2024. április 20., szombat
PACSÉR

Adventi vásárt tartottak

Adventi vásárt tartott Pacséron a Vajdasági Magyar Szövetség helyi női fóruma a szervezet székházában. A piactéri egykori iskola épületében a téli ünnepekhez köthető ajándéktárgyakat, kézműves dísztárgyakat, könyveket, házi kalácsokat, mézeskalácsot, aprósüteményeket, befőtteket, szaloncukrot lehetett megvásárolni. Hunyadi Teréz, a női fórum elnök asszonya elmondta, hogy 17 árus érkezett a faluba.

– Árusaink közül többen két évvel ezelőtt már jártak az adventi vásárunkban, amit akkor az általános iskola csarnokában szerveztünk meg. Amellett, hogy egy közös barátkozás is ez az alkalom, a pacséri helyi közösség támogatásának köszönhetően reggeliként pogácsával, kávéval, teával, majd ebéddel, hagyományos töltött káposztával meg is vendégeltük az árusainkat. A külső hozzájárulás mellett szükség volt rátermett tagságunk helytállására is a megvendégelés és a rendezvényünk előkészületeinél – nyilatkozta a rendezvény fő szervezője.