értünk bűneink bocsánatára: „Igyátok, ez az én vérem, mely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” (Mt 26,27-28) Ezek után megparancsolta apostolainak: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19), vagyis „Tegyétek ezt minden szentmisében!”

Pál apostol egyenesen a feltámadt Krisztustól kapta a szentmise tartásának a parancsát:
„Az Úrtól kaptam, amit átadtam nektek, hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, amelyen elárulták, fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: »Ez az én testem, amely értetek van. Ezt tegyétek az én emlékezetemre!« A vacsora után ugyanígy fogta a kelyhet is, és így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Tegyétek ezt, ahányszor csak isszátok, az én emlékezetemre!« Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.” (1Kor 11,23-26)

A szentmisében Jézus adja nekünk, halandó embereknek az örök élet kenyerét és italát: „Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, én feltámasztom őt az utolsó napon.” (Jn 6,54) és „örökké élni fog.” (6,58) A mostani covidos korszak nyelvén mondva a szentmise az örök egészséget biztosító „vakcinát” oltja belénk, a halálra ítélt emberekbe. Ezért, szintén covidos kifejezést használva a „krisztusi Testtel” beoltottak nem halnak meg, hanem örökké élnek, viszont akik ezzel nem oltatják be magukat, azok előbb vagy utóbb mindenképpen meghalnak és elvesznek.

Ennek az igazságnak az ismeretében kell, hogy érdekeljen minket a szentmise, kell, hogy érdekes, épületes, mindennél kívánatosabb legyen számunkra a misén való részvétel. Ez a Krisztus emlékezetére rendelt szent cselekmény egy lakoma, egy menyegző, mely isteni étellel és itallal táplál minket. Pontosan ilyennek mutatja be az evangélium: menyegzős lakoma, amit a Király rendez Fia esküvőjére, melyre aztán sokakat meghív, de a meghívottakat ez nem érdekli vagy egyenesen utálják és gyűlölik:
»Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ’Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre.’ De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték.” (Mt 22,2-6) Korunkban ezek azok az emberek, akiket a szentmise egyáltalán nem érdekel és azok, akik egyenesen lenézik és kigúnyolják a misére menőket, a templomba járókat.

A példabeszéd folytatásában az evangélium arról beszél, hogy a király rendeletére a szolgák meghívnak mindenféle embert a menyegzős házba, és ezek között van olyan is, akin nincs menyegzős ruha, vagyis akinek unalmas a szentmise.
„A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel.
Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: ’Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?’ Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ’Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!’ Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.” (Mt 22,10-14)

Más szóval, a témánk kapcsán: sokan részt vehetnek a szentmisén, de az csak keveseknek nem unalmas. Azért nem, mert ők értékelik a szentmisét, örömmel megélik benne a zsoltár igéjét: „Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr! Boldog az az ember, aki őbenne bízik, szentjei nem szenvednek szükséget, akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek.” (34,9-11)
Mit mondani annak, akinek unalmas a szentmise, hogyan segíteni neki, hogy közelebb kerüljön Jézushoz?

Legyen istenkereső, érdekelje az Isten, törekedjen megismerni az Istent, akarja megismerni Isten szeretetét! Ez az ismeret az örök életet szerzi meg számára, ahogyan Jézus mondja: „Az örök élet az, hogy az emberek megismerjenek téged, Atyám, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17,3) Ez az ismeret érdekessé teszi számára a szentmisét, és örömtelivé teszi neki a benne való részvételt. Ha nem törekszik megismerni Istent és az ő szeretetét, akkor a bűnös tudatlanság (a szándékos nem tanulás, szándékos közömbösség Isten megismerése iránt) halálos bűnét követi el, mert az istenismeret hiányában mindenképpen meg fog halni, az örök halálba fog jutni.

Mindenkinek ismernie kell, tudnia kell, hogy „Nincs üdvösség, nincs egészség, nincs élet senki másban, csak az Úr Krisztusban. Nem adatott más név az ég alatt az embereknek, csak Jézus neve, amelyben üdvözülhetnek, halhatatlanok lehetnek és megszerezhetik az örök életet.” (vö. ApCsel 4,13) És csak Jézus Krisztus nevében, halálának és feltámadásának ismeretében lehet nem unalmas és nem érdektelen számukra a szentmise, hanem a legérdekesebb és a legboldogítóbb cselekmény a világon: az örök élet ízlelése!